Legendás sztárok, meseszerű karrierek, tragikus történetek, és mára megfakult hírnév. Nem egy olyan indiai filmcsillag akad, aki fénykorában uralta a mozivásznakat, miközben a mai átlagember már a nevét se ismeri. Az indiaiak se, nemhogy mi.
Sokan közülük azonban még ma is élnek, és bőven nyolcvanadik életévükön túl néha még elvállalnak egy-egy szerepet. A következőkben megismerkedhetünk néhányuk történetével.

Prem Adib (1917 - 1959)

A kora negyvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja volt Prem Adib. Az igazi neve Prem Narayan, de az Adib nevet használta családnévként. Hogy miért? Észak-India egyik kisebb fejedelemsége volt az Oudh királyság, ennek utolsó uralkodója adományozta az Adib (művelt, nagy tudású) nevet a famíliának, amelyik onnantól fogva családnévként használta. (Fenti királyság története tipikusnak mondható: sokáig brit gyámság alatt állt, majd az angolok inkább kirakták a királyt, és Kalkutta mellé száműzték bőkezű életjáradékkal egyetemben.)

A név nyilván kötelez, a kasmíri gyökerű, nagy tudású bráhmin családban Prem Adib apja jó nevű ügyvéd volt, de fia nem követte a pályán. Színész lett inkább, igazi filmcsillag, és később saját filmgyártó céget is alapított. Bár a családi hagyományokkal szakítva nem vált ügyvéd belőle, sorsát nem kerülhette el: akaratán kívül bekerült az indiai jogi kánonba, ahol precedensként szerepel a Miss Raj Rani kontra Mr. Prem Adib ügy.
(Röviden: Adib cége szóban megállapodott egy akkor még jogilag kiskorúnak számító színésznő apjával, hogy egy évre leszerződtetik a lányt. Később a színésznő beperelte őket, mert a szóbeli megállapodás ellenére másnak adták a szerepét, és hiába ment be a stúdióba, nem foglalkoztatták, de a pert végül Adib megnyerte. Hogy mert cégtulajdonos, vagy mert ügyvéd a papa, vagy mert tényleg neki volt igaza, azt ma már nehéz lenne megmondani.)

De hogy a tárgyra térjek, főszereplésével készült a Ram Rajya (1943) című mitológiai mozifilm, ami a maga korában az egyik legnagyobb kasszasiker volt. De nem ezért érdekes számunkra és nem ezért híres ez a film. Prem Adib neve azért maradhatott meg a köztudatban a mai napig, mert ez volt az az egyetlen mozifilm, amit Gandhi látott. (Aki egyébként nem sokra tartotta a filmgyártást, éppen ezért még Chaplinnel se volt hajlandó találkozni.)
Vijay Bhatt, a film rendezője (az ő unokája a napjainkban főleg thriller és horror műfajokban alkotó Vikram Bhatt filmrendező) meghívta Gandhit egy privát vetítéssel egybekötött ünnepségre. Gandhi elfogadta a meghívást, de jelezte előre, hogy zsúfolt programjai miatt csak 10 percet tud maradni a partin. Amikor lejárt a tíz perc, titkára diszkréten jelezte, hogy indulni kellene, de Gandhi addigra belefeledkezett a mozizásba, és inkább lemondatta aznapi összes programját, hogy végignézhesse az egészet.

Prem Adib és Naseem Banu az Anokhi Ada (1948) című filmben

Naseem Banu (1916 - 2002)

Naseem Banu volt az indiai mozi első igazi női szupersztárja, akit csak Beauty Queen néven emlegettek. A harmincas évek közepétől az ötvenes évek közepéig filmezett, és az ő karrierje sem mindennapi.
Jómódú delhi arisztokrata családba született 1916-ban, az apja földbirtokos, az anyja művelt kurtizán volt, aki nagyon ellenezte, hogy színésznő legyen a lányából. A művelt kurtizán anyuka híres énekes és táncos volt, és Naseem Banu később azt nyilatkozta, hogy hiába filmsztár ő, egész életében nem fog annyit keresni szupersztárként, mint amennyit az anyja összetáncolt. Amikor az anyja nem engedte, hogy színészkedni kezdjen, éhségsztrájkba kezdett. Egészen addig kitartott, amíg az anyja végül el nem fogadta, hogy nem orvos lesz a lányából, hanem filmszínész. Miután megkapta a szülői engedélyt, elkezdhetett forgatni, viszont előkelő iskolájában nem folytathatta a tanulást, mert az oktatói kar teljesen kiborult, amiért egy ilyen alantas foglalkozást űz.

Egy gyerekkori barátjához, egy építészhez ment feleségül, akivel közös filmes céget alapítottak Taj Mahal Pictures név alatt, az építész férj pedig felcsapott producernek. Amikor kettévált India és Pakisztán, a férje Pakisztánt választotta, Naseem Banu pedig Indiában maradt a gyerekeivel. Ezzel nem csak a két ország vált el egymástól, de ők ketten is. Úgy meg pláne, hogy a férj magával vitte a közös céges filmek negatívjait, és egycsapásra dúsgazdaggá vált velük Pakisztánban, ahol így Naseem Banu is mozicsillag lett. Ez azért keveseknek adatik meg, viszont ez is hozzájárult ahhoz, hogy Indiában ezután szinte feledésbe merüljön.
Egy rövid időre a gyerekei taníttatása miatt Londonba költözött, de hidegnek és barátságtalannak találta a várost. Londonban futólag kétszer találkozott még volt férjével, aki egy bécsi színésznőt vett el és született tőle két másik gyereke.
Naseem Banu lányából a hatvanas évek egyik filmsztárja vált, ő Saira Banu. Amikor a lánya felnőtt, többször rákérdezett, ha az apja producer, az anyja pedig ünnepelt filmsztár volt, akkor mi a csudáért ellenkezik az anyja, hogy ő is filmezzen. (Úgy látszik, ez az ellenkezés családi hagyomány náluk.) Végül a pletykák szerint nemcsak lánya pályáját egyengette, de a korszak szupersztárjával, Dilip Kumárral is ő hozta tető alá lánya házasságát.
Naseem Banu azért nem folytatta Indiában a pályafutását, hogy a sajtó már ne rá, hanem inkább a lánya karrierjére figyeljen. A filmezés helyett divattervezéssel foglalkozott 2002-es haláláig, és a nagyon bonyolultan hímzett szárik voltak a specialitásai.

Naseem Banu az 1948-as Anokhi Ada című filmben:

Kamini Kaushal (1927)

A negyvenes években kezdte pályáját Kamini Kaushal. 1946-ban, alig 19 évesen megkapta a Neecha Nagar főszerepét, ami a cannes-i filmfesztiválon az indiai filmek közül elsőként elnyerte az Arany Pálmát. A hatvanas évek elejéig az egyik meghatározó színésznőnek számított, 1955-ben a legjobb színésznőnek járó Filmfare-díjat is megkapta. A legengás Dilip Kumar, a korszak szupersztárja, a tragédiák királya volt a nagy szerelme, de végül nem házasodhattak össze. 1948-ban meghalt Kaushal nővére, és hogy testvérének gyerekei ne maradjanak anya nélkül, engedelmesen hozzáment inkább özvegy sógorához. (Akinek még szült három másik gyereket.) Miután kiöregedett az elsővonalból, mellékszereplőként és később tévésorozatokkal a pályán maradt.
Ma már 89 éves, és ő játszotta a Chennai Expressben Shah Rukh Khan nagymamáját, aki útnak indította unokáját arra a bizonyos útra a nagypapa hamvaival.

Kamini Kaushal a Shair (1949) című filmben

Vyjayanthimala (1936)

Vyjayanthimala tamil és telugu filmekben kezdett, és ő az első déli színésznő, akiből össznemzeti filmcsillag vált. Két évtizedes pályafutása során korszakának meghatározó színésznőjének számított, Bollywood fénykorának egyik legendás alakja.

Édesanyja a tamil mozi egyik vezető sztárja volt. A bharatanátjam táncot tanuló Vyjayanthimala alig ötévesen XII. Piusz pápa előtt is előadhatott tradicionális indiai táncokat, amikor édesanyja 1940-ben pápai audiencián a Vatikánban járt. Tizenhárom éves, amikor első tamil filmszerepét kapja, és miután több sikeres tamil és telugu filmben bizonyít, megnyílik előtte a Bollywoodba vezető út. Első szerepe után hat évvel, 19 évesen már a legjobb mellékszereplőnek járó Filmfare-díjjal jutalmazták az 1955-ös Devdasért, amiben Chandramukhit alakította. A díjat azonban visszautasította (és ezzel ő volt az első), mondván, ő ugyanolyan fontos volt a filmben, mint a másik női főszereplő. A Devdast ezután kasszasiker filmek és már átvett Filmfare-díjak sora követte. Két évtizedes karrierjének éppen egyik legjobb filmje vetett véget. Az 1966-os Amrapalit világszerte dicsérték a kritikusok, a legjobb idegennyelvű film kategóriájában India ezt a filmet küldte az Oscarra, de a mozipénztáraknál otthon hatalmasat bukott. Ekkor elege lett és egyszerűen otthagyta a filmipart. Ironikus módon még féltucatnyi, bemutatás előtt álló filmje volt, és ezek kasszasikernek bizonyultak.

Az Amrapali egyik jelenete a mai közönség számára is ismerős lehet. A 2007-es Om Shanti Om című filmben az egyik dalbetét, a Dhoom Taana során digitális technikával egykori filmsztárokat idéztek meg. Az eredetileg a Tadaph yeh din raat ki című dal alatt látható képsorokban Vyjayanthimala helyett Deepika Padukone volt Sunil Dutt partnere.

Pályafutása csúcsán hírbe hozták Dilip Kumárral, és Raj Kapoor házassága is válságba jutott miatta, Kapoor felesége a gyerekekkel már el is költözött otthonról. A filmes karrier után teljesen a táncnak szentelte magát, és politikusként is bizonyított. Fiából tamil filmszínész lett, de neki nem sikerült befutnia.
Kisebb botránynak számított, amikor a hatvanas években elsőként szerepelt a filmvásznon egyrészes fürdőruhában, de nem ez a legmeglepőbb tény vele kapcsolatban. Hanem az, hogy Vyjayanthimala 79 éves, és a mai napig(!) fellép klasszikus táncelőadásokon.

Vyjayanthimala az Amrapali című filmben:

Saira Banu (1944)

Ahogy azt kicsivel korábban említettem, Naseem Banu lányából is filmsztár lett, de legendás szerepein túl róla ma elsősorban a kortalan szerelem jut az indiaiak eszébe.
Ahogy nagyanyja ellenezte egykor, úgy ellenezte anyja is, hogy színésznő legyen belőle.

Saira Banu a Padosan (1968) című filmben:

Saira 12 éves volt, amikor megnézte az első, színesben készült indiai filmet, az Aan (1952) című nagyszabású, kosztümös kalandfilmet. Ebben a kor ünnepelt filmsztárja, Dilip Kumar egy falusi legényt alakít, aki végül elnyeri a hercegnő kezét. Nem túlzás állítani, hogy ez az élmény egy életre meghatározta Saira sorsát, aki rögtön beleszeretett Kumárba.

Részlet az Aan (1952) című filmből Dilip Kumárral és Nadirával:

Később a ma már filmtörténeti klasszikusnak számító, grandiózus, szintén kosztümös Mughal-E-Azam (1960) díszbemutatójára is elment a legendás bombay-i Maratha Mandir mozihoz, hátha meglátja élőben is a Salim herceget alakító Kumárt, de ő nem volt jelen az eseményen. Amikor Naseem Banu észrevette, hogy tizenéves lánya érdeklődni kezd a filmek iránt, összepakolta az egész családot, és meg se állt Londonig. Kiadta a jelszót, hogy a tanulás az első, Sairát pedig beíratta egy előkelő magániskolába. Angliai házukban viszont megfordult az indiai filmgyártás színe-java, így amikor érettségi után vakációzni megy Bombay-be, rögtön megtalálják a rendezők és a producerek, köztük a filmjéhez épp ártatlan naivát kereső Subodh Mukherjee. (A filmes Mukherjee család tagja, öccsének unokája, Ayan Mukherjee rendezte a Wake Up Sid és a Yeh Jawani Hai Deewani című filmeket.) Mukherjee-nek sikerült meggyőznie Naseem Banut, aki beleegyezett a filmszerepbe, a rendező pedig tömeghisztériát okozó marketingkampányba kezdett.

Azt mindenki tudta, hogy az álomszép filmsztár lánya lesz a főszereplő, ezért felfokozott izgalom övezte a filmet, mindenki kíváncsi volt a lányra. A plakátokon Sairát teljesen fátyol borította, és ahogy közeledett a bemutató, úgy fedték fel az arcát lépésről-lépésre, teljesen extázisban tartva ezzel a közönséget. Ez volt a Junglee (1961) című film Shammi Kapoorral, és aki látta a Rab Ne Bana Di Jodi című filmet, az emlékezhet is a Junglee egyik dalbetétjének elejére, mert felhasználták a múltidéző álomszekvencia, a Phir Milenge Chalte Chalte zenéjéhez.
Időközben sikerült végre személyesen is találkoznia plátói szerelmével, Dilip Kumárral, és amikor a férfi megdicsérte szépségét, madarat lehetett volna fogatni vele.

Dilip Kumar ugyanakkor nem volt hajlandó dolgozni vele, idegesítette a lány rajongása, de annyira, hogy Naseem Banunak egyenesen azt tanácsolta, ne engedje filmezni a lányát.
Saira kezdő kislány volt, a nála 22 évvel idősebb Kumar pedig pályafutása csúcsán járt, aki egyrészt nem akart elköteleződni, másrészt a legnagyobb dívákkal bonyolódott románcba. Ilyen díva volt a korábban említett Kamini Kaushal, valamint a másik nagy szerelem, az ikonikus Madhubala, akivel a Mughal-E-Azamban is játszott. Kaushalhoz hasonlóan azonban Madhubalával sem házasodhattak össze, mert a színésznő családja ellenezte az esküvőt. Mindezek ellenére Saira nem adta fel, urdu és perzsa tanárt fogadott, hogy lenyűgözze a férfit, szisztematikusan nyomozta, mit kedvel és mit nem szeret Kumar.
Kumar tisztában volt azzal, hogyan érez iránta, és bár legyezgette hiúságát és szórakoztatta Saira kitartó szerelme, de nem viszonozta az érzéseit. A nagy korkülönbségre hivatkozva sem akarta maga mellett látni a vásznon, mert nem tartotta volna hitelesnek a románcot egy ilyen fiatal lánnyal.

Közben a saját bevallása szerint tehetségtelen, táncolni alig tudó lánynak a Junglee óriási sikere remek ajánlólevél volt, egyre csak kapta a szerepajánlatokat, így gőzerővel képezte magát, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Olyannyira komolyan vette hivatását, hogy végül egészen a hetvenes évek elejéig a romantikus filmek egyik első számú sztárja volt, akinek számtalan kasszasiker fűződik a nevéhez.
Köztük az 1968-as Padosan (Szomszéd lány), amit az egyik legjobb indiai vígjátékként tartanak számon, a Times of India újság szerint egyenesen ez minden idők 25 legjobb bollywoodi filmjének egyike.

Saira Banu habfürdőzik a Padosan című filmben. - (A rendkívül előnytelen frizura viselője Sunil Dutt, aki a legendás színésznő, Nargis férje és Sanjay Dutt apukája. Ő mentette ki Nargist a lángok közül a Mother India (1957) forgatásán, amit később az Om Shanti Om egyik jelenetében is megidéztek. Filmes karrierje után ifjúsági- és sportmininszter Manmohan Singh kormányában. De ezt csak zárójelben jegyzem meg.)

Ha már habfürdő, következzen még egy jelenet Saira Banuval egy másik 1968-as filmből.
(A jelek szerint egész '68-at végigfürödte. Még jó, hogy nem lett vízköves. Az irónia annak szól, hogy ahol tiltott volt a csók és botrány a fürdőruha, ott kreatív megoldásokkal azért csak becsomagolták sikeresen a vágy tárgyát valahogy a filmesek, ehhez pedig a víz ideális segítséget nyújt. Olyannyira, hogy Saira Banu nevéhez főződik a talán egyetlen indiai vízibalett musical-betét. Hát nem egy Esther Williams-féle darab, azt meg kell hagyni. De következzen a másik habfürdő.)

Saira Banunak bevallottan két álma volt: az egyik, hogy olyan sikeres legyen, mint az anyja, a másik pedig Dilip Kumar szerelme. A hatvanas évek közepére már az anyja is megunta ezt a sehová sem vezető plátói rajongást és akcióba lendült.
Amire Sairának nem volt elég öt év, azt anyja pár hónap alatt elintézte. Nagyszabású partit adtak Saira születésnapja alkalmából, és Kumar az önéletrajzi könyvében ezt írja: "Beléptem a hatalmas kertbe, ami a házhoz vezetett, és a mai napig emlékszek arra a pillanatra. Saira lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Már nem az az éretlen kislány, akinek megismertem, hanem igazi nő. Amikor kezet fogtunk, mintha megállt volna számunkra az idő."
Az esküvőre 1966. október 11-én került sor. Kumar ekkor 44 éves volt, Saira alig 22. Mindenki legyintett, hogy mit akar Kumar egy csitrivel ilyen nagynevű sztárok után, a pletykalapok pedig alig burkoltan gúnyolódtak, hogy nem fog ez a házasság tartani semeddig.

(Jó, persze, nem volt egy félévszázados nászút azért ez sem. Mivel nem született gyerekük, Kumar '80-ban elvett egy pakisztáni nőt második feleségnek, mert apa akart lenni. Viharos dolgok történhettek ezután, mert rövid idő múlva mégis elvált tőle, és Saira Banuval együtt mindig azt nyilatkozzák, történt, ami történt, ők egymásnak teremtettek és nem néznek vissza a múltba.)

Dilip Kumar ma 93 éves, épp pár hete volt tüdőgyulladással kórházban, Saira Banu pedig hűségesen ápolja. A férfi annak idején megtiltotta, hogy nyilvánosság előtt Saira megfogja a kezét, de változnak az idők. 2013-ban például feleségével felszerelkezve még elment a mekkai zarándoklatra is.

Ötven éve házasok. A jelek szerint nem jött be a helyi újságírók kárörvendő jóslata a rövid ideig tartó házasságról. Szóval azt kívánom nektek is, hogy bollywoodi pletykalapok mondják rátok, hogy nem lesz tartós a párkapcsolatotok.