A Wanted az indiai filmiparban az utóbbi években a legnagyobb sikereket hozó akciófilmes hullám egyik nyitódarabja, mely újra fellendítette Salman Khan karrierjét. Bár későbbi akciófilmjei az újfajta forgalmazási stratégiák miatt nagyobb bevételeket hoztak, a Wanted sok szempontból érdekesebb és európai nézők számára élvezetesebb, mint későbbi társai.

Salman Khan a nyolcvanas évek végén kezdte pályáját Bollywood egyik legsikeresebb forgatókönyvírójának fiaként (apja írta Javed Akhtarral a hetvenes évek számos legendás sikerének forgatókönyvét), és azonnal a hindi filmipar egyik legnépszerűbb fiatal amorózója lett. Sorban kapta a hatalmas sikert arató szerelmes főszerepeket (Biwi No. 1., Hum Dil De Chuke Sanam, Chori Chori Chupke Chupke) és ő volt a 90-es évek Sooraj R. Bharjatya által rendezett legendás családi filmjeinek első férfisztárja (Maine Pyar Kiya, Hum Aapke Hain Koun..!, Hum Saath Saath Hain).

Bár rajongótábora soha nem pártolt el tőle, filmjei a 2000-es években már nem hoztak akkora sikert, és eléggé lecsúszott az A-kategóriás sztárok listáján. A fordulatot a Wanted hozta el 2009-ben, amely új szerepkörben, akciófilmes hősként mutatta be Salman Khant, és akkora sikert aratott, hogy Salman azóta is sorozatban készíti a hasonló filmeket. Jelenleg minden idők tíz legnagyobb bevételt hozó indiai filmje közül négy az ő főszereplésével készült (Dabangg, Ready, Bodyguard, Ek Tha Tiger).

A Wanted története a mumbai-i alvilágban és az egyszerű emberek világában játszódik. Mumbai utcáin egyre inkább a káosz és az erőszak lesz az úr. A frissen kinevezett rendőrfőnök felveszi a kesztyűt, és kíméletlen hajtóvadászatot indít az alvilágot uraló rivális bandák ellen. Ebben az időben tűnik fel Radhe, a szenvtelen verőlegény. Egyszemélyes hadseregként a legvadabb helyzetekből is lazán kiverekszi magát, pofonjainak köszönhetően csillaga és hírneve gyorsan emelkedik. De őt egy titokzatos lányon kívül nem érdekli semmi – egyszerűen annak dolgozik, aki megfizeti. Amikor azonban a bandák közti háború egyre nagyobb méreteket ölt, senki sem maradhat kívülálló. Főleg akkor nem, amikor a titokzatos lányra egy korrupt rendőr vet szemet.

Radhe szerepében Salman Khan új oldaláról mutatkozott be: a figura szöges ellentéte a korábbi évek hősszerelmes figuráinak, az érzelmes úrifiú helyett rövid, tömör mondatokkal kommunikáló, az alvilágban gyors és könyörtelen reakcióival előretörő, vérbeli macsó  karaktert jelenít meg, aki azonban mindig kész a nőket és a gyengéket megvédeni a gonoszoktól.

A Wanted azonban nemcsak az akciófilmes szerepkörrel hozott újat, hanem számos olyan ötletet, sémát megtalálunk benne, amely a későbbi Salman Khan-sikerekre is jellemző. A dolog azért is különösen érdekes, mert a Wanted egy tamil film (a Pokkiri) remake-je, amit ráadásul egy olyan dél-indiai rendező készített, akinek ez volt az első (és mind ez idáig) egyetlen bollywoodi filmje.

A film rendezője Prabhu Deva, aki a dél-indiai filmipar egyik leghíresebb koreográfusa és legendás táncosa, azonban filmrendezésbe csak 2005-ben fogott, és a Wanted saját 2007-es tamil filmjének a hindi nyelvű remake-je. (Amely egyébként pedig egy telugu siker remake-je volt – mi sem lehetne indiaibb történet ennél). A dél-indiai filmeket általában elmaradottabbnak, bugyutábbnak, harsányabbnak szokták tekinteni a hindi nyelvű verzióknál, ezért érdekes, hogy éppen egy dél-indiai filmrendező tudott egy olyan sémát kitalálni, amelynek újabb és újabb verziói sorra döntik meg a bevételi rekordokat (napjainkban éppen az Ek Tha Tiger tarol a bollywoodi pénztáraknál, ha minden igaz, minden idők második legnagyobb bevételt hozó indiai filmjeként fogja végezni).

Bár a későbbi négy film anyagilag nagyobb sikert hozott, ez jórészt annak köszönhető, hogy az indiai filmiparban a forgalmazási és marketing technikák rendkívüli sebességgel fejlődnek, ezért az utóbbi egy-két év sikerei mindig lekörözik a korábbi évek bevételeit. (Csak egy jellemző adat: míg a Wantedot 2009-ben 1400 kópiával mutatták be, a Dabanggot 1800, a Readyt 2000, a Bodyguardot 2200, az Ek Tha Tigert pedig 3300 moziban indították egyszerre, ami mindjárt az első hétvégén jóval nagyobb bevételeket eredményez).

Prabhu Deva először is bevezette azt a Salman Khan-figurát, aki már nem dúsgazdag, ingyenélő, fellegekben járó amorózó, hanem nyers, könyörtelen és időnként modortalan keményfiú, aki a társadalom legalsóbb osztályaival is tökéletesen megtalálja a hangot. A Dabangg ezt a sémát vitte tovább, amikor helyszínéül India egyik legszegényebb, legelmaradottabb államát, Bihart választotta.

A hősnek ugyan van egy szerelme, azonban a történetben az alvilági figurákkal való küzdelem nagyobb hangsúlyt kap, és a néző bizony legalább annyiszor találja ellenszenvesnek vagy kegyetlennek a figurát, mint szimpatikusnak. A Dabangg ezt erősítette fel oly módon, hogy hősének már egy teljesen megkérdőjelezhető moralitású rendőrt tett meg – meg is kell mondani, a film erkölcsi üzenete jó néhány európai nézőnél kiverte a biztosítékot. A Wanted e tekintetben még megtalálja a megfelelő egyensúlyt, és azért a film végén mégiscsak teljesíti nézői elvárásainkat.

Prabhu Deva újat hozott az akciójelenetek vizuális megjelenítésével is. A hetvenes-nyolcvanas évek nagy bollywoodi akciófilmjei mindig látványos „álverekedésekből” álltak, a Piedone-filmek módjára megkomponált tömegverekedésekkel és bombasztikus hanghatásokkal. A Wanted ezeket már modernizálja, sokkal kidolgozottabb akciókoreográfiával és látványos, sokszor lassítva mutatott mozgáskombinációkkal, bár a mai darabokhoz képest ez még kicsit régimódi, hiszen ezek a filmek éppen az akciókoreográfia terén fejlődnek a legrohamosabb tempóban.

A Dabangg rajongóinak talán kicsit csalódást okozhat ez a film annyiban, hogy itt még az akciójelenetek túlzásait „komolyan veszik”, és nem válnak önmaguk paródiáivá is egyben, mint a későbbi filmben, azonban rutinos bollywoodi néző akkor is jól szórakozik a hindi filmek túlzásain, ha azokat nem paródiának szánták. A szereplőválasztás e tekintetben tökéletes, hiszen Salman Khan nemcsak India első testépítője volt, hanem egyben Bollywood egyik legjobban táncoló férfisztárja is, és mozgáskultúrája az akciójelenetekben is jól kamatoztatható. Nem véletlenül kapja azóta sorban az ilyen szerepeket.

A Wanted ugyanakkor azért jobb film későbbi utódainál, mert még hamisítatlan bollywoodi maszálá. Nem uralkodnak el a történeten a későbbi filmekben már szinte csak látványra koncentráló akciójelenetek, a szerelmi történet szervesen beépül a sztoriba, és nem olyan bugyután valószerűtlen, mint a Bodyguardban, valamint az európai nézőket sokszor idegesítő primitív, humoros karakter jelenetei itt még minimálisra redukálódnak. A történet hátterében felsejlő szituációk, konfliktusok (a gengszterbandák csatározásai, a korrupt főrendőr, a férfiaknak kiszolgáltatott, gyerekeit egyedül nevelő anya stb.) kellően hitelessé teszik a történetet, a film azonban csak annyira mutatja meg ezeket a valós társadalmi problémákat, hogy a történet mégis megmaradjon szórakoztató bollywoodi mesének, és nem csúszik át brutális moralitástörténetbe, mint a Ghajini.

A női figura itt sokkal jobban kidolgozott, a hősnő személyes konfliktusa pszichológiailag motivált, emiatt a hindi filmekben megszokottaknál némileg fajsúlyosabb szereplővé válik. Bár Ayesha Takya nem tartozik az igazán felkapott, A-kategóriás színésznők közé, természetes bájjal átitatott játékát látva döbben rá igazán az ember arra, hogy például Kareena Kapoor mennyire modorossá vált mára, és hogy a Ra.One vagy a Bodyguard női hőseként nem kínál többet reprezentatív szépségénél. Üdítő végre egy kevésbé ismert, új arcot látni.

A Dabangg és a Bodyguard számos jól bevált eleme már jelen van ebben a filmben: a nyersen realisztikus helyszínek, a romok közti labirintusban zajló verekedés, a telefonja csörgése miatt ráfázó gengszter, és a főszereplő számtalanszor megismételt „szállóigéje”, mely itt így hangzik: „Ha egyszer elhatároztam magam, többé magamra sem hallgatok”. A korábbi filmek elegánsan öltözött, nagyvilági bűnözői helyett itt kisstílű, rosszul öltözött, borostás (és sötétbőrű) alvilági alakokat találunk – ilyen gengszterfigurákat csak Ram Gopal Varma gengszterfilmjeiben láthatott korábban az indiai közönség, pontosabban annak csak egy szűk rétege, merthogy azok korántsem számítottak fősodorbeli daraboknak.

Prabhu Deva egészen odáig elmerészkedik, hogy a film legnépszerűbb betétdalában, a Jalwában a fehér bőrű szőke csinibabák vagy jóképű, elegánsan öltözött férfi tánckar helyett egyszerű ruhában megjelenő, durva vonású, barna bőrű táncosokkal veszi körül a sztárt, akik bonyolult koreográfia helyett egyszerű mozdulatokból álló, ám dinamikus táncot adnak elő – ezt az ötletet csupaszítja majd tovább a Dabangg főcímdala. Prabhu Deva azonban nem lenne az indiai film egyik legnagyobb koreográfusa, ha ennek ellenére nem csinálna a Jalwából egy rendkívül látványos táncjelenetet – érdemes összevetni, mennyivel többet hoz ki ebből az alapötletből, mint a Dabangg hasonló stílusú tánca.

Azért a klasszikus indiai táncjelenetek kedvelőinek sem kell aggódniuk, mindenki talál magának a filmben fülének vagy szemének tetszőt: vicces hangulatú szerelmi kettőst; ultramodern díszletben, szőke cicababákkal és menő cuccokba öltöztetett, hatalmas profi tánckarral táncolt, modern item songot; festői görög helyszíneken felvett lírai duettet; vagy fehér női táncosok által előadott spanyolos beütésű bárjelenetet.

A Wanted talán kevésbé látványcentrikus és még némileg egyszerűbb formáját hozza a mai akciófilm-sikereknek, azonban jobban kidolgozott történetével és a hagyományos bollywoodi sémákat erősebben megtartó felépítésével-stílusával nagyobb esélye van arra, hogy az új típusú bollywoodi filmek férfi közönsége mellett a klasszikus Bollywoodot kedvelő, elsősorban női közönségnél is sikert arasson.