Az utóbbi idők egyik leginkább várt filmje a My Name Is Khan volt, melyet többszöri halasztás után február közepén mutattak be világszerte a mozikban. A film némileg vegyes fogadtatásra talált: miközben külföldön óriási sikerrel fut, és azonnal visszahozta Shahrukh Khannak a külföldi piacokon legnagyobb sikert elért filmek sorában az első helyet, addig Indiában a film nem lett igazi bombasiker.
A filmet látva az ember ezen egyáltalán nem is csodálkozik. A My Name Is Khan se nem igazi Karan Johar-film, se nem igazi Shahrukh Khan-film, ráadásul még a táncjelenetek is hiányoznak belőle – ám éppen ezért érdekes. Karan Johar tőle teljesen szokatlan filmet rendezett, sehol egy nagycsaládi ünnep, sehol a szerelmi melodráma, sehol a látványos kosztümök és a fülbemászó zenék. S bár a filmet szerelmi történetként reklámozták, valójában sokkal fontosabb benne a toleranciára felhívó üzenet. A film első egyharmada ugyan a szerelemről szól, de mivel hőse Asperger-szindrómában (az autizmus egy fajtájában) szenved, ezért elmaradnak a lírai dialógusok, a romantikus elmerülések egymás tekintetében vagy az érzelmekről finoman árulkodó gesztusok. Merthogy a figurából, betegségéből kifolyóan, épp ezek hiányoznak. Shahrukh Khan ebben a szerepében nem vonzó, hiányzik belőle az a sárm, kisfiús báj, ami miatt a női nézők milliói megőrülnek érte, a figura sokkal inkább zavarba ejtő. S bár a beteg férfi és az életvidám, energikus nő között kialakuló szerelem története tele van szebbnél szebb kamarajelenetekkel, ez a rész is inkább arról szól, hogy egy beteg embert is lehet szeretni, és ő is élhet minden szempontból teljes életet.
A film második fele egy meglehetősen harsogó pamflet a toleranciáról. Az érzelmes nézők szívhez szóló melodrámának fogják találni (lehet készíteni a zsebkendőket), ám miközben az embert elragadják az érzelmei, nehezen tud túllépni azon, hogy hogyan lehet ennyi melodrámai elemet egyetlen filmbe belezsúfolni. Ebben az értelemben a film mégiscsak egy igazi Karan Johar-film, csak áthelyezve amerikai közegbe és megtűzdelve amerikaias konfliktusokkal. Viszont ebből kifolyólag kevésbé is kiszámítható, több meglepetést tartogat, mint a rendező korábbi filmjei. A film üzenete ugyanakkor minden túlzás ellenére nagyon fontos. Nem véletlenül helyezték az alkotók a 9/11 után a muszlimokkal szemben megnyilvánuló negatív előítéletről szóló történetet amerikai közegbe, hiszen az egész világhoz kívánnak szólni vele (és ha van bárki is az indiai sztárok közt, aki alkalmas erre, az Shahrukh Khan). Ám a film üzenete sokkal fontosabb Indiában. Abban az országban, ahol mai napig hátrányos megkülönböztetésben élnek a muszlimok, akiknek helyzetén csak rontanak a különböző Pakisztánból érkező muszlim terroristacsoportok támadásai, nagyon nagy szerepet játszhat a közvélemény formálásában egy ilyen film. Shahrukh Khan civil életében is egyik legfontosabb feladatának tekinti a szekuláris muszlim imázsának közvetítését és a vallási tolerancia hirdetését – hindu feleségével kötött házassága és gyerekeik mindkét vallás szerinti nevelése a legjobb példa erre, de interjúiban is mindig kitér a témára.
A filmet mindeközben a tolerancia hiányáról szóló történetek övezték. Először akkor szembesülhetett a közönség a kérdés aktuális voltával, amikor Shahrukh Khant muszlim neve miatt feltartóztatták egy amerikai reptéren. Közvetlen a film bemutatása előtt újabb botrány hozott jó reklámot: SRK nyilatkozata, miszerint az indiai krikettligában meg kellene engedni a pakisztáni játékosok részvételét, a szélsőjobboladli Shiv Sena párt tiltakozását váltotta ki, aki Mahárástra tartományban (így Mumbaiban is) megpróbálta lehetetlenné tenni a film bemutatását. Ám ekkor a rendőrség közbelépett és megvédte a filmet bemutatni szándékozó mozikat – az incidenst utóbb az indiai értelmiség úgy értékelte, hogy végre először az indiai rendőrség érdemben fellépett egy ilyen szélsőséges megnyilvánulással szemben (bár ehhez hozzátehetnénk, hogy szomorú, hogy ezt csak egy film kedvéért és csak SRK esetében teszik meg). Nyilván nem véletlen a film némileg vegyes fogadtatása: az indiai közönség nem szívesen szembesül azzal a problémával, amelynek emlegetése még mindig az egyik legnagyobb tabu ebben a milliárdos lakosságú országban.
A filmet ugyanakkor nézhetjük lírai szerelmi történetként vagy sajátos családi melodrámaként is. Ha a néző túlteszi magát azon, hogy nem a tőlük megszokott szerepekben látja viszont Kajolt és Shahrukh Khant, nagyon fogja élvezni a játékukat. A Kajol–Shahrukh páros még mindig fantasztikusan működik, annak ellenére – vagy éppen azért – mert nem akarták egyiküket sem megfiatalítani, szexisnek vagy kidolgozott testű macsónak láttatni (ebből a szempontból a film felüdülés az utóbbi idők darabjai közt). Kajol még mindig gyönyörű, belső bája minden szerepén átsugárzik, ő az a típusú színésznő, aki hetvenévesen is épp olyan üde lesz, mint huszonéves korában. Shahrukh Khan pedig úgy tűnik, végre tényleg képes kilépni az unalomig ismételt szerelmes hős imázsából. 2006-ban egy tévéinterjúban egy keményszavú újságíró a következő kérdést tette fel neki: „Azt mondják, színész az, aki saját magát alakítja a szerephez, sztár pedig az, aki a szerepet formálja a saját alkatára. Ön a szerepet igazítja magához? Ön egy sztár?” – mire Shahrukh gondolkodás nélkül beismerte, hogy valóban, ő sztárként működik, vagyis minden szerepében valamennyire ugyanazt az karaktert közvetíti. Ellenzői éppen ezt vetik a szemére. Azt hiszem, a My Name Is Khan esetében elmondható, hogy végre túllép sztárstátuszán, és nagyon komoly, érett színészi játékot produkál (eddigi pályafutása során talán egyetlen ilyen szerepe volt korábban, az egyébként hasonló problémákat feszegető Chack De! Indiában). Nem tudom, játéka milyen mértékben azonos az ebben a betegségben szenvedő emberek viselkedésével és gesztusaival, de a laikus néző számára hiteles és mindenképpen egy a kifejezés számos lehetőségétől megfosztott, de nagyon érzékeny ember képét közvetíti.
A My Name Is Khan érdekes film, Bollywoodi berkekben mindenképpen szokatlan. Lehet a filmet szeretni, vagy nem szeretni, ám megnézni mindenképpen érdemes, akár a téma, akár a színészi játék miatt. Az biztos, hogy a film marandó darab lesz a bollywoodi futószalagon termelt áruk tömegében.
Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!
