Milenge Milenge (2010)
A filmet azon sorozat egyik darabjaként szokták emlegetni, amit a Shahid-Kareena páros együttjárásuk idején forgatott. Bollywood két fiatal sztárja a Fida című film forgatása során került intimebb kapcsolatba egymással, hogy aztán három évig ők alkossák Bollywood egyik álompárját. Ez alatt az idő alatt négy filmet forgattak együtt, ám ironikus módon ezek közül csak a Jab We Met lett sikeres, amit már a pár szétválása után mutattak be. A Milenge Milenge ezek közül az első film.

Pontosabban ezt kezdték el legkorábban, 2004-ben forgatni, azonban a film sorsa meglehetősen hányatott volt. Először Shahid Kapoor egyéb elfoglaltságai miatt kellett elhalasztani a thaiföldi forgatást, ezzel viszont a stáb szerencsésen megúszta a 2004-es indiai-óceáni cunamit. A hotel azonban, ahol megszálltak volna, semmivé vált, így a forgatást el kellett halasztani. Aztán Salman Khan mondta le rövid vendégszereplését a filmben, majd anyagi problémák adódtak. Időközben a Kareena-Shahid páros szakított egymással, ezért nem akarták együtt megcsinálni a film utószinkronját, amely így csak 2009 elejére készült el. A film végül 2010 júliusában került a közönség elé.
Meg kell állapítani, hogy a filmnek nem tett jót a bemutató hosszas halasztgatása, ugyanis az ember első benyomása az, hogy a film egyszerűen idejétmúlt. A sztori aranyos, de a forgatókönyv meglehetősen kidolgozatlan, és tipikusan olyan konfliktusokkal és fordulatokkal van tele, amelyek a 2000-es évek közepén még eladhatóvá tettek egy bollywoodi filmet, a mai piacon azonban már nem állják meg a helyüket.


A történet szerint Priyának megjósolja egy jósnő, hogy élete szerelmével hét nap múlva reggel hétkor egy külföldi tengerparton fog találkozni és a fiú hétszínű ruhát fog viselni. Priyát be is sorsolják az iskolában egy thaiföldi útra, ahol egyik éjszaka egy szobájába lopózó fiú, Imi elolvassa a naplóját, és mivel első látásra beleszeret a lányba, a megadott napon reggel hétkor hétszínű ruhába öltözve romantikusan gitározva várja a lányt a tengerparton.
Ám Imi nem az a fiú, akit Priyának eljátszik: miközben Priya egy szerény, romantikus lelkületű fiúra vár, aki nem iszik, nem dohányzik és nem hazudik, Imi láncdohányos, erősen kedveli az italt és Priya kedvéért hazudik, mint a vízfolyás. Priya végül rájön, hogy csúnyán becsapták, ám mire szakít a fiúval, Imi már éppen elhatározta, hogy a lány kedvéért egyszer s mindenkorra megváltozik.
A szerencse Imi kezére játszik, még egyszer összefutnak egy áruházban, és ő próbálja meggyőzni Priyát, hogy a sors egymásnak teremtette őket. Priya erre a sorsra bízza dolgot, Imi telefonszámát felírják egy ötvenrúpiás bankjegyre, amit odaadnak valakinek, Priya számát pedig beleírják egy könyvbe, amit egy antikváriusnál hagynak. Innentől a sorstól függ, találkoznak-e még valaha.

A film története az amerikai Szerelem a végzetem (Serendipity) című film távoli átirata, jócskán átitatva indiai értékekkel, konfliktusokkal és helyzetekkel. A film első fele komikus jelenetek sorából áll, melyek elsősorban a Priya átveréséből fakadó helyzetből következnek. Többek között szemtanúi lehetünk, hogy buliznak Imi és barátai nőnek öltözve a lánykollégiumban (Shahid kifejezetten csinos női ruhában), hogy hogyan lehet úgy előadni egy dohányzásellenes beszédet, hogy közben mégis elszívjunk egy szál cigit, vagy hogy hogyan kell ügyes trükkel kihúzni a vonakodó apukából a thaiföldi utazáshoz szükséges pénzt az iskolai kantinos hathatós segítségével. A film második fele inkább lírai szerelmi románc némi melodramatikus beütéssel, ahol nyomon követhetjük, hogyan packázik a sors hőseinkkel.


A film nem túl erős darab, elég hamar el is tűnt az indiai filmpiac süllyesztőjében. Ennek ellenére Kareena- és Shahid-rajongóknak ajánlható, és talán mások is megpróbálkozhatnak vele egy komor, unalmas téli estén.


Ebben a filmben az Imran Khan - Katrina - Ali Zafar trió eszméletlenül ...





Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.