Ma 2024. április 18., csütörtök, Andrea és Ilma napja van.

Megbukott a Kites a mozipénztáraknál

Pénteken bemutatták az idei év egyik legjobban várt filmjét, a Hrithik Roshan főszereplésével készült Kitesot. A film premierjét hatalmas várakozás előzte meg, mivel a bemutatót már többször elhalasztották, és ráadásul Hrithiknek (a Luck By Chance epizódszerepét leszámítva) két éve nem volt új filmje a mozikban.

 
 

 

Rakesh Roshan, Hrithik apja ezzel a filmmel akarta beemelni fiacskáját a nemzetközi élvonalba és ismertté tenni Hollywoodban, bár ennek a filmnek ő csak producere volt, a rendezést ezúttal rábízták Anurag Basura, a Life In A Metro rendezőjére. A filmet két verzióban, hindi és angol nyelven forgatták, Indiában egy két órás, Nyugaton egy rövidebb, másfél órás, daljelenetek nélküli verziót forgalmaznak majd Kites – The Remix címmel.

A filmmel már nagyon régóta csigázzák a közönséget, első beharangozója épp egy éve, a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon volt, ami után felröppentek a hírek, hogy a Kites rekordösszegért talált forgalmazóra (bár ezt Rakesh Roshan, a film producere sosem igazolta vissza, állítólag másfél milliárd rúpiáért talált indiai és nemzetközi forgalmazóra a Big Pictures személyében, amely ha igaz, magasan meghaladja a Ghajini és a My Name Is Khan bevételeit).

A film bemutatóját először tavaly év végére ígérték, aztán Rakesh Roshan bejelentette, hogy a premier január 15-én lesz, mert ezzel akarja megünnepelni, hogy Hrithik éppen 10 éve (2000 január 14-én) robbant be egyik napról a másikra Bollywood élvonalába Kaho Naa… Pyaar Hai című filmjével. Aztán a nagy csinnadrattával beharangozott évforduló elmaradt, a két Roshan visszavonulót fújt a 3 Idiots nem csökkenő népszerűsége előtt. Aztán februárban jött a My Name Is Khan bemutatója, majd a másfél hónapos krikettszezon, amikor komoly filmeket nem érdemes Indiában műsorra tűzni. Így aztán a közönség már izgatottan várta a május 21-i premiert, különösen, hogy a jól sikerült trailert már két hónapja játszották a mozik.

 

 

A film az elővetítéseken rendkívül jól szerepelt, az itt produkált bevételek tekintetében csak a Ghajini előzi meg a Kitesot. Az első hétvégére szóló jegyek a szokásosnál magasabb helyárak ellenére mindenhol elővételben elfogytak, egyes mozikban már reggel fél hétkor kezdődő vetítéseket is be kellett iktatni (ebben a tekintetben a 3 Idiots volt eddig a csúcstartó a reggel 9-kor kezdődő vetítésekkel, bár a reggeli mozizás az indiai multiplexekben nem számít ritkaságnak).

A hindi nyelvű verzió díszbemutatója pénteken volt New Yorkban, ahol a film nagy port vert fel azzal, hogy a Hrithikre reggel óta várakozó rajongók közlekedési dugót okoztak, amikor Hirthik megjelenésekor elárasztották a 42-dik utcát és megbénították a forgalmat.

 

 

Ezek után jött a pofon. Szombaton már arról szóltak a hírek, hogy az indiai közönségnek nem igazán tetszik a film, és bár az első hétvége nem hozott rossz bevételeket, hét elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az idei év egyik legnagyobb szenzációja megbukott a mozipénztáraknál. Az okot annak tudják be, hogy a Kites nagyon sok angol és spanyol nyelvű dialógust tartalmaz, és a szinkronizáláshoz szokott indiai közönség a feliratozás ellenére sem vevő a filmre. A vidéki, egytermes mozik közönsége egyértelműen elutasítja a produkciót (a vidéki lakosság körében nyilvánvalóan nagyobb problémát okoz a feliratok olvasása), de a műveltebb városi közönség körében sem arat osztatlan sikert.

A kritikák szerint a forgatókönyv meglehetősen gyenge, és annak ellenére, hogy a forgatás idején nagy port vertek fel a Hrithik és mexikói partnernője, Barbara Mori között szövődő állítólagos románcról szóló híradások, a páros egyáltalán nem működik olyan jól a vásznon. Úgy tűnik, Rakesh Roshan taktikázása ezúttal célt tévesztett. A mexikói partnernő kiválasztását lehet, hogy indokolta a sztori, ám az indiai közönség számára nem jelent elég vonzerőt, Hollywoodban pedig nem elég nagy név. Hasonlóan, a két különböző nemzetiségű ember között szövődő szerelem története a nyelvi problémák miatt Indiában elidegeníti a közönséget, a Hollywoodba való betöréshez nem sikerült elég jóra, Bollywood hagyományos nyugati közönsége számára pedig nem elég bollywoodi. Bár az angol nyelvű, rövidített verzió bemutatója csak e hét pénteken lesz, a hindi nyelvű, hosszabb változat a bejáratott nyugati piacokon sem aratott különösebb sikert.

 

 

S miközben Kites még csak pár napja megy a mozikban, az elemzők szerint már most bizonyos, hogy a film nem fogja behozni magas gyártási költségeit, és a forgalmazó számára is bukás lesz.

Hogy a bukás oka, micsoda, arról majd csak akkor alkothatunk véleményt, ha magunk is láttuk a filmet, az is lehet, hogy egyszerűen csak Anurag Basu nem olyan jó rendező, mint Rakesh Roshan. Könnyen lehet, hogy a Kites után megint szárnyra kap a legenda, mely a Dhoom:2-ig tartotta magát, miszerint Hrithik igazán nagy sikereket csak az apja által rendezett filmekben tud aratni. Reménykedjünk hát, hogy a Krrish 2 valóban el is készül valamikor!

 

Hozzászólások   

 
#1 Ahududu 2010-05-27 23:25
Szegény Hrithik-et sajnálom a film rossz indiai fogadtatása miatt. Kíváncsi vagyok, a magyar ízlésnek elfogadható lesz vajon? Én mindenesetre megnézem, ahogy tudom, addig is, ha látja valaki írhatna róla, hogy tetszett a film.
 
 
#2 szavérá 2010-05-28 02:00
Attól még szerintem betervezzük a filmklubba. ;-) Hacsak nem lesz annyira vacak...
 
 
#3 katka50 2010-05-31 20:11
Nálam is! A hindi változatot láttam, sajna,nem tetszett. Túl erőltetettnek tartottam, hiányoltam belőle Hritik sármját, természetességé t. Úgy tűnt, mintha ő sem érezné jól magát a szerepben. Rakesh papa lehet, hogy melléfogott:vag y neki kellett volna rendeznie, vagy másra bízni a főszerepeket, mert Barbara-t sem szebbnek, sem jobbnak nem tartom egyik korabeli BW színésznőnél sem.
 
 
#4 Savita 2010-06-05 13:26
Őszintén szólva amilyen izgalmasnak indul a film, olyan nagy hanyatlást mutat fél óra után. Az elején még van egy kis Bollywood, egy kis tánc - Hrithiknek többet kellene villogtatni eme tehetségét, de érezhető, hogy Hollywood prioritást élvez.
A jól megkoreografált akciójelenetek közé beillesztett, hosszú, és sajnos unalmas romantikus jelenetek agyoncsapják a történetet.
Túl sok a kettősség, a film tetszeni akar keleten is, nyugaton is - ami valljuk be elég nehéz feladat.
Egyszer meg lehet nézni, de remélem a készítők tanultak a hibáikból. A következő biztos jobb lesz. :-)
 

A hozzászóláshoz be kell lépned.

Vetítések

2016. július 1. 18:00
Hawaa Hawaai  (2014)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 15. 18:00
Prem Ratan Dhan Payo (2015)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 29. 18:00
Shool (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. augusztus 19. 18:00
Hum Saath Saath Hain (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 2. 18:00
Iqbaal (2005)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 16. 18:00
Koi Mil Gaya (2003)
Indiai Kulturális Központ

2016. október 28. 18:00
Phir Milenge (2004)
Indiai Kulturális Központ

Legújabb hozzászólások
Filmajánlók véletlenszerűen

Wake Up Sid (2009)

Wake Up Sid (2009)

 A huszonhat éves Ayan Mukherjee bemutatkozó alkotása, a Wake Up Sid (Ébresztő, Sid!) a kritikusi elismerésen túl közönségsikert is aratott, a 2009-es évet tekintve a nyolcadik legnagyobb bevételt elérve - ennél szebb kezdésről pedig Bollywoodban álmodni sem lehet.Ez a...

Swades - We, The People (2004)

Swades - We, The People (2004)

A Swades a bollywoodi fősodorból erősen kilógó film. Komoly problémákat feszeget a nagyközönség számára is élvezhető tálalásban, miközben egy sokak számára ismeretlen és egzotikus Indiát tár a szemünk elé.

Aaja Nachle (2007)

Aaja Nachle (2007)

Az Aaja Nachle mindenképpen 2007 legnagyobb bollywoodi meglepetésfilmje, és egyben talán az év legjobbja is. Alapjait tekintve jól bevált sémára épül - adott néhány lelkes, hétköznapi figura és nekik kell a szinte lehetetlent véghezvinniük, egy klasszikus színpadi darabot kell bemutatniuk...

3 Idiots (2009)

3 Idiots (2009)

 Véresen komoly téma a lehető legidiótább köntösben – ez a 3 Idiots, a tél legnagyobb bollywoodi meglepetése. Senki sem számított rá, hogy ekkora siker lesz: több mint kétmilliárd rúpiát hozott a készítőknek, ami körülbelül háromszor annyi, mint amit egy...