Valahogy mindig bizakodva ülök le, ha a közönség és a kritikusok által is nagyra tartott filmbe kezdhetek bele. Komoly reményeket tápláltam Kabir Khan New York című alkotása iránt is, de előre kell bocsátanom, hogy én sajnos közel sem találtam olyan átütő filmnek, mint indiai méltatói.

Persze szó sincs arról, hogy egy menthetetlenül rossz mozgókép lenne, éppen csak az a baj, hogy túlságosan sokat áldoz fel az indiaiságából az amerikai nézők meghódítása céljából. Az alkotók mentségére szóljon, hogy egy olyan megközelítést (a kitaszítottak jogai) alkalmaztak a terrorizmus témájának feldolgozására, ami az anyaországban élő indiaiak és az NRI közönség számára is átélhetővé teszi a film történetét. A New York szakmai- és kommerciális sikere egyértelműen ebben a kombinációban rejlik.

A legnagyobb bajom a szereplők motivációinak kidolgozottságával volt. Egészen pontosan azzal, hogy néhány szituációban meglehetősen hiteltelenül viselkednek, ráadásul a játékidő második felében morálisan komolyan megkérdőjelezhető tetteket hajtanak végre. A legproblémásabb figurának ebből a szempontból John Abraham karakterét találtam. Nem a színész játékával van baj, hanem azzal az értékrenddel, amit a figurája képvisel. A terrorizmus vádjára terrorral válaszoló férfi bosszúhadjárata során emberéletek százait fenyegeti. Értem én, hogy ártatlanul vádolták és kínozták meg, de sokkal jobban tudtam volna azonosulni vele, ha egy igazságért harcoló ember figuráját láttam volna benne. Ehhez még csak hozzáadódik az, hogy néha igazán logikátlan lépéseket tesz. Művelt, egyetemet végzett emberként tudnia kellene, hogy a hazafias törvénnyel legitimizált túlkapásokért nem az FBI főépületében dolgozó alkalmazottak a felelősek, hanem a központi hatalom. Éppen ezért érthetetlen, hogy miért rajtuk tölti ki a bosszúját. Alighanem egy terrorizmusról szóló példázat központi figurájának szánták őt, de csak John Abraham játékának köszönhető, hogy el tudtam fogadni pozitív karakterként. Egészen hasonló okok miatt nem tudtam azonosulni a másik főszereplővel sem. A film elején még lelkiismereti okokra hivatkozva tagadja meg az együttműködést a nyomozókkal (nem akarja elárulni a barátját), később azonban lazán hátbalő egy ártatlan embert, csak azért, hogy bizonyítsa lojalitását a terrorszervezet iránt. Ki érti manapság a bollywoodi filmek protagonistáit?

A dramaturgia ellentmondásosságát némileg ellenpontozza a kivitelezés profizmusa. A stáb eredeti helyszíneken forgatott, és ez a végeredményen meg is látszik. Manapság a város drágasága miatt egyre többen döntenek úgy, hogy inkább kanadai nagyvárosokban forgatnak és az utómunkálatok során próbálják megteremteni azt az illúziót, hogy a filmjüket New Yorkban rögzítették. Dicséretes az indiai stáb részéről, hogy ők nem érték be ilyen (fél)megoldásokkal és ragaszkodtak az eredeti forgatási helyszínekhez. Aseem Mishra operatőr hatásos képeinek köszönhetően a címszereplő város olyan lüktetőnek és élettelinek hat, amit manapság sajnos még amerikai filmekben is ritkán lehet tapasztalni. Külön kiemelném a finálé felhőkarcolók oldalán játszódó részét, ami az izgalmas kameramozgások nélkül közel sem lenne olyan feszült, mint amilyen végeredményben lett. Igazán figyelemreméltó, hogy az indiaiak a hazai tereptől távol, felhőkarcolók ablakmosó állványzatain forgatnak, miközben manapság már a Pókember alkotói sem mennek tovább a földszintnél. (Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a tornyos felvételek Philadelphiában készültek).

A film érdekessége, hogy a zenei hangsáv egyetlen betétdalt sem tartalmaz. Tehát a bollywoodi ún. item songok rajongói ne számítsanak klasszikus értelemben vett zenés-táncos betétekre, mert csak néhány montázsszekvencia alatt szól valami (meglehetősen szirupos) aláfestő zene. Valószínűleg a terrorizmus mint tematika az, ami lehetetlenné teszi a dalbetétek beépítését. Neeraj Pandey 2008-as A Wednesday című filmjének is ez volt a központi témája és már abban sem szerepeltek zenés betétek. Csakhogy amíg abban a filmben valóban kilógtak volna a képből, addig a New York esetében semmi sem indokolja a kihagyásukat. A film első harmadát kitevő flashback-ben ugyanis az emlékek felhőtlenül boldog természetére való tekintettel minden további nélkül szerepelhetett volna legalább két betétdal. Ezek elhagyása a bollywoodi filmek rajongói számára valahogy idegenné teszik a filmet.

Ezen szerencsére a sztárok jelenléte sokat segít, még úgy is, hogy Katrina Kaifot ezúttal is le kell nyelnünk. John Abraham leküzdötte a vele kapcsolatos ellenérzéseimet és képes volt az ellentmondásos karakterből izgalmas figurát felépíteni, pedig tartani lehetett attól, hogy ezúttal is csak kigyúrt felsőtestével akarják eladni őt. Kellemes meglepetés volt továbbá a kezdő Neil Nitin Mukesh játéka is. Az már nem az ő hibája, hanem a forgatókönyvé, hogy az emlékezetes hátbalövős jelenet után képtelen voltam azonosulni vele. Ami pedig Katrinát illeti, ő közel sem olyan idegesítő (nem jutott eszembe jobb szó), mint többi filmjében szokott lenni. Karrierjének kezdete óta határozottan fejlődött, és végre rájött arra, hogy a színészkedés nem csupán affektálásból áll. Soha nem fogom igazán megszeretni, de az biztos, hogy semleges szerepkörökben nem annyira zavaró a játéka. Igazán kiemelkedő alakítást Irrfan Khan tesz le az asztalra, de az ő esetében már rég kifogytam a pozitív jelzőkből. Legyen elég annyi, hogy nem véletlenül tartják számon India legjobb színészei között.

Mindent összegezve nem vészesen rossz film a New York, de az is biztos, hogy nem szolgált rá a reputációjára. A megtekintése óta folyamatosan az jár a fejemben, hogy célszerű lenne a bollywoodi sztenderdekhez igazodni a film elemzésénél, már csak azért is, mert Indiában minden betétdal nélküli mozgókép automatikusan művészfilmnek minősül. Ezen kategóriába való besorolás ellen viszont minden porcikámmal tiltakoznom kell, mert az én mércémmel mérve ahhoz azért nem elég mélyenszántó, túlságosan is kommersz Kabir Khan alkotása. A forgatókönyv zavarossága, a jellegzetesen bollywoodi elemek hiánya, a szájbarágós részek és a példázat működésképtelensége miatt én inkább a történetmesélős hollywoodi produkciókkal tudnám rokonítani.   

Trailer