Ma 2024. április 20., szombat, Tivadar napja van.

A románcok királya: Yash Chopra

A bollywoodextrán nem szokás nekrológot írni. Ha most mégis megteszem, annak különleges oka van. Yash Chopra az indiai filmgyártás egyszeri és utánozhatatlan figurája volt.

Sokkolt a hír, hogy meghalt. A 80 éves veterán rendezőt Bollywood egyik kulcsfigurájaként ismerhettük, aki kora ellenére folyamatosan dolgozott, minden fontos filmes eseményen részt vett, rendezők és színészek generációit nevelte ki, és több évtizedes munkával, fia segítségével India egyik legnagyobb cégévé fejlesztette kis családi vállalkozását.

Nemrég sokakat meglepett a bejelentés, hogy nyolc év kihagyás után, nyolcvan évesen ismét filmet készül rendezni, és az azóta Jab Tak Hai Jaan névre keresztelt film bemutatóját óriási várakozás előzi meg. Yash Chopra filmjei mindig különleges daraboknak számítottak Bollywoodban, 2004 óta nem ült a rendezői székbe, és hogy a dolog még nagyobbat szóljon, a filmhez egy szenzációnak számító párost hoztak össze: Shah Rukh Khant és Katrina Kaifot egymás oldalán. Ráadásul Yash Chopra életében most dolgozott először A. R. Rahman zeneszerzővel, és a film dalszövegeihez Bollywood egyik legnagyobb nevű veterán dalszövegíróját, Gulzart kérte fel. A forgatást februárban kezdték Londonban, ahol a film jelentős része játszódni fog, de a film apropóján Yash Chopra beteljesíthette régi álmát, és 25 év után végre visszatérhetett az indiai filmesek által legáhítottabb tájra, Kashmírba is forgatni.

Jab Tak Hai Jaan

A hírek szerint már csak az utolsó daljelenet volt hátra, egy Yash Chopra-filmekben elmaradhatatlan, svájci hegyi tájakon forgatandó romantikus tánc, amikor Yash dzsí megbetegedett Dengue-lázban. Egy héttel ezelőtt kórházba szállították és amikor hírül adták, hogy jobban van és hazaengedik, váratlanul meghalt.

Bollywood gyászba borult. Yash Chopra, vagy ahogy mindenki hívta, Yash dzsí lassan hatvan éve dolgozott az indiai filmgyártásban, mindenkit ismert, az idősebb generáció a barátjának, a fiatalok az apjuknak tekintették. Ő mindenkit csak fiamnak szólított. Shah Rukh Khan neki köszönheti karrierje beindulását, első nagy sikerét a Dilwale Dulhania Le Jayengében és legnagyobb hősszerelmes szerepeit. Yash Chopra jelentősen hozzájárult Amitabh Bachchan hírnevének megalapozásához, az utóbbi években pedig olyan színészeket fedezett fel, mint Anushka Sharma, Ranveer Singh, Parineeti Chopra és Arjun Kapoor.

Arjun Kapoor és Parineeti Chopra az Ishaqzaadéban

Ranveer Sing és Anushka Sharma a Ladies vs Ricky Bahlban

Ő adott rendezési lehetőséget fiának, Adityának, de nála kezdte a rendezői pályát és készítette el legnagyobb sikereit Kunal Kohli (Mujhse Dosti Karoge, Hum Tum, Fanaa, Thoda Pyaar Thoda Magic, Teeri Meeri Kahaani), Kabir Khan (Kabul Express, New York, Ek Tha Tiger), Siddhardt Anand (Salaam Namaste, Ta Ra Rum Pum, Bachna Ae Haseeno), és az első két Dhoom-filmet jegyző Sanjay Gadhvi.

Ez utóbbi filmeket persze írhatnánk fia, Aditya kísérletező kedvének javára is, hiszen apa és fia tevékenysége elválaszthatatlanul összeforrt a Yash Raj Films berkein belül. Együtt tették az eredetileg csak Yash Chopra filmjeinek gyártására létrehozott céget India legnagyobb magánkézben lévő filmes konglomerátumává. Kívülről úgy tűnt, Aditya hozta az újító ötleteket, míg Yash dzsí volt ezek megvalósítója és a cég feje. Aditya zárkózott és visszahúzódó, minden médiaeseménytől távol tartja magát, Yash dzsí mindig mindenkihez kedves volt, nyitott, és minden fontos filmipari eseményen megjelent.

Együttműködésük tökéletesnek látszott, ám volt olyan időszak, amikor a sajtó arról pletykált, hogy Aditya rendre bukással végződő kísérletei (2007 és 2010 között) már-már csődbe viszik a céget, és Yash dzsí azon gondolkodik, hogy visszaveszi tőle a cég menedzselésének feladatát, amiben addigra Aditya szinte már teljesen szabad kezet kapott.

Talán nem véletlen, hogy ez az időszak egybeesett Aditya válásával. Yash dzsí ugyanis régivágású, klasszikus pandzsábi családból származott, egész életében konzervatívan és visszafogottan élt, maga későn, 37 évesen nősült, és élete végéig szerette és egyenrangú társának tekintette feleségét, Pamelát. Állítólag Aditya feleségét, aki gyerekkori barátja és iskolatársa volt, anyja, Pamela Chopra választotta ki számára. Így aztán a családot teljesen feldúlta a hír, hogy Aditya elválik a feleségétől, mert beleszeretett Rani Mukherjeebe.

A válásra majdnem ráment a családi cég, Yash dzsí annyira nem tudta megbocsátani fiának ezt a klasszikus erkölcsi normákkal szembeszegülő lépését. Aditya egy időre el is költözött a hagyományos, több generációnak otthont adó családi lakból. Aztán valahogy helyre állt a béke, a Yash Raj Films szekere ismét jobban megy, bár az is igaz, hogy Aditya azóta sem vette feleségül kedvenc színésznőjét.

Yash Chopra feleségével, Pamelával a Dil To Pagal Hai nyitószekvenciájában

Rani Mukherjee és Aditya Chopra

Yash Chopra és a Yash Raj Films sorsa az indiai filmipar egyik legnagyobb sikertörténete. Yash Chopra a mai Pakisztán területén, Láhórban született, és azon családok egyikének tagja, akik a függetlenné válás és a kettészakadás után áttelepültek Indiába. Előbb bátyja, B. R. Chopra vetette meg a lábát Bollywoodban, őt követte 1950-ben Yash Chopra, aki először asszisztensként dolgozott bátyja filmjeiben.

Első rendezési lehetőségét is B. R. biztosította neki, így készült el a Dhool Ka Phool 1959-ben. Az árva gyerek kiszolgáltatottságáról és a társadalmi igazságtalanságról szóló melodrámát Yash Chopra realisztikus díszletek között forgatta, de felhasználta benne a bátyja filmjeire jellemző látványos kameramozgásokat és feszes vágást is. A film nagy siker lett, még Angliában is bemutatták és a zenéje máig maradandó örökzöldeket hozott.


Dhool Ka Phool - Tu Hindu Banega Na Musalmaan Banega


Harmadik filmje, a Waqt (1965) volt az egyik első ún. „multi-starer”, vagyis olyan film, amelyben a sikert több nagy sztár együttes szerepeltetésére alapozzák. Ez akkoriban még nem volt divat és meglehetősen kockázatosnak tartották, mert a sok sztár magas gyártási költségeket jelent. Ugyanakkor siker esetén jóval nagyobb bevételt is. A Waqt sikeréhez hozzájárult az újszerű közeg: a sztárok filmekben korábban nem látott pazar ruhákban, a férfiak jól szabott nyugati öltönyökben feszítenek, pazar ékszereket viselnek, amerikai kocsikkal szaladgálnak, és minden házban található egy szökőkút és egy zongora. Yash Chopra filmjeire alapvetően jellemző lesz az elegancia, a pazar látványvilág és a már itt is felbukkanó visszafogott erotika.

Waqt (Sharmila Tagore és Shashi Kapoor)

Waqt (balra Raaj Kumar)

Yash Chopra nősülésekor, 1970-ben szakított bátyjával és annak cégével. Kettejük szétválása nem volt konfliktusoktól mentes. A korán apa nélkül maradt Yash tizenkilenc évesen követte nála tizennyolc évvel idősebb bátyját Bombaybe, majdnem húsz éven át mellette dolgozott és vele és családjával lakott. B. R. inkább az apja volt testvérének, mint a bátyja. És bár a nősülés jó indokot szolgáltatott egy saját otthon létrehozására, a pandzsábi nagycsaládoknál nagyon gyakori, hogy a fiak családjaikkal továbbra is közös fedél alatt élnek.

Yash azonban nemcsak külön költözött, de bátyja cégéből is kivált, így majd húszéves munkakapcsolatuk is megszakadt. Valószínű, hogy Yash 37 évesen már önállóságra vágyott, és nem elégedett meg azzal, hogy egyszerű fizetett alkalmazott legyen a bátyja cégénél, és hogy B. R. a család teljhatalmú fejeként döntsön az ő dolgaiban is. Ő maga később társtulajdonossá tette fiait saját családi cégében.

Első saját gyártású filmje, a Daag (1973) azonnal sikert aratott, és a pompa és a pazar látványvilág mellett olyan elemeket vezetett be, melyek későbbi filmjeit is jellemezték: bonyolult érzelmi kapcsolatok, drámai helyzetek, felfokozott melodráma, valamint nagyszámú gonosz és komikus figura. Ezzel a filmmel megalapozta „romantikus filmkészítő” hírnevét, és filmjeinek ma is ez adja a fő vezérszálát: a zene, a ruhák, a történet, a helyszínek és a díszletek mind az érzelmi folyamatok kiemelését szolgálják. Filmjeiben a szerelem mágikus pillanatok, finom rezdülések sorozata, ezek művészi ábrázolása tette őt „a románcok királyává”.

Daag (Sharmila Tagore és Rajesh Khanna)

Yash Chopra azonban nemcsak romantikus filmeket készített, a hetvenes években Amitabh Bachchan főszereplésével készült munkái nagyban hozzájárultak Big B sztárstátusának kialakításához és megerősítéséhez. A hetvenes évek legnépszerűbb hőstípusának, a „dühös fiatal figurájának” megteremtését a kor legsikeresebb forgatókönyvíró párosának, Salim-Javednek (Salim Khannak és Javed Akhtarnak) köszönhetjük. Bár nemcsak Amitabh Bachchan játszott ilyen szerepeket, de kétségtelenül ő volt ebben a legsikeresebb, és a Salim-Javed páros tíz ilyen tematikájú forgatókönyvet írt számára (köztük a Zanjeert, a Deewaart, a Sholayt és az eredeti Dont).

A forgatókönyvek közül a Yash Chopra által rendezett három darab, a Deewaar (1975), a Trishul (1978) és a Kaala Patthar (1979) közül az első kettő igazi kasszasiker, a harmadik szerényebb siker lett, és a Deewaar máig Amitabh Bachchan egyik legemlékezetesebb alakítása.  Első látásra furcsának tűnik, hogy a románcok királya miért vonzódik a társadalom ellen lázadó, sokszor a törvény megszegéséből élő, a társadalom által megvetett hősökhöz. Azonban jobban megnézve a történeteket, megfigyelhető bennük két olyan motívum, amely már pályája elején is izgatta Yash Choprát: az árva gyerek kiszolgáltatottsága és a társadalmi igazságtalanság. Ráadásul az ezen alapuló történetek remek melodrámai helyzetekre kínálnak lehetőséget, mindegyikbe beleszőhető a romantikus szál, és ha az egyik szereplő a gengszterek vagy a gazdagok világához tartozik, a pompát sem kell nélkülözni.

Deewaar (Shashi Kapoor, Nirupa Roy és Amitabh Bachchan)

Amitabh Bachchan a Kaala Pattharban

A dühös fiatal figurájára épülő történetek mellett Yash Chopra romantikus filmekben is szerepelteti Amitabh Bachchant, így készül a Kabhi Kabhie (1976) és a Silsila (1981). A Kabhi Kabhie-val ismét a nagyszámú sztár kockázatos stratégiáját választja (a filmben Amitabh Bachchan mellett szerepel Shashi Kapoor, Rishi Kapoor, Raakhee, Neetu Singh és Waheeda Rehman), ráadásul a női sztárok közül kettő akkor már férjnél volt, és a kor filmgyártásban férjezett nőket nem illett filmben szerepeltetni (a színésznők visszavonultak esküvőjük után). Azonban a két generáció szerelmi történeteit bemutató darab sikert aratott.

A másik Ambitabh Bachchan-románcnak különleges pikantériát adott a szereposztás: a férjet Amitabh Bachchan, a férje által megcsalt feleséget valódi felesége, Jaya Bachchan, a férj szeretőjét pedig Rekha alakította, miközben akkoriban széles körben terjedt a pletyka Big B és Rekha filmbeli partnerségnél szorosabb kapcsolatáról. A tabudöntögető téma miatt a film nem aratott sikert, mára azonban igazi kultuszfilmmé vált, és a Kabhi Kabhie-val Yash Chopra legnagyobb filmjei között tartják számon.

Kabhi Kabhie (Rishi Kapoor és Neetu Singh)

Jaya Bachchan és Rekha a Silsilában

Sridevi a Chandni címszerepében

A nyolcvanas évek nem igazán kedvezett Yash Choprának, ekkoriban a brutális verekedésekkel teletömött akciófilmek uralták a vásznat, amihez ő nem igazán értett, és bár megpróbálkozott ezzel a műfajjal is, be kellett látnia, hogy jobban jár, ha nem a közönség aktuális ízlését szolgálja ki, hanem azt csinálja, amihez ért. A romantikus filmek nyolcvanas évek végén induló divatja azonban ismét fellendíti Yash Chopra és a családi cég karrierjét. A fordulatot az ismét egy szerelmi háromszöget bemutató Chandni (1989) hozza el, de az igazi siker Shah Rukh Khan felfedezése után következik.

Shah Rukh először egy gonosz szerepet kap Aditya és Yash Choprától: a Darrban (1993) egy életveszélyessé váló, őrült szerelmest kell alakítania. Shah Rukh azonban annyi átéléssel és energiával alakítja szerepét, hogy lejátssza a vászonról a kor egyik legnagyobb sztárját, Sunny Deolt, aki emiatt meg is sértődött a Choprákra.

Ezután még merészebb döntésnek számított egy gonosz szerepkörben elfogadott színészt (Shah Rukh a Darr előtt a Baazigarban is gonoszt alakított) hősszerelmes szerepre felkérni. Amikor Aditya Chopra 24 évesen megkapja élete első rendezési lehetőségét apjától, akkor a fiatalos szerelmi történet hősének Shah Rukh Khant kéri fel. A Dilwale Dulhania Le Jayenge (1995) egy életre megalapozza SRK hősszerelmes sztár imidzsét, akinek innentől meredeken ível felfelé a karrierje.

Darr (Shah Rukh Khan és Juhi Chawla)

Kajol és Shah Rukh Khan a Dilwale Dulhania Le Jayengében

Shah Rukh sosem felejtette el a Chopráknak, hogy ők csináltak belőle sztárt. Yash dzsít egyfajta apapótléknak, Adit idősebb testvérének tekinti. Mindig hűséges maradt hozzájuk. Yash dzsí ezután még három filmet rendezett életében, mindhármat Shah Rukh-kal a főszerepben, és Adi mindhárom filmjében is ő volt a férfisztár. Shah Rukh ázsiója (és sztárgázsija) már hosszú évek óta igencsak magasan áll, mégis mindig úgy vállalt náluk szerepet, hogy soha nem kérdezte meg, mit fizetnek neki és nem kérte el előre a forgatókönyvet. Feltétel nélkül megbízik bennük. Amikor 2008-ban a Yash Raj Films szénája nagyon rosszul állt, még saját dédelgetett tervét, a My Name Is Khant is félretette, hogy Aditya megcsinálhassa vele harmadik filmjét, a Rab Ne Bana Di Jodit, ami aztán valamennyire egyenesbe hozta a családi céget.

A kilencvenes évek új forgalmazási technikákat és más közönséget hozott. Ekkoriban kezdtek el a bollywoodi filmek nagyobb bevétel termelni a Nyugaton élő indiaiak körében, mint otthon. A diaszpórában élő indiaiak problematikáját tökéletesen jelenítik meg a Dilwale Dulhania Le Jayenge konfliktusai, és Shah Rukh Khan a nyugati piacok máig legnépszerűbb sztárjává vált, akinek a nevére mindig lehet alapozni a pénztáraknál. Az újszerű hősök és a fiatalos hangvétel sikeres ennek a közönségnek a körében, és a Dil To Pagal Hai (1997), a Mohabbattein (2000) és a Muhjse Dosti Karoge (2002) egyaránt a fiatalos életérzést és a nem tradicionális szerelmi konfliktusokat lovagolják meg. A Dil To Pagal Hai ráadásul műfajában is új trendet képvisel, hiszen az Indiában szokatlan show-musical műfajával keveri a szerelmi háromszög-történetet.

A Dil To Pagal Hai szerelmi hármasa: Karisma Kapoor, Shah Rukh Khan és Madhuri Dixit

Innentől kezdve azonban összekeveredik Yash Chopra rendezői és produceri tevékenysége, munkássága pedig egyre inkább összefonódik Adityáéval, idősebbik fiáéval. Az Aditya által rendezett filmeknek Yash dzsí a producere, míg apja filmjeit ő gyártja, és Adi apja mindhárom 1995 utáni filmjének írója is. 2004-től Aditya lemond a rendezésről a cég vezetése kedvéért, és a kis családi vállalkozást fokozatosan felváltja egy komoly, nagyléptékű filmipari tevékenység. Míg korábban csak néhány évente egy-két filmet készítettek, innentől kettejük produceri tevékenysége mellett általában évi 4-5 filmet gyártanak (2010-ben hét filmjüket mutatták be), köztük olyan sikereket, mint Veer-Zaara, a Dhoom első és második része, a Salaam Namaste, a Chak De! India, a Bachna Ae Haseeno, a Rab Ne Bana Di Jodi vagy az Ek Tha Tiger.

Ők az első indiai gyártócég, akik külön leányvállalatot hoznak létre filmjeik nyugati forgalmazására, majd egy zenei kiadót filmzenéik kiaknázására, 2010-ben pedig egy televíziós gyártócéget, amely a Sony számára gyárt műsorokat. Tavaly pedig újabb leányvállalatot alapítottak fiatalos mozgóképes tartalmak előállítására és fiatal tehetségek felkarolására, valamint egy amerikai leányvállalatot a fiatalabbik fiú, Uday Chopra vezetése alatt. A Yash Raj Films saját stúdióval rendelkezik, amely sokak szerint az egyik legmodernebb mumbai forgatási helyszín, saját utómunka-stúdióval és eszközkölcsönző részleggel. Yash Raj Films így mára India egyik legnagyobb és legtöbbféle területen jelen lévő médiakonglomerátumává vált, amely mindig utat mutat más cégeknek a tekintetben, hogy a média mely újabb területei vagy tevékenységei felé érdemes fordulni. A Yash Raj Films felfuttatásának azonban az volt az ára, hogy mind Yash, mind Aditya Chopra jóval kevesebbet rendezett, viszont számtalan fiatalnak adtak bemutatkozási lehetőséget.

Yash dzsí a kilencvenes évek közepe óta már csak három filmet rendezett (korábban negyven év alatt tizenkilencet). Az 1997-es Dil To Pagal Hai még igazi fiataloknak szóló film volt, bohókás főhőssel, sok humorral, dinamikus táncjelenetekkel és a mai fiatalok életében jelenlévő, a tradicionális és a modern életforma ellentétéből fakadó konfliktusokkal.

Dil To Pagal Hai – Song Dil To Pagal Hai


A 2004-es Veer-Zaara azonban ismét újra tipikus Yash Chopra-film, amely akár méltó lezárását is adhatta volna rendezői életművének. A Veer-Zaarára nincs jobb szó, mint hogy igazi „klasszikus”. Minden ízében kidolgozott, finoman cizellált mestermű, ahol minden részlet a helyén van, mégis a bollywoodi filmgyártás konzervatívabb, tradicionális vonalát követi. Hagyományos szerelmi melodráma aprólékosan ábrázolt érzelmi folyamatokkal, szemkápráztató látványvilággal, fülbemászó, klasszikus zenékkel és veretes dalszövegekkel, valamint a legapróbb szerepekig tökéletes színészválasztással és pazar színészi alakításokkal.

Számos Yash Chopra számára fontos motívum előfordul benne, a legfontosabb talán mégis az India és Pakisztán közötti megbékélés tematikája. Mint számos hasonló sorstársának, Yash Choprának és törést okozott az életében, hogy fiatalon el kellett hagynia szülőföldjét, és az India és Pakisztán közötti ellentmondásos viszony több filmjében visszatér nyíltan vagy burkoltan. A Dhool Ka Phool hindu-muszlim ellentéteiben, Dharamputra (1962) kettéválasztás-kori hindu-muszlim harcaiban, vagy a Deewaar egymással szembenálló testvérpár figuráiban. Legszebben a Veer-Zaara hindu-muszlim szerelmi történetében, ahol a két ország testvér voltát meg is énekli a pandzsáb virágzó mezőin keresztülutazó pár.

Veer Zaara – Aisa Des Mera


A Veer-Zaara azonban nem lett az életmű befejezése, mert nyolc évvel később Yash Chopra még egyszer rendezői székbe ült. A Jab Tak Hain Jaan többek között azért is tarthat nagy érdeklődésre számot, mert kérdés, hogy hogyan lehet Yash Chopra konzervatív világképét és klasszikus filmes stílusát egy részben Nyugaton játszódó, mai szerelmi történetre alkalmazni. Vajon képes volt Bollywood veteránja ismét megújulni és ma is érvényes formában tálalni a jól bevált szerelmi háromszög-történetet? Nemsokára megtudjuk, mert a film bemutatója Díválíkor, november 13-án lesz.

Három héttel ezelőtt Shah Rukh Khan másfél órás életmű-interjút készített Yash Choprával a rendező nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Beszélgettek életéről, a filmiparban eltöltött éveiről, tapasztalatairól. A filmes közéletet megdöbbentette, hogy Yash dzsí ekkor bejelentette, visszavonul a rendezéstől, ez lesz az utolsó filmje. Akkor a stáb eldöntötte, hogy utolsó jelenetét, amit Svájcban akart filmre venni, különösen emlékezetessé teszik, speciális módon rögzítik és egyfajta „filmes emlékművet” csinálnak majd belőle.

Yash dzsí azonban már nem tudott elutazni Svájcba, hogy leforgassa utolsó daljelenetét azok között a hegyek között, ahol legemlékezetesebb jeleneteit készítette és ahol külön tavat neveztek el róla. Ha bekerül a filmbe, ezt a jelenetet már Aditya fogja elkészíteni helyette.

 

Hozzászólások   

 
#1 Gianni 2012-10-22 16:06
Az Indiai Filmklub Yash Chopra munkásságának két emlékezetes darabjával emlékszik a legendára: december 7-én az Indiai Kulturális Központban a Dil To Pagal Hai, valamint jövő év elején az Örökmozgóban a Veer-Zara című filmekkel.
 
 
#2 radha 2012-10-22 17:55
Nagyon örülök, a Veer Zaara gyönyörű film. Köszönjük!
 

A hozzászóláshoz be kell lépned.

Vetítések

2016. július 1. 18:00
Hawaa Hawaai  (2014)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 15. 18:00
Prem Ratan Dhan Payo (2015)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 29. 18:00
Shool (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. augusztus 19. 18:00
Hum Saath Saath Hain (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 2. 18:00
Iqbaal (2005)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 16. 18:00
Koi Mil Gaya (2003)
Indiai Kulturális Központ

2016. október 28. 18:00
Phir Milenge (2004)
Indiai Kulturális Központ

Legújabb hozzászólások
Filmajánlók véletlenszerűen

My Name Is Khan (2010)

My Name Is Khan (2010)

 Az utóbbi idők egyik leginkább várt filmje a My Name Is Khan volt, melyet többszöri halasztás után február közepén mutattak be világszerte a mozikban. A film némileg vegyes fogadtatásra talált: miközben külföldön óriási sikerrel fut, és azonnal visszahozta Shahrukh...

Awara (1951)

Awara (1951)

Az Awara (A csavargó) a legendás színész-rendező, Raj Kapoor egyik legismertebb filmje, mely bemutatásakor a világ számos országában sikert aratott és azóta is az indiai film egyik legnagyobb klasszikusaként tartják számon.

Kites (2010)

Kites (2010)

A Kites az idei év egyik legjobban várt filmje volt, a Hrithik Roshan és a mexikói szépség, Barbara Mori főszereplésével készült szerelmi románccal hosszú hónapokon át csigázták a közönséget. Bemutatójakor a film Indiában megbukott, azonban...

Wanted (2009)

Wanted (2009)

A Wanted az indiai filmiparban az utóbbi években a legnagyobb sikereket hozó akciófilmes hullám egyik nyitódarabja, mely újra fellendítette Salman Khan karrierjét. Bár későbbi akciófilmjei az újfajta forgalmazási stratégiák miatt nagyobb bevételeket hoztak, a Wanted sok szempontból érdekesebb és európai...