A Dil Bole Hadippa! az év romantikus filmje lehetett volna, kicsin múlott, de sajnos nem az. Az alapötlet jó, van benne egy csipet Szerelmes Shakespeare, egy falat Jab We Met és egy kis Lagaan. A krikettfilmbe ügyesen beépül a nőként érvényesülni nem tudó, és ezért férfi álruhát öltő Veera karaktere, akinek nőként feladata az Angliában nevelkedő férfi főhős fagyos szívének átmelegítése.

A krikettszál kifejezetten izgalmas, a jelenetek profinak és pergőnek hatnak, Rani Mukherjee krikettjátékán sem érződik az a sutaság, ami a Jodhaa Akbarban Aishwarya Rai kardozós jelenetein. Shahid Kapoor játékát pedig egyszerűen öröm nézni. Ez a szál kifejezetten élvezetes, főleg, hogy Veera férfi alteregójának, Veernek a komikus jelenetei tarkítják.  Az igazi probléma a nem jól kibontott érzelmi szálakból fakad, illetve azoknak előtérbe kerüléséből.

A félig angol, félig indiai férfi főhős Angliában él édesanyjával, ahol profi krikettjátékosként keresi a kenyerét. A pandzsábi apa csellel visszacsalja Indiába, és megkéri, hogy vegye át a pakisztáni csapattól 8 éve minden évben vereséget szenvedő krikettcsapatát és vigye győzelemre. A szülők közötti kapcsolat csupán pár vonással van felvázolva, kicsit feleslegesnek érzem kettőjük újbóli találkozását. A jószívű apafigura karaktere sincs jól kiaknázva, alig látjuk a film során. A drámai jelenetekből itt kifejezetten hiányolom a bollywoodi filmekre jellemző eltúlzottságot.

A szerelmi szál és a főszereplő cserfes lány–zárkózott fiú párosítás sokban emlékeztet a Jab We Met szerelmeseire. Shahid Kapoor már bevált ebben a szerepben, Rani Mukherjeet viszont még hasonlóban sem láttam.  Veera szeleburdi vidéki lány, a legjobb ütőjátékos a környéken, álma, hogy egyszer ő is híres krikettjátékos legyen. A férfi főhős újraszervezi a helyi csapatot, ám a válogatásra nőket nem engednek be, ekkor jön az ötlet, Veera férfi ruhát ölt, és Veerként be is kerül a csapatba. Rani ügyesen megbirkózik a feladattal, és szerencsére mély hangja rikácsolás közben sem válik idegesítővé, de tény, hogy Kareena Kapoor alakításában emlékezetesebb lehetne a figura. Rani férfi karakterként is működik, barna szemmel és szakállal kedves medvebocs feje van, szerencsére nem éreztem úgy, hogy vak az, aki nem ismeri fel azonnal. A mozdulatai, a szemjátéka és az a hangszín, amivel a férfi főhősnél akar elérni dolgokat, kifejezetten vicces. Aranyosak azok a poénok is, melyek abból erednek, hogy szégyellős indiai nőként egy fiúcsapatban játszik.

Veer születése ráadásul a film legemlékezetesebb daljelenetében történik meg. A helyi Aishwarya Rai-imitátor, Shanno férfi partnerét kell helyettesítenie egy showban. Shanno tánca Aishwarya Rai  táncmozdulatait idézi némileg eltúlozva, a finom erotikát színpadi vonaglássá butítva. De amíg a hiú Shanno remekül működik Veera ellenpontjaként, a másik női konkurens, Soniya kifejezetten jellegtelen.

A film legnagyobb hibájának a rosszul elhelyezett Discowale Khisko-daljelenetet tartom, mert problémát okoz a szerelmi szál szempontjából. A két főhős rögtön összeveszik a film elején, a film felénél ismét összevesznek, ám Veer közreműködésével ezután egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Az említett item song azért problémás, mert két olyan veszekedés között helyezkedik el, mikor a két főhős még nem tetszik egymásnak. A tánc meg pont arról szól, hogy végig egymásra mosolyognak. Utána pedig ott folytatódik kettőjük kapcsolata, ahol korábban abbamaradt. Így nem tudok mit kezdeni ezzel a jelenettel. Sajnos az egymásbaszeretős montázsszekvencia is gyengére sikerült, mind zene, mind történések szempontjából. Ez a jelenet is, akár csak kettőjük randija, a lehető legközhelyesebb szituációkat és helyszíneket vonultatja fel.

Discowale Khisko – Song Promo

A több rosszul eltalált item song ellenére a Hadippa című szám illetve folyton visszatérő részletei, a hihetetlenül élénk színhasználat és a kameramozgások, gyorsvágások kifejezetten jók, dinamizálják és vidámmá teszik a filmet. Említésre érdemes az a másik, többször visszatérő, gyönyörű aláfestőzene is, mely a magasztos pillanatokat, többek között a film nyitójelenetét is kíséri.

A Dil Bole Hadippa! a nagyobb problémák ellenére is tele van olyan finomságokkal, amelyek miatt érdemes lehet újranézni. Számomra ilyen az a cirkuszi miliő, amelyben Veera a nagybátyjával él. A tánctársulat híres bollywoodi filmrészletek előadásával foglalkozik, így többek között a Dhoom:2-ből és a Bunty Aur Babli Kajra Re című Aishwarya Rai táncából is látunk részletet. A társulatnak van egy Barbie-autót megszégyenítő teherautója, melyre bollywoodi hírességek vannak felfestve. Ebből a környezetből ered a film két legélvezetesebb jelenete, az egyikben a férfi főhős a színpadon kér bocsánatot hősnőnktől a Dilwale Dulhania Le Jayenge és a Hum Aapke Hain Koun..! dialógusaival, illetve a már korábban említett táncjelenet, melyben Veera először alakít férfit. Érdemes ebben a jelenetben Rani és Rakhi Sawant szemjátékát is alaposan megfigyelni.

A történet kidolgozása több eredeti ötletet érdemelt volna, a film pedig több színes epizódot, és az érzelmekre is fektethettek volna nagyobb hangsúlyt az alkotók, viszont ezek ellenére is működik a film, második nézésre talán még élvezetesebb.

Bhangra Bistar – Song Promo