Yamla Pagla Deewana (2011)

2011. április 08. péntek, 11:09 |

Írta: Tóth Luca

Bollywood az elmúlt évtizedben nagyon radikális változáson ment át. Az új filmek egyre többet és többet merítenek a hollywoodi filmes hagyományokból, ami elsősorban a készülő bollywoodi filmek műfajiságán látszik meg: míg a bollywoodi filmek hagyományosan maszáláfilmek voltak (azaz a különböző műfajok elemei úgy keveredtek össze az egyes filmekben, mint a fűszerkeverék összetevői), addig az új filmek már tisztán (vagy legalábbis jobban kivehetően) akciófilmek vagy romantikus komédiák vagy melodrámák stb. Ezzel együtt a filmek témája is változik, „nyugatiasodik”, például a család egységének dicsérete helyett egyre több film szól karrierről, sikertörténetekről. Jó hírrel szolgálhatok azok számára, akik szemöldök-összehúzva figyelik ezeket a változásokat: a Yamla Pagla Deewana minden szempontból egy tökéletes, régi vágású maszáláfilm.

Paramvir (Sunny Deol) békésen éli családjával Kanadában az NRI-ok (azaz külföldre szakadt indiaiak) boldog életét, amikor is megtudja, hogy elveszett apja és öccse Indiában él, és elindul, hogy felkutassa őket. Alighogy megérkezik, egyből szembesül azzal, hogy apja (Dharmendra) és öccse, Gajodhar (Bobby Deol) igazi lókötő betyárok, akik pofátlan átverésekkel keresik meg napi sörrevalójukat. Ezek után hősünk megpróbál (igazi kiléte felfedése nélkül) a bizalmukba férkőzni, ami nem is megy annyira nehezen, mivel, mint kiderül, a joviális NRI-külső igazi rambót takar, aki a dabanggos verekedéseket megszégyenítő csetepatékban teszi helyre családja tartozásait. A továbbiakban a három férfi, ha nem is családként, de amatőr bűnbandaként kerül különböző (vicces) kalandokba, bár az apa még mindig nem ismeri el fiaként Paramvirt és az öccs továbbra sem tud arról, hogy egyáltalán van testvére. Gajodhar eközben szerelmes lesz egy lányba, akit nagy nehezen meg is környékez, ám pont amikor szerelmük egyenesbe jönne, megjelennek a lány bátyjai (akik már-már a Dilwalés Simran apját megszégyenítő módon meregetik dühösen a szemüket), az udvarló fiút jól eltángálják, a lányt, Sahebát pedig hazahurcolják Pandzsábba.

Paramvir persze előrukkol egy ötlettel, hogy miként tudnának a lány után menni: a két testvér mint két kanadai indiai jelenik meg a lányos háznál, hogy feleséget találjanak. A terv egy ideig működik, de aztán homokszem kerül a gépezetbe és a család ragaszkodik hozzá, hogy inkább Paramvir vegye feleségül Sahebát... Ezután persze a félreértések csak tetéződnek, és ahogy egyre több szereplő érkezik a házba (mint például az apa vagy Paramvir családja), egyre több és több lesz a félreértés, az összetévesztés és a vicces helyzet, hogy aztán végül minden a lehető legjobban alakuljon.

Ismerős lenne a történet? Nem véletlen. Nekem kicsit az volt az érzésem, mintha a film készítői készítettek volna egy listát a legjobban működő tipikus bollywoodi fordulatokból, történetelemekből és írtak volna egy filmet, amibe a lehető legtöbbet tudják ezekből belepakolni. A család újraegyesítéséért küzdő hős (mint a Kabhi Khushi Kabhie Gham vagy a Main Hoon Na hősei) vagy a szerelme után szökő és a lány családját álnéven az ujja köré csavaró hős (itt elsősorban természetesen a Dilwale Dulhania Le Jayenge örök klasszikusára kell gondolni) nem újkeletű történetelemek, mint ahogy a jellemfejlődő csibész figurák és a honvágyas NRI, aki eljut egy pandzsábi kisfaluba, ahol istenként tisztelik az angol tudása miatt, sem teljesen az. És mindezek az elemek maszáláformába rendezve (azaz a komikus jelenetek között hol a szétszakadt család melodrámáját látjuk, hol a kocsmai verekedések akciójeleneteit, hol pedig pátoszteli szerelmes jeleneteket) egy igazi klasszikus és jól működő bollywoodi filmmé állnak össze, és innentől kezdve a különösebben eredeti vagy újdonságértékű csavarok hiánya egyáltalán nem zavaró. (Igaz, nekem személy szerint ezt a filmet egy indiaiakkal tömött moziban sikerült megnéznem, úgyhogy a film által nyújtott, amúgy is autentikus „igazi Bollywood”-élményt erősen növelte a legkisebb poénnál is hangosan tapsoló és kurjongató, a zenés részeknél pedig táncra perdülő közönség...)

A film készítői egyértelműen Dharmendra nevével szerették volna fémjelezni a filmet, hiszen már a címet is az ő egyik korábbi filmjének (az 1975-ös Pratigya) egyik betétdalából merítették, és Dharmendra természetesen szuper is ebben a szerepben: tökéletesen el lehet hinni neki, hogy a hetvenes évek „dühös fiataljai” mostanra ugyanolyan szerethetőek, mint akkor, de azért picit meg is öregedtek, és képesek végre megállapodni, megnyugodni, és átadni a terepet egy új generációnak. A két fiút játszó Sunny és Bobby Deol pedig a valóságban is Dharmendra fiai, ami nem keveset ad hozzá a film vonzerejéhez, emellett pedig mindketten nagyon bájosan és szerethetően hozzák karaktereiket. Sunny állandó kényszeres nevetgélése például egészen zseniális, rambó-jelleg ide vagy oda, Paramvir pont olyan aranyos tőle, mint egy plüssmackó.

A film a pénztáraknál is jól teljesít és külön érdekesség, hogy kimagasló eredményeket ért el Pandzsáb területén (amelynek lakói a filmben ugye nem éppen túl pozitív színben vannak feltüntetve) és Nyugaton is, azaz elsősorban az NRI-közönség körében. Alapvetően mind a pandzsábi község lakóinak, mint pedig az NRI-családnak a filmbeli ábrázolása felveti azt a kérdést, hogy elsősorban kinek is akar szólni a film, ki az elsődleges célközönség: a vidéki indiaiak, a nagyvárosi multiplex mozik közönsége vagy az Indián kívüli nézők? Míg az elmúlt évtizedben egyre fontosabbá vált a nagyvárosok és a külföldi piacok közönsége, addig megfigyelhető volt az elmúlt rövid időszakban egy ellenirányú folyamat is, azaz, hogy a bollywoodi filmek visszafordultak a vidéki mozik közönsége felé (jó példa erre a Dabangg), de a Yamla Pagla Deewana esetében ez nem dönthető el ennyire egyértelműen. Merész vállalkozásnak tűnik két (vagy rögtön három...) ennyire különböző célközönség igényeinek egyszerre megfelelni, de talán azzal, hogy a film a közös alapokhoz nyúlt vissza, ez sikerülhet is – majd elválik. Mindenesetre az biztos, hogy a Yamla Pagla Deewana egy határozottan bájos film.

Kulcsszavak: Anupam Kher Bobby Deol Dharmendra Johnny Lever Sunny Deol

Hozzászólások

#11 katka50 2011-06-13 15:00

Ha valaki ebben a filmben kedvelte meg Sunny Deolt, annak tiszta szívből ajánlom a 2003-ban készült Hero (The love story of a spy) c. filmjét. Jó sztori, jó szereposztás, szép zene. A filmhez csak angol felirat van, de azzal is élvezhető. Más kategória az igaz, de kiviláglik, hogy S. D. milyen jó karakterszínész .

#12 szombathpetya 2011-06-24 09:34

Üdv Mindenkinek!

Kis családunk kezdő Boolywood rajongó, ha szabad így fogalmaznom. Sorra vesszük a filmeket, ahogy időnk engedi.
Nos olvastam, hogy felirat hiány van a Yamla Pagala Deewanahoz. Nem tudom segít-e, ha angolul van hozzás, esetleg aki jó benne az lefordítaná?!
Köszönöm!

A hozzászóláslista frissítése
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.

Nincs jogosultságod a hozzászóláshoz!

JComments