Karan Arjun (1995)
A kilencvenes évek két legnagyobb férfisztárja, Shahrukh Khan és Salman Khan először szerepel közös filmben, együtt játszik főszerepet Rakesh Roshan reinkarnációs bosszúdrámájában. Ha egy rendezőről elmondható, hogy képes különleges maszálát, azaz stílusos műfajkeveréket (melyben az akciójelenetek, a szerelmi románc, a melodramatikus elemek és a humor hasonló mértékben van jelen) létrehozni, akkor az a Koi... Mil Gayat is jegyző Rakesh Roshan. A Karan Arjun a hetvenes évek filmjeit tematikájában és stílusában is megidéző reinkarnációs bosszúdráma. A reinkarnációs történetek remek keretet biztosítanak a különféle műfaji elemek beemelésére (jó példa erre az Om Shanti Om című film is). Gyönyörűen keverednek a jól koreografált, ám kevésbé élethű, ma már komikusnak ható verekedős jelenetek a szerelmi idillel (Shahrukh Khan partnere ismét Kajol), valamint a melodramatikus szállal, melyet a két kifejezetten idétlen karakter (Vijay legjobb barátjának és Durjan Singh szolgálójának) komikus jelenetei színesítenek.
A film a hetvenes évek létbizonytalanságában népszerű, mára már kivesző történetsémára épül. Egyedülálló, szegény édesanya (Durga, neve a démonölő istennőre utal, akit sokszor Kálival azonosítanak) neveli fiait, Karant és Arjunt, akik soha a légynek sem ártottak. Miután kiderül, hogy nagyapjuk rettentően gazdag (a hetvenes évekre jellemző csodás, szappanoperába illő cselekményelem) és hogy apjuk testvérgyilkosság áldozata lett, a fiúk is veszélybe kerülnek. Gonosz nagybátyjuk (első pillantásra rájövünk, hogy velejéig romlott, még a szeme sem áll jól – Amrish Puri alakításában) és emberei brutálisan meggyilkolják a két testvért édesanyjuk szeme láttára. A nő Káli szobra előtt imádkozik, hogy fiai visszatérhessenek és bosszút állhassanak. (Káli az idő, a változás és a halál istennője. Síva hitvesének legkegyetlenebb megjelenési formája.) Meg is kapja, amiért fohászkodik: a két fiú, bár más környezetbe, de újjászületik.
Itt egy kis hiányosságot fedeztem fel, ami egyben tovább színesíti a film történetét. Korábbi életükben Karan és Arjun olyanok, mint az ikrek, semmiféle jellembeli különbséget nem hangsúlyoz a film. Ugyanabba a kasztba születnek újra, ennek ellenére (az azonos élettapasztalat következő inkarnációjukban hasonló körülményeket kellene, hogy eredményezzen) későbbi életükben más típusú környezetbe, kapcsolatrendszerbe kerülnek. Karan inkarnációja, Ajay szegény családban látja meg a napvilágot, születése pillanatában félárvává válik, apja alkoholista, egyetlen lehetősége a pénzszerzésre a boksz. Előző életéből halála emlékét, illetve az erőszakos hajlamot hozza magával. Verekedés közben rémlik fel számára előző élete. Már gyermekként „dühös fiatallá” válik, aki elégedetlen a sorsával és lázad ellene (két évtizeddel korábban Amitabh Bachchan nevével forrt össze ez a karakter). Arjun inkarnációja, Vijay viszont az édesanyjára, az otthonára, a mama születésnapjára emlékszik. Békés életet él, bár ő is korán megárvul, de addig szülei nagy szeretettel gondoskodnak róla. Vijay akkor válik dühös fiatallá (Ajay sokkal békésebb változata), amikor szerelmének bűnöző apja leégeti az életét és munkáját jelentő lovardát, illetve megsebesítik a nevelőapját. Ami a két fiúban közös, az a hatalmas fizikai erejük. Ez a bokszoló Ajaynél még érthető, de Vijay esetében indokolatlannak érezhetjük. Ugyanakkor ez egyfajta természetfelettiséget kölcsönöz a fiúknak (mintha Káli haragja munkálna bennük), amellett hogy a két sztár egyikét sem emeli a másik fölé. Bár mindkét fiút furcsa emlékek, álmok kínozzák, amikor egymással szembe kerülnek, nem ismerik fel egymást, és ez újabb bonyodalmakat szül.
A reinkarnációs bosszútörténeteknek hagyománya van a bollywoodi filmkészítésben, ez az egyik „legindiaibb” történettípus. A reinkarnáció jelen van a hétköznapi gondolkodásban. A lélek újjászületése elfogadott dolog, ugyanakkor a test újjászületése isteni csoda. Esetünkben Káli akarata. A bosszúhoz való viszony teljesen eltérő a nyugati gondolkodásban. Itt azért születnek újra a fiúk és azért szupererősek, hogy bosszút állhassanak, ez a legfontosabb feladatuk az életben. Az anyjuk is „halhatatlan”, még el nem végezte feladatát, nem élte meg a bűnösök pusztulását. A nyugati típusú filmekben a bosszúállás, vérengzés és önítélkezés kevésbé elfogadott, főleg nem a mainstream filmkészítésben.
Rakesh Roshan a nyolcvanas évek végén a Visszatérés Édenbe című ausztrál mini-sorozat alapján megrendezte a Khoon Bhari Mangot, Rekha főszereplésével. Egy végül be nem teljesült bosszútörténetből kegyetlen bosszúdráma vált. Ahogyan Rekha „gyilkosainak” (férje és annak szeretője a krokodilok közé lökik, ám nem hal meg, csupán szimbolikus újjászületésen megy keresztül), úgy Karan és Arjun gyilkosainak is meg kell fizetniük. A testvérek által elkövetett gyilkosságok (melyek egyike tényleg kivégzés jellegű), egyfajta isteni ítéletként vannak ábrázolva. A harcok alatt többször bevillanó Káli-szobor szinte elégedetten mosolyog. Ez a fajta önítélkezés a bollywoodi filmekből is kezd kiveszni, az Om Shanti Om című 2007-es filmben az újjászületett férfi hősnek (szintén Shahrukh Khan játssza) nem hagyja szerelme szelleme, hogy megölje gyilkosát, és így megóvja a férfit attól, hogy beszennyeződjön.
A szerelmi szálak is tartogatnak jócskán meglepetéseket, vidám perceket. Ezek lezárásában is felfedezhető néhány alapvető következetlenség, de így legalább nem marad rossz szájízünk. Ha valaki igazi Bollywood-élményre vágyik, melyen a nyugati filmek hatása nem hagyott mély nyomokat, akkor nézze meg a Karan Arjunt. Mint ahogy a Koi... Mil Gaya, úgy ez a film is néha önmaga paródiájává válik. Egyes jeleneteket nem lehet komolyan venni: például amikor Vijay egy csúzli segítségével szabadítja ki testvérét a rabszállító autóból. Ennek ellenére, vagy pont ezért a Karan Arjun nagyon könnyen megszerethető és nehezen feledhető.
Yeh Bandhan To
Bhangra Pale
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.