Wake Up Sid (2009)

2010. május 24. hétfő, 21:11 |

Írta: Kocsis G. János

A huszonhat éves Ayan Mukherjee bemutatkozó alkotása, a Wake Up Sid (Ébresztő, Sid!) a kritikusi elismerésen túl közönségsikert is aratott, a 2009-es évet tekintve a nyolcadik legnagyobb bevételt elérve - ennél szebb kezdésről pedig Bollywoodban álmodni sem lehet.
Ez a kommerciális siker azonban túlmutat magán a filmen, és rávilágít a XXI. század Indiájának változó igényeire.
Felnövőben van egy új rendezőgeneráció Indiában, melynek tagjai a hagyományos bollywoodi kereteken átlépve képzelik el a zenés közönségfilmeket. Ami a sztorit illeti, a Wake Up Sid teljesen bollywoodi darab, de hiányzik belőle minden, ami ezeket a filmeket oly jellegzetessé, hagyományos értelemben véve bollywoodivá teszi.

Hiányoznak az eltúlzott jelenetek, az eltúlzott érzelmek, hiányoznak a feltűnő bakik és a többszöri kosztümcserével, látványos tánckarral színesített táncjelenetek. Ezek helyére összeszedett forgatókönyv és hiteles színészi játék kerül, az elsőfilmes rendező azonban Konkona Sen Sharma és Ranbir Kapoor segítségével megmutatja, hogy így is megőrizhető az az ártatlan báj és optimista életigenlés, ami évtizedek óta a bollywoodi filmek kvintesszenciája.

A laikus néző számára a legszembetűnőbb bizonyára a tánckar elhagyása a dalbetétekből, és az önálló életet élő item-songok lefokozása jelenetek közti narratív átkötéssé. A felszín alatt azonban sokkal nagyobb horderejű a változás.
Csendes forradalom zajlik Bollywoodban, egyre több rendező vág vissza a túlzásokból, és próbál helyette a realista ábrázolásmód felé mozdulni. Ha csak a közelmúlt kasszasikereit nézzük, ezt a visszafogottabb vonalat olyan, a legnagyobb sztárokkal megtámogatott filmek erősítik, mint a My Name Is Khan, vagy a New York.
Ám míg ezeknél a nyugati közönség az elsődleges célcsoport, addig a Wake Up Sid esetében a nyolcvanas évek végén született indiai nemzedék.

Amilyen éles korszakhatárt jelentett a maga korában az 1995-ös Dilwale Dulhania Le Jayenge, egy szűk generációval később most ugyanolyan volumenű változásokra éhes a fiatal indiai közönség. Az internet és a web 2.0 korában (közösségi oldalak, blogok, videómegosztók) a világra nyitottan, nyugati társaikkal azonos fogyasztói elektronikai eszközökhöz hozzájutva néha anakronisztikusnak érzik a hazai gyártású bollywoodi darabok kizárólagosságát. Nem arról van szó, hogy nem szeretnék ezeket, de a helyi közönségfilm Bollywoodot jelenti, az indiai fiatal eszi, nem eszi, otthonról nem kap mást.

A Wake Up Sid szemmel láthatóan az ő számukra készült. Ha már a Dilwale Dulhania Le Jayenge-vel példálóztam, (amiben a mostani producer, Karan Johar is feltűnik színészként), az elsőfilmes rendezőn és a korszakos mérföldkő státuszon túl egyéb párhuzamokat is felfedezhetünk. Mindkét film főhőse egy léhűtő milliomoscsemete, ám tizenöt év elteltével előkerült egy közönségfilm esetében az eddig elnagyolt jellemfejlődés is.
Míg kis túlzással a DDLJ-ben Raj ezt letudja egy dalbetét alatt, és léha fiatalból 180 fokos fordulatot véve odaadó hősszerelmes válik az item-song végére, addig ma a címszereplő Sid a film teljes játékideje alatt csupán egy kis lépést halad előre. Kis lépés ez Sid-nek, de hatalmas ugrás Bollwoodnak.

A két filmet a mindkét esetben a főhős édesapját alakító Anupam Kher személye is összeköti, aki leadott pár kilót és határozottan fiatalodott 15 évvel ezelőtti énjéhez képest. Ha pedig már párhuzam, akkor a DDLJ női főszereplőjét se hagyjuk ki: a jó pedigrével rendelkező Ayan Mukherjee a bengáli filmsztár, Deb Mukherjee fia, és így egyben a legendás ikon, Kajol unokatestvére. A Bollywoodban meghatározó családi kapcsolatokon túl azonban a fiatalember filmes tapasztalata sem elhanyagolható: a Swades forgatása során a szintén rokon Ashutosh Gowariker mellett, a Kabhi Alvida Naa Kehna forgatása során pedig Karan Johar mellett dolgozott rendezőasszisztensként. Rövid kihagyás után írta meg a Wake Up Sid forgatókönyvét, felkereste vele Johart, aki meglátta a sztoriban és a fiatal rendezőpalántában rejlő potenciált.

A történet egyértelműen bollywoodi: Sid, a léhűtő milliomoscsemete gyakorlatilag életképtelen apja hitelkártyája és a róla gondoskodó háziszolga nélkül. Az egyetemre protekcióval kerül be, de tanulni nem hajlandó, miközben mélyen lenézi a jól menő családi vállalatot, mert az fürdőszobai csaptelepeket gyárt. A felelősséget semmiért nem vállaló, céltalan életet élő fiú egy családi vita hevében elköltözik otthonról, és a megszokott jólét után egy hátizsákkal vállán egyedül találja magát a 14 milliós Mumbai utcáin.
A nála néhány évvel idősebb, a városba frissen érkezett új barátja, Aisha fogadja be, és a céltudatos, dolgozó nőre hárul a pótmama hálátlan szerepe.

Az ifjú titán Ranbir Kapoor és az álomszép Konkona Sen Sharma kettőséért már önmagában is megéri leülni a film elé, amit zajos botrány is kísért. A filmben ugyanis 12-szer (a felperesek megszámolták) nevezik Mumbai-t Bombay-nek, ezt pedig szentségtörésként értékelte a helyi lokálpatrióta erő, a Maharashtra Navnirman Sena párt. Tüntetők tömegeit mozgósítva követelték a film betiltását a tartományban, míg Karan Johar bocsánatot nem kért. Ez azonban a tartományi miniszterelnököt tüzelte fel, szerinte nem bocsánatot kellett volna kérnie, hanem feljelentenie a tüntetőket.

A megszokottnak mondható közjáték után az indiai Oscar-nak számító Filmfare Awards díjátadón Ayan Mukherjee megkapta a Wake Up Sid-ért a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó elismerést, ugyanitt a kritikusok által a legjobb teljesítményt nyújtó színésznek odaítélt díjat Ranbir Kapoor vehette át.
A két presztízsértékű szobron túl a playback-énekesnő Kavita Seth-nek sem kellett üres kézzel hazatérnie, őt a film legszebb betétdaláért, az Iktara-ért jutalmazták. A filmzenét a Shankar-Ehsaan-Loy trió jegyzi, akik olyan sikerekért feleltek, mint a Kal Ho Naa Ho, Kabhi Alvida Naa Kehna, Don - The Chase Begins Again, My Name is Khan, vagy épp a Rock On!!; míg a dalszövegeket egy igazi legenda, Javed Akhtar írta.

A felnőni nem hajlandó nagy gyerek, Ranbir Kapoor, és a két lábbal a földön álló, gyönyörű Konkona Sen Shamra szeretnivaló kettőse ujja köré csavarta a közönséget. Hogy a Wake Up Sid-et valóban egy új korszak első sikerei közé kell számítani, vagy csak egy lázadó rendező kivételes próbálkozása? Idővel kiderül.
Az az egy biztos, hogy a történet szerint régi hindi filmzenékért rajongó hősnőnek nem hiába énekli Lata Mangeshkar (ki más?) majd, hogy "Ez ám a különös történet!"