Hum Aapke Hain Koun..! (1994)

2011. szeptember 21. szerda, 19:55 |

Írta: Tóth Luca

A kilencvenes évek ikonikus filmje, egy igazi bollywoodi klasszikus, ami hét éven át volt minden idők legtöbb bevételt hozó bollywoodi filmje és a hindi nyelvű mozi belépője a nyugati filmes piacra. Az 1994-es Hum Aapke Hain Koun...! (magyarul: Ki vagyok én neked..?) ez, és ennél még sokkal több. Színes, szórakoztató szerelmi történet és családi melodráma, amely úgy mesél az idilli álom-Indiáról, annak szent hagyományairól és konzervatív értékeiről, hogy közben mégis a modernizációról és az Indiát érő nyugati kulturális hatásokról szól.

A történet középpontjában két jómódú, középosztálybeli indiai család és az azok fiatal tagjai, Nisha (Madhuri Dixit) és Prem (Salman Khan) között kibontakozó szerelem áll. A cselekmény azzal indul, hogy a szülők, akik régi barátai egymásnak, elhatározzák, hogy Nisha nővérét, Poojat hozzáadják Prem bátyjához, Rajeshhez. Az eljegyzés majd az esküvő ünneplése közel hozza egymáshoz Nishát és Premet és amikor később kiderül Poojáról, hogy terhes, Nisha megy a babaköszöntő szertartásra, hogy ott kapcsolatuk tovább mélyüljön Premmel. Ezután Pooja hazalátogat a szülői házba és Prem kapva kap az alkalmon, hogy elkísérje őt. Odaérve Pooja számára világossá válnak a Prem és Nisha közti gyengéd érzelmek és megígéri húgának, hogy segít elrendezni házasságukat. Ekkor történik a tragikus fordulat: Pooja – még mielőtt bárkinek is beszélhetett volna felfedezéséről – megcsúszik, leesik a lépcsőn és meghal. Mindkét család gyászol, de abban egyetértenek, hogy a kisbabának anyára van szüksége, ezért úgy döntenek, hogy Nishának hozzá kell mennie a megözvegyült Rajeshhez. A történet megoldása a kiskutya képében jelentkező deus-ex-machina: bár Nisha és Prem hajlandóak feláldozni személyes boldogságukat családjuk érdekében, de egy véletlen hatására mindenki számára világossá válik szerelmük, így végül mégis ők házasodhatnak össze.

A film az 1982-es Nadiya Ke Paar című film újragondolása, és közel három és fél órás hosszával még a bollywoodi filmek között is igen hosszúnak számít. A Hum Aapke Hain Koun..! mégsem válik unalmassá vagy vontatottá, hiszen több szempontból is tablójellegű film: egyrészt az élet fontos momentumaihoz (eljegyzés, esküvő, születés, halál) kapcsolódó indiai hagyományok és rituálék részletgazdag bemutatása tölti ki a filmidőt, másrészt a főhősök, Nisha és Prem szerelme mellett több más családtag szerelmi kapcsolatának alakulását is nyomon követjük. A család, mint a film közege, valamint az indiai hagyományok, szertartások és a hagyományos értékek ábrázolása erősen jellemzik a 90-es évek Bollywoodját, ezt követően sok a Hum Aapke Hain Koun..!-hoz hasonló, a hagyományokra és rituálékra fókuszáló, azokat mintegy idegenvezetőként bemutató, úgynevezett „esküvős film” készül. Ez részben annak köszönhető, hogy ebben az időszakban Bollywood felfedezi a külföldön élő indiaiakat (NRI-okat), mint a filmek fontos célcsoportját: az „esküvős filmek” által lefestett hagyományőrző, utópikus álom-India az ő számukra mutatja be az anyaország idillikus oldalát.

A Hum Aapke Hain Koun..! esetében nemcsak maguk az ábrázolt rituálék teremtik meg a film világának idilli voltát, hiszen a film fő mondanivalója is az, hogy a közösség (a család) érdeke előbbrevaló az egyénénél. Ez a fajta konzervatív családközpontúság még a film fiatal és szabadszellemű hőseire is érvényes, akik csak azután nyerik el a boldogságukat, hogy hajlandóak feláldozni azt családjuk érdekében, úgy tűnik, hogy számukra ez az erős családi kötelék nem teher és végképp nem olyasmi, ami ellen lázadni lehetne vagy kéne. Ezek alapján tehát úgy tűnik, hogy a Hum Aapke Hain Koun..! egy végletekig idillikus hagyományos indiai családmodellt rajzol fel, közelebbről vizsgálva azonban látszik, hogy a film sokkal árnyaltabban foglalkozik a hagyományokkal és az azok ellenpólusát képviselő modernitás (elsősorban a nyugati kulturális hatások) összeegyeztethetőségével és konfrontálódásával.

Ez a kettősség megjelenik apróságokban is, például, bár a két család hagyományközpontú, az otthonuk viszont modern, sőt nyugatias, Nisha pedig a rituálékra gyönyörű szárit ölt, de a hétköznapokon farmert visel (ami a dolog látszólagos banalitása ellenére igen komolyan befolyásolta az indiai nők öltözködési szokásait). De a két főszereplő karakterében és kapcsolatuk alakulásában is a hagyomány és modernitás kettőssége tematizálódik: Nisha és Prem játékos, modern figurák (ellentétben a komoly és hagyománytisztelő Pooja és Rajesh karaktereivel), kapcsolatuk pedig szerelmi házassággá fejlődik (ellentétben idősebb testvéreik vagy szüleik elrendezett házasságával). Bár szerelmüknek nem kell komoly akadályokat leküzdenie (családjaik azonos anyagi és kulturális szinten állnak, baráti viszonyban vannak), maga a házasság előtti szerelem viszont már önmagában a hagyományos viselkedési normák határait feszegeti. A történet folyamán a hagyományos rituálékat arra használják, hogy szerelmüket megélhessék, azaz a hagyományokkal álcázzák kapcsolatukat, vagyis magát a modernitást (például Pooja és Rajesh esküvőjén, hagyományos indiai szokásként Nisha és társai ellopják a vőlegény cipőjét, Prem pedig próbálja visszaszerezni, ahogy a szokás megköveteli, a kergetőzés közben viszont kettesben maradnak egy hálószobában és fizikai kontaktusba kerülnek egymással).

Az énekes-táncos betétek – melyeknek mindig is volt egy olyan funkciójuk, hogy a filmben direkten nem ábrázolt fontos kérdésekről is szóljon burkoltan – itt szerves részét képezik a történetnek, hiszen a szertartások (és az ezekkel párhuzamosan, ezek „alatt” fejlődő szerelmi kapcsolat) szorosan kapcsolódnak hozzájuk, így azok is a modernizáció és a hagyomány ütköztetéséről szólnak (a zenei elemek, koreográfiák szintén az indiai-nyugati kettősségre játszanak rá). Végül Nisha karaktere külön is érdekes, hiszen a bollywoodi filmekre nem jellemző (a kilencvenes évek előtt pedig különösen nem), hogy a női főszereplő a férfival egyenrangú aktív hős legyen. Emellett Nisha modern, nyugatias stílusú mind megjelenésében, mind jellemében, de a film legvégére mégis átalakul az őt ellenpontozó klasszikus indiai nőmodellé, amilyen Pooja és az anyjuk is. A Hum Aapke Hain Koun..! tehát mélyrehatóan, de nem teljesen expliciten szól a hagyományok és a modernitás konfrontálódásáról.

Hum Aapke Hain Koun..! – Wah Wah Ramji

A Hum Aapke Hain Koun..! viszont amellett, hogy a modernitás kérdésével foglalkozik, nem utolsósorban egy bájos és színes szerelmi történet. Az alaptörténet, a váratlan fordulatok (például a kiskutya hihetetlen szerepe), félreértések (Nisha egy ideig azt hiszi, hogy Premhez, és nem Rajeshez akarják hozzáadni) akár egy Shakespeare-darabban is helyet kaphatnának (szerencsére a Capuletekkel és a Montaguekkal ellentétben a film családjai jó barátságban állnak, így a szerelmespárnak lényegesen kevesebb megpróbáltatáson kell átmennie). A film színességét erősíti, hogy Nisha és Prem szerelmén kívül több kapcsolatot is látunk (melyek a történet fővonalához nem is kapcsolódnak): részletes betekintést nyerünk Pooja és Rajesh kapcsolatába, a szülők házasságába, de látjuk a családok szolgáinak alakuló kapcsolatát, valamint azt, ahogy a Nisha családjához tartozó idős professzor is megtalálja a szerelmet. A Hum Aapke Hain Koun..! annyira a szerelmi szál(ak)ra és a családi drámára helyezi a hangsúlyt, hogy a hagyományos bollywoodi filmekkel ellentétben már nem is tekinthető feltétlenül maszálá-filmnek, mivel hiányoznak belőle az akció-jelenetek, illetve a történet színtere (még a daljeleneteké is) a két család életterére szorítkozik. (A kilencvenes évek indiai filmkritikusai elsősorban az erőszak-mentességgel és család-központúsággal indokolták meg a film kiemelkedő sikerét is.)

A Hum Aapke Hain Koun..! tehát amellett, hogy egy igazi bollywoodi klasszikus és filmtörténetileg igen meghatározó darab, ami a maga idejében uralta a mozikat és trendeket indított, egy igazán kedves film is, ami gyönyörű képi világával, sok zenés-táncos betétjével, tablószerű szerelmi történeteivel és természetesen a boldog végkifejlettel rengetegszer újranézhető szórakozás, emellett pedig egy értékes film, ami ha impliciten is, mégis mélyen foglalkozik a bollywoodi filmek egyik legfontosabb problémájával, az indiai hagyományok és a (jórészt nyugati hatást jelentő) modernizáció kérdésével.

Hum Aapke Hain Koun..! – Maye Na Maye

Kulcsszavak: Anupam Kher Madhuri Dixit Salman Khan

Hozzászólások

#1 szavérá 2011-09-25 22:51

Kétség kívül Salman Khan legjobb filmje. Ebből meg lehet érteni, miért őrülnek meg érte még most is a tömegek. És Madhuri is fantasztikusan aranyos benne.

#2 Gianni 2011-10-02 17:55

Alapmű.
Ideje lenne pótolnom.
Csak ne félnék annyira a régi filmektől, meg az esküvős filmektől, meg a régi esküvős filmektől. :-)

#3 katka50 2011-10-02 18:41

Tetszett, de nagyon hosszúnak találtam. Érdekes, hogy BW akkori királynője és (szerintem ma is) királya nem sok filmben játszottak együtt. Bár nekem mind Madhuri, (ő a Lajjával mind Salman Khan, ő a Pride and Honourral lopta be magát a szívembe), későbbi filmjei jobban tetszenek. Reménykedem, hogy Madhuri Dixit visszatér a film világába.

#4 szavérá 2011-10-03 22:11

Mivel az esküvős filmekben a lényeg a sok dal meg tánc, ez abszolút való azoknak, akik az indiai filmekben a zenés jeleneteket szeretik. Ha azt vesszük, hogy a 3 és fél órában 14 dal van benne, akkor ez a zenerajongók számára már nem is annyira ijesztő. Főleg hogy ezt olyan szuper táncosok prezentálják, mint Madhuri meg Salman.

#5 nanati 2011-10-30 21:01

Sziasztok!
Két éve lettem az indiai filmek rajongója. Azok közé tartozom, akik szeretik az olyan filmeket, amelyekben sok a zene és a tánc. Ezért nekem valószínű, hogy tetszeni fog a „Hum Aapke Hain Koun” c. film. Madhuri Dixi a kedvencem, fergetegesen tud táncolni. Egyébként régóta vagyok a vendégetek. Jó néhány feliratot töltöttem le erről az oldalról. Ami sok örömet okozott. A magam kedvtelésére én is fordítottam néhány filmfeliratot. De nincs annyi szabad időm, mint amennyit szeretnék. Újra és újra ellátogatok ide. S persze mindig találok olyat, ami nekem is jól jön.
Shah Rukh Khan rajongó vagyok, így minden filmje meg van. Néhány filmjét lefordítottam az elmúlt időszakban. Az „Anjaam” , a „Ram Jaane”, és a „Phir Bhi Dil Hindustani”, a „Baadshah” , „Chaahat”,minde ggyik nagyon jó film. Van köztük kedvesen naiv, és igazán szórakoztató is. Bár bizonyára már sokan láttátok. A dalokat is lefordítom, mert szeretem tudni, hogy mit énekelnek. Nagyon sok esetben a dalok az angol verzióban nincsenek a feliratban. De le szoktam vadászni a netről…S legtöbb esetben meg is találom. Ha úgy gondoljátok, hogy szívesen vennétek a felirataimat, akkor szívesen megosztom veletek. Persze akkor el fog kélni a segítség, mert nem igazán tudom, hogyan kell feltölteni.
Az Örökmozgóban már sikerült két filmet megnéznem, a Rab Ne Bana Di Jodi –t és a Main Hoon Na-t. A Lakshya-t sajnos nem sikerült. De meg van már régóta a film és a ti feliratotokkal megnézem, igaz a monitorom nem egy mozi, de tudom így is élvezetes lesz.

#6 mitwa 2011-11-01 18:23

Az biztos, hogy én szívesen vennék bármilyen bollywoodi feliratot. :-)