A 2000-es években a nagyköltségvetésű bollywoodi filmeknél megfigyelhető az a tendencia, hogy az indiai sajátosságok mellett dominánssá válik egy-egy jellegzetes műfaj is a filmekben. A Krrish szintén ezen filmek sorába tartozik, habár még erősen jelen vannak benne a klasszikus indiai filmre jellemző jegyek is. Már az előzményének tekinthető film, a Koi Mil Gaya is ehhez a vonalhoz kapcsolódik, mint a sci-fi műfajának bollywoodi reprezentációja. Így lett a Krrish a sci-fi alapok után az első nyugati stílusban készült szuperhős-film.

Írta: Geréb Zsuzsanna

Az alábbi szöveg az ELTE BTK Filmelmélet és filmtörténet szakán 2008 őszén tartott „Bollywood: Kulturális identitás, globalizáció és műfaji kérdések” című kurzusra írt házidolgozatként készült. A dolgozatban azt a kérdést kellett vizsgálni, mennyiben követi a Krrish a nyugati szuperhősfilmek mintáit, illetve mennyire marad meg bollywoodi filmnek.

Supermanre és a többi szuperhősre is jellemző, hogy létrehoznak egy kettős identitást, melynek köszönhetően képesek lesznek beintegrálódni a társadalomba, annak ellenére, hogy szuperhősök. Krrish esetében ez a kérdés nemigen merül fel, a világtól elzártan él egy kis faluban a hegyek között. Krrish olyan, mintha nem tudná kontrollálni az erejét. Túl messzire üti a labdát vagy éppen túl nagy erővel dobja meg a kőhalmot, ezért senki sem akar vele játszani. Supermant az ereje ellenére nevelőszülei próbálják úgy nevelni, hogy képes legyen beilleszkedni, ezzel szemben Krrish-t a nagyanyja megpróbálja elrejteni, megmenteni a világtól.

Egyik amerikai szuperhős-filmre sem jellemző, hogy a hős a világtól elszigetelten éljen, hiszen a szuperhősök létét éppen a környezetük teszi értelmessé. A Krrish első felében a hős szuperhős mivolta szinte teljesen irreleváns, azonkívül, hogy ez alaphelyzetének meghatározója és némileg színesíti a szerelmi szál kibontakozásának folyamatát. Ez mégsem zavaró, mert kapunk rá magyarázatot, ami egyben meg is teremti a szerelmi szál nyugodt kibontakozásának lehetőségét. Ez pedig a nagymama traumatikus élménye, miután a fia és a menye halálát pont ezek a szuperképességek okozták, és nem akarja, hogy ez még egyszer megismétlődjék.

A szerelmi szál ilyen fokú hangsúlyozása természetesen nem a hollywoodi filmből átvett minta, hanem a bollywoodi filmek nélkülözhetetlen sajátossága. A hollywoodi filmben a szerelmi szál egy mellékszál, ami a végén majd egy plusz motivációt jelenthet a gonosz legyőzésében. A Krrish-ben is megvan a hősnő, mint plusz motiváció, azonban a szerelmi szál semmiképp nem tekinthető mellékszálnak a filmben. Ez a szál indítja el az egész cselekményt. Priya kéri Krrish-t arra, hogy menjen Szingapúrba, miatta lázad fel nagyanyja és eddigi élete ellen. A film legnagyobb részében Krrish mindent Priyáért tesz, ő jelenti számára az elsődleges motivációt. Az apja és Dr. Arya ehhez képest egy mellékszál, ami keretezi a film cselekményét. Ebből a szempontból a filmben egyértelműen erősebbek a bollywoodi jegyek, mint a szuperhősfilm műfaji jellemzői.

A Krrish-ben nem jelentkezik annyira az, ami minden szuperhősfilm fontos sajátsága, a hős magánya. Érinti ugyan a magány, mert nemigen tud beilleszkedni, de neki mindig ott van a nagymamája, aki a világot jelenti számára, és akivel egy jó ideig meg is elégszik. A szuperhősöknél ez a magány a mindennapi-én és szuperhős-én konfliktusából fakad, ami a Krrish-ből szinte teljesen hiányzik. Krrish-nek nincs kettős identitása, mivel sosem kellett beilleszkednie teljesen a hétköznapi emberek közé, egy nagyobb társadalmi közegbe. Emiatt ez a probléma csak akkor merül fel először, amikor beteszi a lábát a nagyvárosba és olyan helyzet elé kerül, ami végül döntésre kényszeríti. Úgy jön el otthonról, hogy megígéri a nagymamájának, hogy sosem fedi fel képességeit. Ami végül mégis arra kényszeríti, hogy felfedje szuperhős mivoltát az ismét egy amerikai séma, a lelkiismeret mozgatóereje. Amint a szuperhős meglát egy bajbajutottat, előtör belőle a kötelességtudat. A legtöbb szuperhősfilmben mindig kulcsjelenet, amikor a hősnek először kell képességeit felfedve beavatkoznia egy eseménybe.

A Krrish-ben ez az a jelenet, amikor a cirkuszban kitör a tűz, és Krrish váratlan döntéshelyzet elé kerül. Ragaszkodjon-e a nagyanyjának tett ígérethez, vagy tegye azt, amit embersége diktál? Végül természetesen az ígéretét megszegve segít a bajbajutottakon, egyben először ölti magára szuperhős-maszkját. Ezzel veszi kezdetét a filmnek valóban a műfajra emlékeztető szakasza, amitől kezdve Krrish ténylegesen is hasznát veszi képességeinek. Ugyanakkor nem viszi túlzásba szuperhősi tevékenységét, mindössze négy alkalommal válik azzá. Ezek abszolút klasszikus szituációk: a hős segít a bajbajutottakon, legyőzi a banditákat, illetve megmenti az emberiséget a főgonosztól.

A főgonosz kapcsán igen szembetűnő az, hogy a film szinte egyáltalán nem tér ki arra, hogy milyen globális következményei lehetnek a gonosz győzelmének. A hollywoodi filmekben, még ha nem is globális az érintettség, csak egy adott városra vonatkozik, az elsődleges motiváció akkor is egy adott közösség megmentése. Krrish-t csakis személyes motivációi vezérlik, ami pedig a bosszú apja elvesztéséért. Arra, hogy a jövőbe látó gépet megsemmisítsék, különösebb figyelmet nem fordítanak, az a fontos, hogy az apja és a szerelme megmenekült. A globális fenyegetettség tehát inkább csak a néző számára jelent feszültségkeltő elemet.

A Krrish-ben a szuperhős jelmeznek nincs akkora szerepe, mint a hollywoodi filmekben, inkább csak jelzés szintű és korántsem annyira átgondolt, mint amerikai társaié. Krrish véletlenül pillantja meg a maszkot a földön, ami inkább csak arra szolgál, hogy megadja a végső lökést a közbeavatkozáshoz. Egy kompromisszum volt az ígérete és kötelességtudata között. A jelmez másik része, a hosszú kabát, szintén nem egy különlegesebb darab, inkább csak az apjára való utalás, mivel azelőtt ő viselte. Öltözéke egyáltalán nem a jellegzetes szuperhősruhákra emlékeztet, inkább csak egy férfira, aki felvett egy álarcot. Ez szintén a kettős identitás hiányából fakad, miszerint valójában nincs funkciója a ruhának. Supermannél vagy Pókembernél a jelmez belső állapotuk kivetülése, vagy Batmannél pedig egyenesen a szuperhős státusz feltétele. Tehát ilyen értelemben Krissh öltözékének nincs ekkora jelentősége, az egyetlen funkciója az, hogy elfedje kilétét.

 

Látvány szempontjából a Krrish már semmiben sem marad el az amerikai változatoktól, speciális effektekben és a környezet megteremtésében hasonlóan gazdag és nagyszabású. Bizonyos jelenetekben egyértelműen felismerhetőek az idézetek, azok a jelenetek, amiket a Batmanből, a Supermanből, a Pókemberből, vagy a Mátrixból kölcsönzött. Az idézés szintén nem szokatlan a bollywoodi filmek, az elődök előtti tisztelgés szinte minden film elengedhetetlen része, ugyanakkor szórakoztató elemként is szolgál.

Szintén hiányzik a hollywoodi filmekben megjelenő klasszikus dilemma, hogy a hősök vállalják-e szuperhős mivoltukat vagy sem. Ez elsősorban a szuperhős-léttel járó felelősség súlyát és a magány elfogadását jelenti. Az, hogy sosem lehet a társadalomnak teljes mértékben része, Krrish esetében egyáltalán nem merül fel, a képességeivel járó felelősségérzet meg talán még annyira sem. Ő valójában jól érzi magát az elszigeteltségben, az egyetlen dolog, ami hiányzik neki, az a szerelem. Ezt mutatja, hogy a film végén mindannyian visszatérnek a nagymama házába, és feltehetően ott kezdik meg közös életüket. Nincs tehát társadalmi felelősségtudat, nem kell választania magány és közösségi élet között, nála nem összeegyeztethetetlen a szerelmi kapcsolat és a szuperhős-lét. Fel sem merül, hogy a képességeivel hasznára lehetne a társadalomnak, mert nemcsak apja, de saját példája is megmutatta már, hogy az emberek csak felhasználnák saját önző céljaikra. A társadalommal való kapcsolattal csak negatívumok járnak, az hogy ebből a kapcsolatból bármilyen pozitív eredmény születhessen, nem tűnik valószínűnek. Sokkal fontosabb az individuális hős, illetve közvetlen hozzátartozói és a köréjük csoportosuló motivációk sora. Krrish is segít az embereken, ha arra kerül a sor, de alapvetően nem motiválja az, hogy egész életében az embereket szolgálja és védelmezze.

Megtalálhatók még természetesen azok a különbségek is, amik az alapvető bollywoodi jellegzetességekből fakadnak. Ilyen a film hossza, ami másfél-két óra helyett három órás. Ebből csak a film utolsó negyven perce foglalkozik a klasszikus szuperhős-filmekre jellemző fő cselekménnyel, a film többi részében a szerelmi szál bonyolódik. Ez a film utolsó harmada, ami a gonosz legyőzéséről és az apja megmentéséről szól. Másik jellegzetesség, hogy az érzelmek sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak, mint az amerikai változatokban, ahol inkább a pszichológiai motivációk dominálnak. Krrish belső lelki világa közel sincs olyan összetetten felépítve, mint például Batmané vagy Pókemberé, akiknek karaktere pszichológiailag igen összetett. A Krrish nem veszi át a szuperhős-filmeknek ezt a lélektani bonyolultságát, hanem még mindig inkább az érzelmekre és a szórakoztatásra koncentrál.

A narratíva nyugati szemmel vett abszurditása szintén megfigyelhető a történet bizonyos pontjain. Ennek legszembetűnőbb megnyilvánulása a zenés betétek, illetve a színészi játék, amik teljesen idegenek a műfaj nyugati változatától. Emellett nyugati szemmel talán kicsit „gagyinak” tűnik a gonosz figurája és a jövőbelátó gép, amivel át akarja venni az uralmat a világ felett. Ezek a műfajtól teljes mértékben függetlenek, a bollywoodi film olyan jellemző sajátosságaiból erednek, mint a teátralitás és a kauzalitás háttérbe szorulása. Ugyanakkor magát a műfajt tekintve sem mondható tisztán szuperhős-filmnek, keveredik benne fantasy, akció, sci-fi, musical és romantikus vígjáték is. A Krrish esetében úgy tűnik, hogy a bollywoodi alap az, ami biztosabb, amibe beillesztődnek a szuperhős-filmekre jellemző legfontosabb elemek. Egyértelműen több különbséget lehet találni, mint hasonlóságot hollywoodi és bollywoodi változat között és nagyon erősek az összetéveszthetetlenül bollywoodi jegyek is.

 

 

Azonban a másik oldalról is tapasztalhatunk fontos különbségeket, ha a klasszikus bollywoodi filmre gondolunk. A Krrish 2006-ban készült, amikor a bollywoodi film jelentős változásokon ment át. A globalizáció során a forgalmazási rendszer elkezdett átalakulni, fontos tényezőjévé téve a külföldi piacot. Ennek egyik eredménye volt, hogy olyan filmeket is készítettek, amik kevésbé követték a hagyományos sémákat, egyben megfigyelhetővé vált a tiszta műfajok felé való elmozdulás.² Ennek a folyamatnak az egyik következménye a Krrish, illetve már filmbeli előzménye a Koi Mil Gaya is.

Sok mindenben eltérnek tehát ezek a típusú filmek a tipikus bollywoodi filmektől, habár a Krrish-re ezek közül még csak kevesebb jellemző. A szuperhősfilm műfaja felé való eltolódás egyértelmű, de nem jellemző a szerelmi szál háttérbe szorulása, ahogy az más ilyen típusú filmeknél megfigyelhető. Ezzel szemben a zenés-táncos jelenetek valamelyest később szerepet kapnak, de még így is négy zenés betétje van a filmnek, amiből egy nagyszabású táncjelenettel is társul. Emellett nagyobb hangsúlyt kap az aláfestő zene, mint eddig, jobban elkülönül diegetikus és nem-diegetikus zene. Nem találunk már annyi cselekményszálat sem a filmben, mint az korábban jellemző volt. Ebben a Krrish átvette a hollywoodi kettős motiváció mintáját, ami egy fő szálra és egy mellékszálra bontja a cselekményt, amiből az egyik rendszerint szerelmi szál. Ez a szuperhős-filmek esetében általában a mellékszál, amitől viszont eltér a bollywoodi változat, mert itt a szerelmi szál az, ami egyértelműen a középpontban van.

A legfontosabb bollywoodi jegyeket tekintve, a zenés betétek, a hossz, a hangsúlyos szerelmi szál alapján a Krrish tipikus bollywoodi film. Még műfaját tekintve is inkább kevert, mint tisztán szuperhősfilm. A Krrish így még mindig elsősorban bollywoodi film és csak annak keretein belül szuperhősfilm.