A Hum Dil De Chuke Sanam jellegzetes kilencvenes évekbeli bollywoodi darab. Lángoló érzelmek, melodramatikus fordulatok, szemkápráztató díszletek, ragyogó színkavalkád és fülbemászó zenék. Ez a film számunkra mégis különleges és egyedi: a történet második felét Magyarországon forgatták, így a magyar néző rácsodálkozhat, milyen látványosak is tudnak lenni a hazai helyszínek, ha megfelelő tálalásban és kellően összeollózva látjuk őket.

És hogy hogyan kerültek az indiai filmkészítők Magyarországra? Gaál István magyar rendező néhány évig Punában, az indiai filmes oktatás fellegvárában tanított, ahol többek között a film rendezője, Sanjay Leela Bhansali is a tanítványa volt. Ezért Bhansali megfogadta, hogy ha valaha olyan nagyköltségvetésű filmet forgathat, amelyben látványos külföldi helyszínek lesznek, azt Magyarországon fogja készíteni.

Mondhatnák, hogy üröm az örömben, hogy a sztori szerint ezek a jelenetek Olaszországban játszódnak, ám a magyar néző számára ez sokkal inkább humorforrás: mi nem tudunk nem mosolyogni azon, hogy nemcsak a helyszínekkel csaltak, hanem a filmben minden „olasz” magyarul is beszél. Magyarul csacsognak a fekete fejkendős parasztnénikék, miközben szorgosan hímeznek Hollókő főutcáján ücsörögve, magyarul beszél az angolul nem tudó eladó a lemezboltban, és magyarul üvöltözik a szereplőinkkel a villamoson a kalauz. Ugyanakkor a film látványos montázsát produkálja a szebbnél szebb helyszíneknek, bollywoodi sztárjaink végigjárják a pesti Dunapartot, a Balaton egyes pontjait, Hollókőt és még számos egyéb helyszínt, melyek sajátos összeállításban kerülnek egymás mellé.

Az ember első látásra nem hiszi el, hogy egy ilyen jellegzetesen bollywoodi filmet készítő indiai rendezőnek bármi köze lehet Gaál Istvánhoz, a visszafogott képi világú, igényes magyar művészfilmes rendezőhöz. Bhansali munkásságában azonban felfedezhető egy sajátosan művészfilmes vonás: a legapróbb részletekig terjedő aprólékos kidolgozottság és a művészi kompozíciókra való törekvés, egyfajta filmkészítői maximalizmus.

Bár későbbi filmjei, a Saawariya vagy a Guzaarish sokkal visszafogottabbak, mint a színekben tobzódó, pompás helyszíneket felvonultató Hum Dil De Chuke Sanam vagy a Devdas, mindegyikben aprólékosan kimunkáltak a díszletek, gyönyörűen komponáltak a képek, gondosan tervezettek a kosztümök és indiai mércéhez képest is igényes a zene. A közös bennük mégis az, hogy a rendező ezt az igényességet mindig a bollywoodi kereteken belül érvényesíti, filmjei megmaradnak közönségcsalogató indiai daraboknak, melyekben központi szerepet tölt be a nézőt elkápráztató látvány.

A Hum Dil De Chuke Sanam jellegzetes kilencvenes évekbeli történet. A történet szerint a félig olasz, félig indiai származású énekes Indiába érkezik, hogy Gudzsarát egyik leghíresebb énekes gurujától tanuljon. Beköltözik a mester gyönyörű otthonába, ahol a családfő együtt él öccseivel és azok családjaival, ám a tanulás során egyre közelebb kerül a guru lányához, akit az egyik legrangosabb ügyvédcsalád fiának ígértek.

A guru házában élő külföldi fiatalember számtalan nagynéni, nagybácsi, unokahúg és a nagymama közegében tölti el az énektanulás hónapjait. A nagycsaládi életforma bemutatása sajátos hangulatot ad a film első felének, megismerhetjük a nagylétszámú család mindennapjait, a filmben nagy hangsúlyt kapnak a gyönyörű gudzsaráti helyszínek és a klasszikus indiai zenéből merítő dallamok. Mint a kilencvenes évek filmjeiben általában, fontos szerepet játszanak a különböző ünnepek, a film elején az idegen éppen díválíkor toppan be, de végignézhetünk egy karvá csauthi böjtöt és ünneplést, valamint egy nagycsaládi esküvőt is annak előkészületeivel.

A szerelmi szál mindent elsöprő érzelmeket mutat be, a szerelmeseknek a kilencvenes évek hagyományai szerint az előre elrendezett házasság és a szerelem között feszülő konfliktussal kell megküzdeniük, ki kell állniuk kedvesükért az egész családdal és a több évszázadra visszamenő tradícióval szemben. A történet alapszituációja nagyon jellegzetes, ám a folytatás nem az, és valamennyire ismerni kell ahhoz az indiai normákat, hogy az ember logikusnak tartsa a meglehetősen eredeti befejezést.

A korabeli (és a mai) közönség azonban egyből szívébe zárta a viharos szerelmi történetet, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy a főszereplő sztárpáros, Salman Khan és Aishwarya Rai a Hum Dil De Chuke Sanam forgatása során szeretett egymásba, ekkor indult hasonlóan viharos és a sajtó által agyontárgyalt kapcsolatuk.

A film harmadik nagy alakja a rivális férfi, Ajay Devgan Vanraja csendes, szerény, a gyönyörű, temperamentumos lány után csak csendben epekedő hősszerelmes, totális ellentéte a nagyszájú, állandóan viccelődő, mindig a társaság középpontjában található olasz-indiai fiúnak. Ma már szokatlan Ajay Devgant ilyen szerepben látni, hiszen az utóbbi időben legtöbbször kemény gengsztereket vagy akcióhősöket alakított, de a Hum Dil De Chuke Sanam megmutatja, hogy sokkal visszafogottabb figurák alakításához is van tehetsége.

A filmben több híres színész is felbukkan kisebb szerepekben. Az olasz-indiai fiú anyját Helen, a hetvenes évek bombázó színésznője alakítja. Szerepének külön pikantériája, hogy ő lett Salman Khan apjának második felesége, így a való életben is a főszereplő anyja, igaz, csak mostoha- és tulajdonképpen fogadott második anyja. A film másik különleges figurája a nagymama alakja, aki bölcsességével, életismeretével támaszt nyújt a fiatalok szerelméhez. A nagymamát az indiai filmek egyik nagy veteránja, a film forgatásának idején már 87 éves Zohra Sehgal alakítja, akit számtalan karakteres epizódfigura megtestesítőjeként láttunk már. Akik látták a Cheeni Kumban vagy a Veer-Zaraaban, egészen biztosan emlékeznek rá.

A Hum Dil De Chuke Sanam rendkívül népszerű a zenés indiai darabokat kedvelő nézők körében. Számtalan táncjelenetet tartalmaz, mindegyiket kicsit más jellegű zenével, más látványos helyszínen, de nagy tánckarral és szemkápráztató kosztümökkel jelenítik meg. A mű színvilága is klasszikusan bollywoodi, a film számos részénél, de főleg a táncjelenetekben valódi színkavalkád kábítja el a nézőt, amely az élet vidámságát és sokszínűségét hivatott jelképesen közvetíteni.

A Hum Dil De Chuke Sanam a Bollywood-kedvelők számára különleges csemege. Bár jellegzetes kilencvenes évekbeli történet, mindenből a lehető legtöbbet hozza ki: a helyszínek, a ruhák és a színek tekintetében talán csak Bhansali következő filmje, a Devdas múlja felül. Azonban abból is hiányzik ennek a filmnek az a teljesen egyedi eleme, ami számunkra ritka élménnyé teszi: a magyar helyszínek látványos, egzotikus tálalása.