Bollywoodi film kapcsán mindenkinek valamilyen zenés-táncos indiai film jut az eszébe, de mégsem nevezhetjük az ilyen típusú filmeket a nyugati értelemben vett musicalnek, bár sok tekintetben tényleg hasonlít a musicalhez, de sok lényeges különbség is van közöttük. A következőkben három olyan bollywoodi filmet (Dil To Pagal Hai [1997], Taal [1999], Aaja Nachle [(2007]) fogok górcső alá venni, melyekben pont az lesz az érdekes, hogy a klasszikus musical egyik alműfajának, a show-musicalnek a sémáját próbálják meg felhasználni, és beépíteni az egyébként igen sajátosan bollywoodi struktúrájukba.

Írta: Berta Zsóka

Az alábbi szöveg az ELTE BTK Filmelmélet és filmtörténet szakán 2009 őszén tartott „Globalizáció a kortárs bollywoodi filmben” című kurzusra írt házidolgozatként készült. A dolgozatban azt a kérdést kellett vizsgálni, mennyiben és hogyan jelennek meg a nyugati műfaji minták, jelen esetben a show-musical sémái, a kortárs bollywoodi filmben.

Az ezredfordulóra egyértelművé vált, hogy az indiai filmek csak a lehető legkorszerűbb szórakoztatási formák bevetésével tudják megtartani a közönségüket. Ennek nyomán Bollywoodban is megjelentek a világszinten is fejlettnek tekinthető optikák, elszaporodtak a kézikamerás felvételek és a helyszínen felvett hasznos hang is felhasználhatóvá vált az utómunkálatok során. Ezzel párhuzamosan nemzetközi szinten is jelentős változások zajlottak le a filmtechnika világában. Egyre gyakrabban lehetett találkozni azokkal a drága vizuális effektekkel, amelyek a 90-es években még szinte kizárólag csak a hollywoodi filmeket díszítették. Az új évezredre ugyanis a futószalagon történő gyártás következtében annyira lecsökkentek a speciális effektusok költségei, hogy a világ bármely pontján előállíthatóvá váltak.

A globalizáció, amely Indiában a 90-es években indult el és mára egyre nagyobb méreteket ölt, nagy hatással van a hindi nyelvű filmgyártásra is. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a nyugati cégek beengedésével erősödik a nyugati hatás Indiában, aminek egyenes következménye, hogy a társadalom modernizálódik, és ez óhatatlanul is megjelenik a filmekben, hiszen a mindennapi élet szerves részévé válik. Másrészt a bollywoodi filmeknek egyre nagyobb sikere van a külföldi piacon, és nem csupán a diaszpórában élő indiaiak, hanem a nyugati nézők körében is. Az elmúlt időkben a nemzetközi piac lett a legfőbb jövedelemforrás: az Egyesült Királyságban és az USA-ban a különböző bevételi forrásokat egybevéve gyakran magasabb bevételt termelnek a filmek, mint Indiában. Ennek eredményeként a filmgyártó cégek egyre inkább figyelnek arra, hogy a film nyugaton is eladható legyen. Harmadrészt pedig úgy gondolom, hogy a technikai fejlődésnek is nagy szerepe van a filmek modernizálódási folyamatában, hiszen a filmes alkotók fantáziáját csak a technikai megvalósíthatóság problémája korlátozhatja. A modern technológiának köszönhetően egyre kevesebb ilyen akadály gördül a filmkészítők útjába. Természetesen a technikai fejlődés leginkább az akciójelenetek átalakulásán érzékelhető.

Írta: Korsós Marietta

Az alábbi szöveg az ELTE BTK Filmelmélet és filmtörténet szakán 2008 őszén tartott „Bollywood: Kulturális identitás, globalizáció és műfaji kérdések” című kurzusra írt házidolgozatként készült. A dolgozatban azt a kérdést kellett vizsgálni, mennyiben és hogyan jelennek meg a nyugati műfaji minták, jelen esetben az akciófilmes sémák, a kortárs bollywoodi filmben.

 

A hollywoodi filmipar egyik legkedveltebb alműfaja a fantasyn belül a szuperhősfilm. Mind a mai napig népszerűek a főleg képregényekből adaptált félistenek, akik valamilyen képességük (mentális, fizikai) révén kiemelkednek a tömegből, és az emberiség, illetve a rend érdekében ezt fel is használják. Superman, Batman vagy Spiderman korunk „mitológiai hősei”, s az időnként fel-felbukkanó fércmunkák (Batman és Robin, Fantasztikus négyes, Catwoman pl.) sem képesek népszerűségüket halványítani, világszerte rajongótáboruk, sőt, már-már vallásos tisztelettel övezett kultuszuk van. Minthogy Bollywood filmjei szeretik kölcsön venni, vagy inkább átformálni a nyugati (hollywoodi) filmek sémáit (kulturális mimikri¹), így várható volt, hogy előbb-utóbb Indiában is lesznek szuperhősfilmek. Ugyan már korábban is jellemző volt, hogy egy filmben esetleg a főhős valamilyen erős érzelmi hatás miatt szinte természetfeletti képességekkel ruházódott fel (pl. a Dilwale Dulhania Le Jayenge című film végén a főhős immunis lesz a düh hatására az ütésekre és kb. 8 emberrel verekszik egyszerre), és a csoda soha nem volt természetellenes egyik filmben sem (pl.: Amar Akbar Anthony – a vak édesanya egy istenségtől visszanyeri a látását), de konkrét szuperhőse a bollywoodi filmnek a Krrishig még nem volt. Azonban e filmnél is látni fogjuk, hogy Bollywood nem pusztán Hollywood-másolást jelent, hiszen a Krrish nem egyszerűen egy szuperhősfilm, hanem inkább egy összefoglalása mindannak, amit ezalatt értünk – természetesen a bombayi filmesek és nézők szája íze szerint.

Írta: Benke Attila

Az alábbi szöveg az ELTE BTK Filmelmélet és filmtörténet szakán 2008 őszén tartott „Bollywood: Kulturális identitás, globalizáció és műfaji kérdések” című kurzusra írt házidolgozatként készült. A dolgozatban azt a kérdést kellett vizsgálni, mennyiben követi a Krrish a nyugati szuperhősfilmek mintáit, illetve mennyire marad meg bollywoodi filmnek.

 

Bővebben... 1 hozzászólás