Az alábbiakban részleteket közlünk a Shah Rukh Khanról három évvel ezelőtt megjelent életrajzból, mely nemcsak a sztár magánéletének és karrierjének titkaiba avat be, de betekintést nyújt a bollywoodi filmipar és a korabeli indiai társadalom sajátos életébe is.

Gauri apja, Ramesh számára, aki katona volt, a Fauji a színtiszta nosztalgiázást jelentette. Visszarepítette harminc évvel korábbra, amikor még maga is katonaiskolába járt. Az egyik epizódban Shah Rukh egy kiképzésen vezényelte a csapatát. Ramesh odavolt Shah Rukh színészi képességeitől, csodálta, hogy milyen könnyen old meg egy olyan feladatot, ami sok gyakorlott katonának is nehezen megy. Fogalma sem volt róla, hogy a lánya ezzel a színésszel jár. Egyszer, amikor a család elment egy étterembe vacsorázni, Shah Rukh is éppen ott ült. Furcsa módon egy olyan inget viselt, amit az ő családi cégük gyártott, kizárólag francia exportra. Ez a termék Indiában nem volt kapható. „Nézzétek – mondta Gauri anyja – ott ül a Fauji-fiú a mi ingünkben”. Nagybátyja azon tűnődött, vajon ki lophatta el a ruhát az üzemből, miközben Gauri úgy tett, mintha semmit sem tudna az ingről, amit ő maga ajándékozott Shah Rukhnak.

A hindu-muszlim románc híre előbb-utóbb eljutott Gauri családjának a fülébe. A család felháborodva és sértődötten küzdött a pletyka ellen. Gauri szülei nem voltak mélyen vallásosak, nem hittek a rituálékban és imákban. Szülei szerelmi házasságot kötöttek, ami az ő korukban még nagyon ritkaságnak számított, és liberális, szerető szülők voltak. De az, hogy a lányuk egy muszlim fiúba szeressen bele, minden képzeletet felülmúlt. Gauri mindig is engedelmes, szófogadó gyerek volt, egyszerűen felfoghatatlannak tűnt számukra, hogy ilyen mértékig áthágja a szabályokat. Apja úgy érezte, „csődöt mondott a nevelése”. 

Egy nap Ramesh hírét vette, hogy lánya a helyi klubban időzik egy fiúval. A pár csak azért nem bukott le, mert Gauri unokatestvére idejében észrevette az apát, így Gauri elrohant, Shah Rukh pedig egy teniszütő mögé rejtette az arcát. De ekkor eldöntötték, hogy muszáj szembesíteni a családot az igazsággal. A családtagokat egyenként puhították meg, elsőként Neeruval, Gauri nagynénjével kezdték, aki egyfajta pótmama szerepét töltötte be Gauri életében. Shah Rukh a találkozóra elhozta a bizonyítványait és a díjait, mintha valami állás-interjúra menne. Nagy hevében még azt is felajánlotta, hogy vallást változtat, ám a végén humorral ütötte el a kérdést: „Hindu leszek. Megváltoztatom a nevem Jitendra Kumar Tullyra. De hogy fogok tudni körülmetélkedni?” Bizarr humora ellenére Neerunak tetszett a fiú, és meggyőzte férjét, Tejindert, az apai nagybácsit is, hogy találkozzon vele. Shah Rukh őt is megpuhította. Tejinder azt javasolta, Shah Rukh menjen el hozzájuk valamelyik partira és találkozzon Gauri szüleivel.

A partin sokan felismerték a Fauji-fiút, és Gauri apja odavolt az örömtől, hogy találkozhat vele. Megkérdezte, mi a neve. Zavarában Shah Rukh így szólt: „De hát, Uram! Látta a sorozatomat, Abhimanyunak hívnak.” Ramesh azonban rákérdezett: „De mi az igazi neve?” – erre ő így válaszolt: „Shah Rukh Khannak hívnak, Uram”. Ramesh hirtelen ráébredt, hogy valami nem stimmel, és udvariasan ezt mondta neki: „A vendégeim tiszteletreméltó emberek, nem akarok jelenetet rendezni. Legyen szíves, távozzon!” Mielőtt elment volna, Shah Rukh benézett a konyhába, hogy megköszönje Gauri anyjának a finom harapnivalókat. A mama csodálkozva bámult utána, hogy a kedves, jóképű fiú a Faujiból miért távozott olyan hirtelen.

Shah Rukh Khan a Fauji című sorozatban

Indiában a szerelmi kapcsolatokat nagyon sok szabály és tabu korlátozza. A tabuk közül azonban a legerősebb és legszigorúbb a hindu-muszlim kapcsolatok tiltása. India a felszabadulás óta erősen kettéosztott ország, ahol a többségben élő hinduk és a kisebbségben élő muszlimok kapcsolata finoman szólva is forrongó. A két közösséget számos sebből vérző, hosszú, keserű történet választja el egymástól. A hétköznapi életben a két közösség különélése valóságos és jól érzékelhető. Az ember vezetékneve azonnal elárulja a vallását, és még a legműveltebb, legszabadabb szellemű és nem túl vallásos családok is mereven elzárkóznak a vegyes házasságoktól. És Gauri hindu volt.

Gauri apja szemében Shah Rukh színészi karrierje még nagyobb szálka volt, mint a vallása. Ramesh korábban India elnöke mellett dolgozott, és számos filmszínésszel találkozott. Mindegyikükről egyformán rossz benyomást szerzett. A nyolcvanas években középosztálybeli indiai fiatalok nem vágytak filmszínészi pályára. A tisztességes családok gyerekei orvosok, mérnökök, vagy hivatalnokok lettek. Bollywood a maga laza erkölcseivel és szélsőségeivel mindenki szemében gyanús volt.

Amikor Gauri anyja megtudta, ki a lánya barátja, majdnem szívinfarktust kapott. „Televíziós sztárként kedveltem – mondta –, de potenciális vőként gyűlöltem.” A mama még egy híres asztrológus tanácsát is kikérte, hogyan hiúsíthatnák meg a házasságot, de a bölcs azt mondta, hogy semmit sem tehetnek. Gauri idősebbik bátyja meg akarta védeni a húga becsületét, még fegyverrel is fenyegette Shah Rukhot, ez azonban nem tántorította el az udvarlót. Tejinder nagybácsi, aki értékes embernek tartotta a fiút, próbálta megnyugtatni a szülőket, és azt tanácsolta, ne a vallását nézzék, hanem a jellemét.

Gauri már kétségbeesésében azt tanácsolta Shah Rukhnak, hogy hazudja azt a szüleinek, kétmillió rúpiája van a bankban. Tejindernek is tetszett az ötlet, de Shah Rukh azt mondta neki: „Ezt nem tehetem.” – „Miért nem? Én támogatlak. Rosszul lesznek, ha azt mondod, hogy csak huszonyolcezer rúpiád van és Bombaybe akarod vinni a lányukat.” – „Nem lesznek rosszul, mert biztosítani fogom őket róla, hogy nagy sztár leszek. Tudja, Amitabh Bachchan visszavonult, Dilip saab már nagyon öreg – ezek után már csak egy ember következhet: Shah Rukh Khan.”

Aziz Mirza

Shah Rukh 1990-ben érkezett Mumbaiba az Iskra nevű televíziós gyártócég hívására. Ez három rendező: Kundan Shah, valamint a Saeed és Aziz Mirza testvérpár tulajdonában állt. Kundan és Saeed a neves punai Film és Televíziós Intézetben végeztek, és mindhárom rendező elkötelezett balos művészfilmes volt. Ez cégeik nevéből is kitűnt: az Iskra (szikra) egy Lenin által indított laptól örökölte a nevét, másik cégük pedig a Rogopag nevet viselte, ami eredetileg egy 1963-as rövidfilm-összeállítás címe, melyet Godard, Pasolini és Rossellini rendezett. Kundan, Aziz és Saeed Godard-on és Fellinin nevelkedtek, és arról ábrándoztak, hogy megváltják az indiai televíziós és filmvilágot.

Shah Rukhot a Faujiban látták, és bár kiforratlannak találták, úgy vélték, kiugrik a többi színész közül: van benne hév. Amikor Aziz találkozott a fiúval, rögtön megkedvelte, Shah Rukh saját fiára, Haroonra emlékeztette. Aziz és felesége gondjaikba vették a fiatal színészt, Haroonnal pedig azonnal összebarátkozott. Egy ideig együtt laktak a család üresen álló kicsi lakásában. Nappal Shah Rukh forgatott, Haroon tanult, este pedig röplabdáztak egy nagyot, elmentek vacsorázni Mirzáékhoz, aztán együtt mentek haza.

Az Iskra három tévésorozatra szerződtette le Shah Rukhot, ezek voltak az Umeed, a Wagle Ki Duniya és a Circus. A szerencse ismét a kezére játszott: a társaság vezetőszínésze nem tudta elvállalni a Circus főszerepét, így az hozzá került. A Circus egy indiai cirkusz életéről mesélt, a huszonegy epizódot a három rendező felváltva forgatta. Shah Rukh játszotta a cirkuszigazgató fiát, aki külföldről hazaérve megpróbálja meggyőzni apját, hogy adja el a cirkuszt, mert az a mai világban egy idejétmúlt szórakoztatási forma, ám egyre jobban elmerülve a cirkusz világában, elbűvöli annak varázsa.

Shah Rukh Khan a Circus című tévésorozatban

A sorozatot egy igazi cirkuszban forgatták, a stáb három hónapon át utazgatott Mahárástra és Goa kisvárosaiban és falvaiban a vándortársulattal. A cirkusz egy sajátos világ volt a maga különleges törvényeivel. Szórakoztató iparág volt, megkopott és múlófélben lévő, de tele szenvedéllyel és cselszövéssel. Az itt élő fiatalok minden vágya az volt, hogy légtornászok lehessenek. Sokan meghaltak vagy megbénultak ebbéli igyekezetükben, de senki sem távozott ebből a világból. Ez volt az egyetlen életforma, amit ismertek. Ezekkel a művészekkel együtt élni heteken át egy nagy leckét tanított meg Shah Rukhnak: „Ha sikerrel jársz, művészet, ha nem sikerül, tragédia”.

A sorozatban légtornászokat alakító színészek között volt egy Ashutosh Gowariker nevű figura. Shah Rukh-kal ellentétben Ashutosh soha nem lett sikeres színész, mindig csak unalmas epizódszerepeket játszott. Ezért úgy döntött, hogy inkább pályát változtat, és rendező lesz. Később ő rendezte az Oscar-díjra jelölt Lagaant, 2004-ben pedig Shah Rukh főszereplésével készítette el a nagy kritikai sikert elért Swadest. Ekkor azonban még csak egy volt a sok epizódszínész közül, akik reggeltől estig dolgoztak, aztán minden éjjel hajnalig kártyáztak.

Ashutosh Gowariker és Shah Rukh Khan a Circus című tévésorozatban

Shah Rukh pergő szövegmondása és heroikus játéka újabb rajongókat szerzett neki. Az elit művészfilmrendező, Mani Kaul „valami tragikusat, valami kimondatlan fájdalmat” vélt felfedezni a hangjában, és felkérte A félkegyelmű egyik főbb szerepére. Mani is a punai főiskolán végzett, de filmjei még a művészfilmes közönségnek is túl elvontak voltak. Shah Rukh nem szándékozott hindi filmekben játszani, a televíziós sztár státusára pályázott, és Gauri mélységes idegenkedése a filmipartól is arra sarkallta, hogy távol tartsa magát Bollywood világától. De egyrészt Mani egészen másféle filmet jelentett, másrészt a filmből televíziós sorozatot is terveztek. Ráadásul A félkegyelmű az egyik legelső könyv volt, amit annak idején apja adott Shah Rukh kezébe. Így aztán a filmtől való idegenkedése ellenére elfogadta a felkérést.

Mani ritkán mutatta meg színészeinek, mit hogyan játszanak el. Inkább elmesélte nekik az események tempóját és hangulatát, remélve, hogy ráéreznek a lényegre. Mani rendezői utasításai legalább annyira misztikusak voltak, mint a filmjei. Az egyik jelenetben azt mondta Shah Rukhnak, hogy úgy érintse meg a haját, „mintha az nem haj lenne, hanem csak egy lehetőség”. Máskor kivitte a tengerpartra, és ezt kérte tőle: „Legyél te a hetedik hullám! Ne a harmadik vagy az ötödik. A hetedik.” Egyfajta meditáció volt ez, amivel azt akarta elérni, hogy színészei jobban összpontosítsanak. A félkegyelműt 1991-ben vetítette az állami televízió, de moziváltozata soha nem készült el.

(folytatása következik)