Ma 2017. augusztus 22., kedd, Menyhért és Mirjam napja van.

Kites (2010)

A Kites az idei év egyik legjobban várt filmje volt, a Hrithik Roshan és a mexikói szépség, Barbara Mori főszereplésével készült szerelmi románccal hosszú hónapokon át csigázták a közönséget. Bemutatójakor a film Indiában megbukott, azonban továbbra is kérdés maradt, hogy ennek oka csak az indiai közönség számára a fogyasztást erősen megnehezítő többnyelvű dialógusokban keresendő, vagy valóban gyenge a film.

 

 
 

 

Indiában és külföldön régóta tartja magát a vélekedés, hogy Bollywood sztárjai közül Hrithik Roshan a legexportképesebb figura, neki van a legtöbb esélye hollywoodi karriert csinálni. Ezért rendező-producer apja, Rakesh Roshan ezúttal célzottan olyan filmet tervezett, amely alkalmas arra, hogy a nyugati ízlést is minden tekintetben kielégítse, és ezáltal felhívja a figyelmet Hrithik (amúgy valóban nem lebecsülendő) színészi képességeire. Ma már tudjuk, hogy a terv nem vált be, a film nemcsak Indiában, de Nyugaton is nagyot bukott.     

 

 

A filmet nézve azon gondolkoztam, milyen is a bollywoodi színészi játék. Bár ezt definiálni nehezen tudnám, egy azonban biztos: amit Hrithik ebben a filmben produkál, az nem az. Ez okozza számomra a legnagyobb hiányérzetet. A bollywoodi filmeket sokszor szokták érzelgőségükkel, túlzásaikkal leírni, de talán pontosabb úgy megfogalmazni a Bollywood-jelenséget, hogy ezekben a filmekben mindenekfelett az érzelmeken van a hangsúly. Ez persze sokkal túlzóbb színészi játékot követel, de ezt a filmet látva lehet érzékelni, hogy nem csak azt. Az érzelmek kihangsúlyozásához idő kell. Ez a fajta filmes elbeszélés jóval tovább kitartott közelképeket, lassabb és főleg hosszabb jeleneteket igényel, és elsősorban egy olyan partnert, aki ugyanilyen stílusban játszik. A Kitesból mindezek hiányoznak.

Különösen a film elején érződik erősen az idő elspórolása, a jelenetek túl gyorsak, a dialógusok kihangsúlyozására nincs idő, és így az indiai filmek azon érzelmeket erősítő sajátos fogása, hogy a legfontosabb mondatokat hindiül és angolul is elmondják egymás után, röhejessé válik, és inkább a kétnyelvűség befogadását megkönnyítő gesztusként fogható fel. Hrithik ugyan számos jelenetben hozza a tőle megszokott alakítást, azonban ez közeg híján egyáltalán nem érvényesül, sőt ront rajta, hiszen kihangsúlyozza a bollywoodi filmek nyugati néző számára sokszor fárasztó patetikusságát. A legcikisebb ez a záró nagyjelenetben, ahol a túlzó színészi játék már annyira kínos, hogy a néző alig várja, hogy vége legyen a szenvelgésnek. A Dhoom:2 ugyanilyen patetikus, ám jól működő önfeláldozó szikláról leugrása itt megfelelő kontextus híján üres közhellyé és ripacskodássá válik.

 




Barbara Mori nem megfelelő partner Hrithik számára, nem képes felvenni az ehhez a sajátos elbeszéléshez illeszkedő színjátszási tempót, ráadásul nem is elég erőteljes. Bár kétségtelenül csinos, de hiányzik belőle az igazi nagy indiai színésznőkre jellemző kisugárzás. Hiába a szexi ruhák, a Dhoom:2 csókjához hasonlóan provokatív (ám jóval kevésbé hatásos) csókjelenet, egy röviden, de elég világosan érzékeltetett szeretkezési jelenet, az indiai sajtónak igaza van: a Hrithik–Barbara páros a korábbi Hrithik–Aiswariya kettős közelébe sem jöhet. Barbara Mori színészi kvalitásai hiányosságait állandóan villogó, csábító mosolyával és fogai között szexisen kidugott nyelvével próbálja pótolni, ettől azonban olyan, mintha a fogpasztareklámok versenyének fődíjára pályázna.

A szerelmi riválist alakító Kangana Ranaut még gyengébb, ebben a szerepben teljesen jellegtelen. A mellékszereplők között a férfiak körében találunk jobb alakításokat, például Kabir Bedi a főgengszter-kaszinótulajdonos szerepében, valamint Nicholas Brown a gengszter fia szerepében kellően gonosz és kegyetlen.

 

 

A film egyik legnagyobb hibája a táncjelenetek szinte totális mellőzése. Ahhoz képest, hogy amikor a Kitesról szóló legelső hírek felröppentek, még azt is rebesgették, hogy egy musical lesz, melyben Hrithik majd megvillogtathatja tánctudását, a filmnek ez az eleme teljesen elsorvadt. Az, hogy egy salsa-tanárt alakít a filmben, csupán néhány kocka erejéig látható (ehhez salsázni sem kellett megtanulnia), és akár ki is maradhatott volna a történetből. A filmben mindössze egyetlen táncjelenet van, ami egy Hrithik Roshan-film esetében már önmagában is vétek (legalábbis minden Bollywood-rajongó számára). Ráadásul a koreográfia nem neki való, ebben (a salsára egyébként nem is hasonlító) modern táncban maximum teste gumihajlékonyságát, nem pedig tánctudását tudja megmutatni. A táncverseny jelenetén megintcsak nagyon érződik a kapkodás: túl gyorsak a mozgások, rövidek a snittek. Hrithik köztudottan maximalista, és a legtöbb bollywoodi sztárral ellentétben ő mindig megtanulja a táncokat az elejétől a végéig, és addig dolgozik a mozgássorokon, amíg azokat tökélyre nem fejleszti. Ez a kidolgozottság az, ami nemcsak táncait, de még a Krrish akciójeleneteit is vizuális élménnyé teszi. Ebben a komoly kihívások nélküli koreográfiában és a túl gyors táncban azonban nem tud érvényesülni mozgása szépsége, maximum egy terpeszugrás vagy egy spárga villant fel valami keveset Bollywood legjobb táncosának képességeiből.

 

Kites – Fire 

 


Bollywood-rajongók számára azonban nem csak emiatt hiányoznak a táncjelenetek. Egyrészt a történet alapján ez erősen klasszikus hindi filmes sztori és igenis igényelné azt, hogy a táncok még jobban kiemeljék az érzelmi folyamatokat. Másrészt Rajesh Roshan szokásához híven nagyon jó, dallamos zenét írt a filmhez, és a számok némelyike sokkal jobban érvényesülne egy klasszikus táncjelenettel, mint egy szerelmet illusztráló montázs-szekvenciával. A film zenéje határozottan jobban sikerült, mint maga a film.


Kites Song promo Zindagi Do Pal Ki

 

 

Az egész filmen érezhető a túlzott erőlködés, hogy a nyugati és az indiai nézők igényeinek is eleget tegyenek. Az akciójelenetek és a szerelmi románc váltogatása egyik szálnak sem tesz jót, egyik sem működik igazán. A szerelmi szálnak valahogy nincsen igazán íve és a befejezés is elég suta, az akciójelenetek némelyike pedig kifejezetten ügyetlen. Az ember csak azt érzékeli, hogy a látványosan felrobbanó rendőrautók (a Red Chillies VFX munkája) robbanásának okát nem látja a filmen, a kaszkadőrmutatványok profik, csak éppen rosszul illeszkednek a jelenetekbe.

A film visszaemlékezésre épülő narratívája túlságosan feldarabolja a történetet. Bár mind a kerettörténet, mind a felidézett, múltbeli történet felütése nagyon hatásos és magával ragadja a nézőt, utána mindkét szál ellaposodik. A flashbackek nem igazán tudják növelni a feszültséget, miközben némileg zavarossá teszik a történetet. A néző helyenként már nem tudja elhelyezni a látott moziakdarabkákat, és a végére a jelen és a múlt történései valahogy összefolynak.

A filmben számos nyugati minta felismerhető vagy történet- vagy motívumszinten: Zöld kártya, Bonnie és Clyde, Dirty Dancing, Leonardo di Caprio-féle Rómeó és Júlia – hogy csak ötletszerűen említsünk néhányat, miközben az aláfestő zenében erőteljesen eluralkodik egyfajta Gyűrűk ura-feeling. Ezek azonban csak rövid felvillanások maradnak, és a legtöbb esetben az idézetek nem tudják működésbe hozni az eredeti filmek hatásos ötleteit.

 

 

A film furcsasága az, hogy alaptörténetét nézve nagyon hasonlít Rakesh Roshan jól bevált maszálá-filmjeihez. Ezek alapja egy szerelmi románc, melybe keveredik egy akciófilmes szál, adnak hozzá némi melodrámát, némi humort, látványos táncjeleneteket, Rajesh Roshan fülbemászó dallamait és Hrithik mindezen műfajokban jeleskedő színészi játékát – és kész a bombabiztos siker. Itt azonban mintha szándékosan visszafognák és lerontanák a Kaho Naa… Pyaar Hai, a Koi Mil Gaya és a Krrish jól bevált mintáját a nyugati elvárásoknak való megfelelés görcsös igyekezetében. Bár Rakesh Roshan a bokros produceri teendőkre hivatkozva adta át a rendezést Anurag Basunak, de talán tudat alatt azzal is tisztában volt, hogy ő nem tudna a bollywoodi mintáktól igazán eltérően megrendezni egy saját sikerreceptjére túlságosan is hasonlító filmet.

A kétféle célközönségnek való megfelelés igénye tökreteszi a filmet, így sem a bollywoodi, sem a nyugati nézők igényeit nem képes kielégíteni. Bollywoodi filmnek nem elég érzelemteli és nem kap elég szerepet a zene, hollywoodi filmnek pedig nem elég pörgős és nem elég profi. Reméljük arra legalább jó lesz ez a kudarc, hogy Rakesh Roshan is ráébredjen arra, amit King Khan már régóta hangoztat: az indiai filmeknek nem az amerikai minták másolásával, hanem az indiai történetmesélés csiszolásával és jobb marketingjével kell betörniük a nyugati piacokra. Egy haszna mindenképpen lesz a dolognak: ezután egy ideig még nem kell tartanunk attól, hogy Hrithiket is bedarálja a hollywoodi gépezet, hanem megmarad Bollywood egyik legnagyobb sztárjának.

 

 

A hozzászóláshoz be kell lépned.

Vetítések

2016. július 1. 18:00
Hawaa Hawaai  (2014)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 15. 18:00
Prem Ratan Dhan Payo (2015)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 29. 18:00
Shool (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. augusztus 19. 18:00
Hum Saath Saath Hain (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 2. 18:00
Iqbaal (2005)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 16. 18:00
Koi Mil Gaya (2003)
Indiai Kulturális Központ

2016. október 28. 18:00
Phir Milenge (2004)
Indiai Kulturális Központ

Legújabb hozzászólások
  • Kabhi Khushi Kabhie Gham... (2001)
    isa | aug. 6. 15:58
    sziasztok segitsetek kérlek hogy tudom megnézni
     
  • Dhoom:2 (2006)
    bogica123 | jún. 16. 15:37
    hol lehet indiai filmeket megnézni? ha tud valaki olyan oldalt, légyszi írjátok meg. köszi Süti
     
  • Dum Laga Ke Haisha (2015)
    gabor86 | márc. 31. 19:24
    Jó film ez :)
     
  • Dum Laga Ke Haisha (2015)
    gabor86 | márc. 31. 19:21
    Nem értem 2016-n jelent meg a film de magyar felíratott még nem láttam hozzá vicc!!
     
  • Prem Ratan Dhan Payo (2015)
    elisa | jan. 26. 12:51
    Lehet itt valahol filmet is nezni? valaszt varok :(
     
  • Indiai filmvetítések országszerte
    Jasha | jún. 15. 15:07
    De jó, végre jönnek hozzánk Debrecenbe is indiai filmek!
     
  • Indiai filmklub - Anjaana Anjaani
    Sipi20 | ápr. 29. 04:41
    Szia, innen már ne kérj segítséget, a szájt haldoklik, sajnos, én is csak véletlenül tudtam rólad. Ha az Ázsiafilmre írsz, hamarabb rád lelek. Felirat: ide tilos linket kitenni, de ha beütöd a ...
     
  • Indiai filmklub - Anjaana Anjaani
    kisbuddha | ápr. 22. 07:20
    Sziasztok! Hol lehet magyar feliratot letölteni hozzá? Köszi.
     
  • Paheli (2005)
    kisbuddha | ápr. 14. 08:20
    Fantasztikusan jó film. Nem kell nekem, hogy Oscart kapjon és hogy hollywoodi legyen. legyen jó! és ez igen csak jó film!
Filmajánlók véletlenszerűen

36 China Town (2006)

36 China Town (2006)

  Ez volt életem első hindi filmje, amibe ráadásul véletlenül botlottam. A hatása máig tart :) Akik még talán nem láttak hindi filmet: a kissé lehúzó ismertetőm ellenére ez egy nagyszerű film azoknak, akik nem ijednek meg az indiai mozitól és...

Love Story 2050 (2008)

Love Story 2050 (2008)

 Lelki szemeink előtt jelenjenek meg az elmúlt két évtized emlékezetes tudományos-fantasztikus mozifilmjei. Az egészet gyúrjuk össze egyetlen képlékeny, három órás masszává, miközben a látványvilágról a XXI. század egyik legjobb...

Kabhi Khushi Kabhie Gham... (2001)

Kabhi Khushi Kabhie Gham... (2001)

 A Kabhi Khushi Kabhie Gham... a bollywoodi filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa, mely felkerült az angliai és az amerikai filmes toplistákra, és megnyitotta a német piacokat a bollywoodi filmek előtt. A Kabhi Khushi Kabhie Gham... ugyanakkor az indiai film egyik legnagyobb...

English Vinglish (2012)

English Vinglish (2012)

Az utóbbi években egyre nagyobb számban készülnek Bollywoodban az olyan szerzői jellegű filmek, melyek szembemennek a hagyományos elvárásokkal és ennek ellenére nemcsak a kritikusoknál, de a közönségnél is sikert tudnak aratni. Az English Vinglish (Nyelves-Lecke) sokak szerint az utóbbi évek...