Az alábbiakban részleteket közlünk a Shah Rukh Khanról három évvel ezelőtt megjelent életrajzból, mely nemcsak a sztár magánéletének és karrierjének titkaiba avat be, de betekintést nyújt a bollywoodi filmipar és a korabeli indiai társadalom sajátos életébe is.

A Deewana nyers volt és melodramatikus. Shah Rukh, összhangban a filmmel, meglehetősen túlzóan játszott. A színházhoz és a tévéhez képest Bollywood számára színészi játékát néhány fokkal erősebbre vette, jócskán túljátszva szerepét. Abban a jelenetben, amikor elmondja barátainak, hogy őrülten szerelmes a hősnőbe, a fejét veri a falba, hisztérikusan nevet, szenvedélyesen őrjöng és dadog. Ez az eltúlzott alakítás azonban mégiscsak megmutatta benne a potenciális sztárt. Meglepő módon még a kritikusoknak is tetszett. A Times of India nagynevű filmkritikusa ezt írta róla: „Mielőtt leírnánk Raj Kanwar Deewanáját mint egy újabb nyári rémálmot, besétál Shah Rukh Khan, a helyes, fiatal Fauji, aki hosszas csatát vív a süllyedőfélben lévő forgatókönyvvel, de végül mégiscsak sikerül szédítő magasságokba emelnie. A szerep sematikus, de Shah Rukh friss lendülettel és hévvel játssza az őrületig szerelmes fiatalember klasszikus figuráját. Dühös, zavart, gyengéd, érett és gyerekesen lázadó – a Deewana új tehetséget avatott az indiai moziban.”

Deewana

Shah Rukh ezért a filmért kapta meg első Filmfare-díját. Ezt követően szinte minden évben nyert egyet, a legjobb férfi színésznek járó díjtól a legjobb gonosznak járó díjig. Azokban az években, amikor színészi játékáért nem kapta meg az elismerést, különleges, újonnan alapított kategóriákban vihette el a fekete szobrocskát, mint a „legbefolyásosabb filmes személyiség díja”, vagy „a svájci konzulátus különdíja”. De egyetlen későbbi győzelme sem töltötte el olyan borzongással, mint az első, a legjobb pályakezdő színésznek megítélt díj.

A díjátadó ünnepségen Shah Rukh a neves filmkészítő, Subhash Ghai mellett ült. Amikor Dilip Kumar felment a színpadra, Subhash odasúgta Shah Rukhnak, hogy neki kell a következő Dilip Kumarrá válnia. Subhash úgy értette, hogy majd egyszer, valamikor, és valami szokásos szerénykedő válaszra számított, mint: „Ó, bárcsak feleakkora színész lehetnék, mint Dilip Kumar!” De Shah Rukh azt válaszolta: „Csak várjon! Nagyon hamar Dilip Kumar leszek!” Shah Rukh a fekete szobrocskát hazavitte Delhibe megmutatni a barátainak. Végülis – mondta – ilyet még soha sem láttak!

Shah Rukh legutóbbi, a My Name Is Khan főszerepéért kapott Filmfare-díjával

A hírnév és a pénz beköszönte nem enyhítette Gauri számára a kulturális sokkot. Mumbai idegen város volt számára, önmagába zárkózó, ahol mindig mindenki sietett. A filmipart az intrikák és rivalizálások irányították, és különös, régi világból ottragadt viselkedési szabályok. Az ipar rettentően hierarchizált volt, ahol mindenkinek a helyét sikere mértéke szabta meg, ugyanakkor a pályakezdők mindig alárendelt pozícióban álltak az idősebbekhez képest. Minden idősebb szakembert a tiszteletet kifejező „ji” utótaggal a neve után kellett megszólítani. Gauri számára az első két év „olyan volt, mint egy kínzás. Nem értettem, mi történik körülöttem. Az egész teljesen őrült volt és borzalmas.” Gauri kéthavonta hazamenekült Delhibe egy kicsit regenerálódni. Üres óráit próbálta valami munkával kitölteni, néhány hónapig egy ruhaexportáló vállalatnál dolgozott. De amikor Shah Rukhnak három hónapra Goára kellett utaznia forgatni, inkább otthagyta a munkáját és vele ment.

A Khan-házaspár nem volt hajlandó a bollywoodi elvárások szerint élni. Hagyományosan a feleségek férjeik árnyékába húzódtak, fényűző, de visszahúzódó életet éltek. Még az A-kategóriás színésznők is, ha egyszer férjhez mentek, visszavonultak a színészettől és a nyilvánosságtól – egy nővel és feleséggel szemben akkoriban ez volt az elvárás. Ez a szabály különösen érvényes volt a nagy sztárok feleségeire, miután a producerek úgy gondolták, hogy a házasság nem tesz jót a sztárok vonzerejének. Egy korabeli producer megfogalmazása szerint: a nők nem bolondulnak egy olyan romantikus hős után, „akit már kifogtak és megfőztek”. Aamir Khan, aki Shah Rukh előtt négy évvel lépett pályára, eltitkolta, hogy nős. Feleségének volt ugyan egy nyúlfarknyi szerepe első filmjében, a Qayamat Se Qayamat Takban, de Aamir csak azután vallotta be az igazat, hogy ünnepelt sztár lett.

Shah Rukh ezzel szemben büszkélkedett Gaurival. Azt beszélték, hogy F. C. Mehra producer megkérte Shah Rukhot, hogy halassza el az esküvőjét addig, amíg bemutatják a Chamatkart. Rajiv Mehra, a rendező ugyan tagadja ezt, de sokak szerint Shah Rukh azt válaszolta, hogy inkább otthagyná a filmezést. Shah Rukh nagy hangon hirdette Gauri iránti szerelmét. 1992-ben egy a Stardust magazinnak adott interjújában ezt mondta: „Számomra a feleségem az első. Csak ennyit mondok, és ha valaha választanom kellene a feleségem és a karrierem között, nem filmeznék többet. … Nélküle megbolondulnék. Ő az egyetlen, aki van nekem. … Imádom a testét. Megőrülök Gauriért.” A pár gyakran pózolt magazinok címlapján, és Gauri még interjúkat is adott. 1994-ben ezt nyilatkozta egy újságnak: „Én ebben a kapcsolatban teljesen elégedett és abszolút boldog vagyok. Egyáltalán nem bánom, hogy Shah Rukhhoz mentem feleségül. Nem tudom elképzelni az életem nélküle.”

Shah Rukh és Gauri

Shah Rukh népszerű volt a filmes sztármagazinok körében, hamar rájöttek, hogy nagyon jó interjúalany. Mivel nagy műveltsége volt és jól fejezte ki magát, bármilyen témáról tudott csevegni szinte gondolkodás nélkül. Szórakoztatóan beszélt, gyorsan riposztozott és nem félt bármilyen hatalomról véleményt nyilvánítani. De ha egy sor nem tetszett neki egy cikkben, nagyon elutasító és gőgös is tudott lenni. A sajtóval való kapcsolata a Maya Memsahib-ügy kapcsán érte el mélypontját.

A Madame Bovary alapján készült Maya Memsahibban Shah Rukh egy a hétköznapi élettől megcsömörlött, idősebb, házas nő fiatal szeretőjét alakította. A filmben a pár kapcsolata szenvedélyes, de konfliktusokkal terhes és agresszív. Az egyik jelenet a pár szeretkezését mutatja a hindi filmekben szokatlanul direkt módon. A színésznőt, Deepa Sahit, aki a rendező felesége volt, félmeztelenül mutatja a kamera. A pár először egy fehér lepedő alatt hancúrozik, majd Shah Rukh nekilöki partnernőjét a falnak és megharapja a nyakát, végül szétszaggat egy párnát és beszórja a nőt a tollakkal.

A film kapcsán a Ciné Blitz nevű magazin egészoldalas szenzációhajhász cikket közölt, melyben azt állítják, hogy a rendező a forgatás előtt megkérte Shah Rukhot és a feleségét, hogy töltsenek el együtt egy éjszakát egy külvárosi hotelben, hogy kellően oldottak legyenek a forgatáson. A cikk szerint ezek után forgatták másnap a jelenetet, kizárólag a rendező és az operatőr jelenlétében. Ez egy művészfilm volt, mely elsősorban külföldi fesztiválok közönsége számára készült, és Shah Rukh nem is beszélt a dologról Gaurinak. Természetesen a cikk alatt nem szerepelt a szerző neve, az újság egyetlen munkatársa sem vállalta érte a felelősséget.

Shah Rukh tajtékzott a dühtől, és halálra üldözte azt az újságírót, aki meggyőződése szerint a cikket írta. Sértegette, fenyegette, elment az otthonába és a szülei előtt nyomdafestéket nem tűrő mondatok özönét zúdította rá. Még azzal is megfenyegette, hogy kiheréli. A kiadó tanácsára az újságíró feljelentette a rendőrségen, de a telefonhívások és a fenyegetések nem szűntek meg. Ekkor az újságíró rendőrségi védelmet kért. Másnap a forgatás után Shah Rukhot letartóztatták és bevitték a helyi rendőrörsre. De nem tartották benn, végülis mégiscsak sztár volt. Két évvel később a Ciné Blitz egy másik munkatársa meggyőzte róla, hogy tévedett, és nem az általa üldözött újságíró írta a cikket. Shah Rukh sokszorosan bocsánatot kért, és még azt is felajánlotta, hogy elmegy hozzá és a szülei jelenlétében kér tőle bocsánatot. A Ciné Blitzzel is helyreállt a béke, ismét vállalt interjúkat és fotózást az újság számára.

Azonban soha többé nem vállalt filmben nyílt szeretkezési jelenetet. Romantikus figurája szenvedélyes volt, időnként érzéki, de soha nem volt köze a szexualitáshoz. Az a néhány szerelmi jelenet, amit eljátszott, mindig csak sugallta, de soha nem mutatta az eseményeket. És egyetlen egyszer sem vállalt filmben csókjelenetet.

Madhuri Dixittel a Dil To Pagal Haiben

Kajollal a Kuch Kuch Hota Haiben

A hindi filmek mindig tartózkodtak a csókjelenetektől, Bollywood mindig is azt az illúziót terjesztette, mintha India népe tartózkodna a szexualitástól és a csóktól. Az 1952-től érvényben lévő cenzúraszabályok ugyan nem tiltják a csók ábrázolását a vásznon, de a filmkészítők és a színészek elutasítják a szexualitással kapcsolatos jelenetek ábrázolását. Évtizedeken keresztül a csókjeleneteket mindig olyan képekkel helyettesítették, amelyeken turbékoló madarakat vagy egymáshoz dörgölődző virágokat látni. A szexualitást az érzéki dalok és táncjelenetek képviselték, amelyekben a gyakran csuromvizes hős és hősnő hajladozik és ölelkezik, de az ajkuk sosem érinti egymást.

Ezt a képmutató, konzervatív ábrázolásmódot a 2000-es évek elején felbukkanó új, fiatal filmrendezők és színészek kezdték felszámolni, akik úgy döntöttek, hogy már elég érettek a csókjelenetek filmre viteléhez. De még amikor a csókolódzás divat lett – Mallika Sherawat azzal vált híressé, hogy a Khwahish című filmben tizenhétszer csókolódzott – Shah Rukh akkor is elutasította ezt. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy ehhez ő túl szégyenlős. Shah Rukh anélkül lett Bollywood legnagyobb romantikus ikonja, hogy valaha megcsókolta volna valamelyik partnernőjét.

Aishwarya Raival a Mohabbateinben

Rani Mukherjeevel a Kabhi Alvida Naa Kehnában

Ironikus módon, az erőszakkal szemben viszont sosem voltak fenntartásai. Imádta az akciófilmeket. Ahogy 1992-ben nyilatkozta, az volt a vágya, hogy új dimenziókat adjon a gonosz karakternek az indiai filmben. Végülis filmes karrierjét egy gonosz szereppel kezdte, Rogozsin A félkegyelműben az orosz irodalom egyik híres gonosz figurája.

Az 1990-es évekig az erkölcsi értékek nagyon szélsőségesek voltak az indiai moziban: a szereplőket vagy fehérnek, vagy feketének ábrázolták, szürke árnyalatok ritkán szerepeltek a forgatókönyvben. A hagyományos hőst Rámáról mintázták, aki az erény abszolút megtestesülése. Ezzel szemben a gonosz velejéig romlott volt. Ez a szélsőséges ábrázolás a korai hindi filmek öröksége, melyek kosztümös történelmi drámák voltak, vagy a szent szövegeken alapuló mitológiai történetek. És bár a hindi filmek ekkor már modern közegben játszódtak, a színészek továbbra is inkább archetípusokat jelenítettek meg, mint hús-vér karaktereket.

A pozitív hősöket a sztárok egy válogatott csoportja alakította, akik általában a világosbőrű, jóképű férfiak közül kerültek ki. A gonosz szerepeket is a színészek egy meghatározott köre jelenítette meg, akik közül jó néhány kifejezetten csúnya volt. Nem lehetett összetéveszteni a kettőt: amint egy színész besétált a képbe, a nézők rögtön tudták, hogy ő a hős, vagy a gonosz ellenlábas. Az antihősnek meghatározott hagyománya volt. 1943-ban Ashok Kumar egy tolvajt alakított a Kismetben, aki megjavul, miután beleszeret egy táncosba. A film óriási siker lett, három évig és nyolc hónapig játszották az egyik kolkatai moziban. Ahogy az ötvenes évek Amerikájában megjelent a film noir, az indiai rendezők is újraírták a hagyományos hősképet.

A kor leghíresebb színészei – Raj Kapoor, Dilip Kumar, Dev Anand – mind játszottak olyan negatív karaktereket, akik megjavulnak a film végén. 1993-ban Sanjay Dutt Subhash Ghai nagysikerű filmjében a Khal Nayakban alakított egy velejéig megrögzött, gonosz terroristát, aki még a saját apját is meggyilkolja. De még egy ilyen gonosz figura sem lépte át a határokat: annak ellenére, hogy a hősnő kihívó, csábító táncot lejt előtte és azt énekli „Vajon mi van a blúzom mögött? Vajon mi van a fátylam alatt?”, amikor a hősnő egyedül marad vele az erdőben, eszébe sem jut a szüzességén csorbát ejteni. És mint minden hős, a terrorista is megjavul a film végére és megbánja bűneit. Azonban egy tébolyodott, pszichotikus hős, aki ártatlan embereket gyilkol – köztük a saját barátnőjét –, elképzelhetetlen volt. Ezért amikor Abbas Mustan rendezők elhatározták, hogy elkészítik a Halálcsók (A Kiss Before Dying) című amerikai film remake-jét, egyetlen színész sem volt hajlandó elvállalni a főszerepet.

Khal Nayak – Choli Ke Peeche Kya Hai

Baazigar – Baazigar