India 2005-ös Oscarra nevezett filmje, a népmesei alapokon nyugvó Paheli igazi különlegesség, melyet sokan az egyik legszebb képi világú bollywoodi filmnek tartanak.

A történet főhősét, a jó kedélyű, cserfes és természetesen gyönyörű Lachchit (Rani Mukerji) feleségül veszi egy gazdag kereskedő fia, Kishen (Shah Rukh Khan), akit ifjú arájának mindezen remek tulajdonságai ellenére is csak a munkája érdekel, így egyáltalán nem figyel oda a lányra, sőt apja kérésére az esküvőjük másnapján rögtön elutazik, hogy több évet a feleségétől távol töltsön. De ahogy kilép az ajtón, egy szellem (aki viszont nagyon is értékeli Lachchi személyiségét) felveszi az alakját, és Kishennek adva ki magát visszatér a házba, hogy ott a családot aranypénzekkel és varázstrükkökkel, Lachchit pedig valódi érzelmekkel és törődéssel hódítsa meg.

A sokszor egészen népmesei formát öltő történet egy rádzsasztháni író, Vijaydan Detha novelláját dolgozza fel (mely részben valóban egy helybeli népmesén alapul), amit 1973-ban már egyszer megfilmesítettek Duvidha címen, azaz a Paheli háromszorosan is indiai alapokon nyugszik. Ezt a szoros kötődést a hagyományos indiai kultúrához és a klasszikus Bollywoodhoz a film erősen hangsúlyozza is, mely a film időzítését tekintve különösen figyelemreméltó.

A film megjelenésének idején (2005-ben) elsősorban már a bollywoodi hagyományokat a nyugati tömegfilmes mintákkal ötvöző hibrid vagy félutas filmek voltak igazán sikeresek Bollywoodban (mely trendnek az egyik legmarkánsabb nyitódarabja, a 2004-es Main Hoon Na pont a Pahelit is jegyző Red Chillies Entertainment alkotása). Részben ennek tudható be, hogy a Paheli nem lett igazi sikerfilm: a mozipénztáraknál viszonylag erős kezdés után olyan gyors zuhanásba kezdett, hogy épphogy csak nem lett veszteséges – így a nagy sztárok felvonultatása ellenére is csak a 21. tudott lenni az adott évben.

Ugyanakkor, részben pont „Hollywood-mentessége” miatt a Paheli kritikailag rendkívül elismertté vált, megjelenésekor szinte minden filmkritikus méltatta. Mint az indiai hagyományokat és sajátosságokat őrző alkotást olyan nagynevű külföldi filmfesztiválokon is vetítették a Pahelit, mint a Sundance vagy a Palm Springs, illetve ez volt a Zimbabwei Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje abban az évben. Még ennél is fontosabb kritikai elismerés volt a film számára, hogy 2005-ben Indiai ezzel a filmmel pályázott a legjobb külföldi film Oscar-díjára (melyért minden évben rendkívül erős a verseny a bollywoodi filmek között), így bár a Paheli ugyan nem jutott el végül az Oscar-jelölésig, de mindenképpen művészileg méltatott filmnek tekinthető.

A kritikai sikeresség természetesen nem csak a film „indiaiasságának” tudható be, mindenképpen szót érdemel például a Paheli kiváló szereposztása. A filmet felkaroló Shah Rukh Khan egy igazi bajusz-költeménnyel az orra alatt brillírozik a tutyi-mutyi Kishen és a hősszerelmes szellem kettős szerepében. Ez a fajta dupla szereposztás egyáltalán nem idegen Bollywoodtól, sőt hagyományosan kifejezetten kedvelt bollywoodi filmes megoldás volt, hogy egy színész egy filmen belül több szerepet is eljátszott (például önmaga reinkarnációját vagy ikertestvérét), és Shah Rukh Khan  különösen sok filmben jelenik meg kettős szerepben már a Paheli előtt is (Baazigar, Karan Arjun, Duplicate) és utána is (Don, Om Shanti Om, Rab Ne Badi Di Jodi).

De a Lachchit megformáló búgó hangú Rani Mukerjinek sem kell elbújnia Shah Rukh Khan mellett, ő is rendkívül meggyőző alakítást nyújt: érzékenyen formálja meg az egymással össze nem férő érzelmei és kötelességei között őrlődő nő figuráját. Kettőjükön kívül pedig szórakoztatóak a mellékszereplők, jól el lettek találva az őket alakító színészek, akik között egy rövidebb szerep erejéig még maga Amitabh Bachchan is feltűnik.

A színészi játék mellett a Paheli másik legnagyobb érdeme a film lenyűgöző képi világa. Rádzsaszthán meseszerű sivatagos tájai harmonikusan komponált képek formájában jelennek meg a filmvásznon. A Paheli ki is használja a különleges helyszín lehetőségeit, nagyon sok a szabadtéri jelenet és még olyan különlegességek is láthatóak a filmben, mint a tevefuttató verseny. Ezen kívül sokat adnak a film vizualitásához a jól sikerült daljelenetek, melyekben szintén a hagyományosabb bollywoodi megoldások dominálnak; a sok színes száriba öltözött háttértáncos Farah Khan – sokadszorra is zseniális – koreográfiáját táncolja. A gyönyörű tájképek és a dinamikus énekes-táncos jelenetek kiegészülve a színes, hagyományos kosztümökkel olyan vizuális összhatást keltenek, amiért már magában megéri megnézni a filmet.

Ezek mellett még szót érdemel a film központi mondanivalója is. Shah Rukh Khan a film kapcsán azt nyilatkozta, hogy őt a történetben egyértelműen a női karakter vívódása fogta meg. Szerinte a film elsősorban egy nő szabadságküzdelméről szól, és olyan kérdéseket vet fel, mint hogy egy nőnek a házasságát (vagyis tágabban értelmezve a kötelességeit) vagy az érzelmeit kell fontosabb prioritásként kezelnie. Vagyis a népmesei alapok és minden hagyományosan indiai és bollywoodi – és azt hangsúlyozó – vonás ellenére a Paheli üzenete alapvetően modern, az indiai kultúrában jelenleg nagyon aktuális és fontos problémakört érint.

Összességében a Paheli tehát egy igen különleges film, mely bár fontos és modern üzenetet hordoz, mégsem sorolható be az indiai művészfilmek (és félművészfilmek) közé; miközben szembehelyezkedik az aktuális bollywoodi trendekkel is és a hollywoodi elemek beemelése helyett egy teljesen indiai történetet mesél el. És bár egy nyugati számára – pont emiatt – maga a történet talán kicsit döcögős is lehet, az izgalmas színészi játék és a lenyűgöző képi világ miatt megéri megnézni a Pahelit.