A globalizáció, amely Indiában a 90-es években indult el és mára egyre nagyobb méreteket ölt, nagy hatással van a hindi nyelvű filmgyártásra is. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a nyugati cégek beengedésével erősödik a nyugati hatás Indiában, aminek egyenes következménye, hogy a társadalom modernizálódik, és ez óhatatlanul is megjelenik a filmekben, hiszen a mindennapi élet szerves részévé válik. Másrészt a bollywoodi filmeknek egyre nagyobb sikere van a külföldi piacon, és nem csupán a diaszpórában élő indiaiak, hanem a nyugati nézők körében is. Az elmúlt időkben a nemzetközi piac lett a legfőbb jövedelemforrás: az Egyesült Királyságban és az USA-ban a különböző bevételi forrásokat egybevéve gyakran magasabb bevételt termelnek a filmek, mint Indiában. Ennek eredményeként a filmgyártó cégek egyre inkább figyelnek arra, hogy a film nyugaton is eladható legyen. Harmadrészt pedig úgy gondolom, hogy a technikai fejlődésnek is nagy szerepe van a filmek modernizálódási folyamatában, hiszen a filmes alkotók fantáziáját csak a technikai megvalósíthatóság problémája korlátozhatja. A modern technológiának köszönhetően egyre kevesebb ilyen akadály gördül a filmkészítők útjába. Természetesen a technikai fejlődés leginkább az akciójelenetek átalakulásán érzékelhető.

Írta: Korsós Marietta

Az alábbi szöveg az ELTE BTK Filmelmélet és filmtörténet szakán 2008 őszén tartott „Bollywood: Kulturális identitás, globalizáció és műfaji kérdések” című kurzusra írt házidolgozatként készült. A dolgozatban azt a kérdést kellett vizsgálni, mennyiben és hogyan jelennek meg a nyugati műfaji minták, jelen esetben az akciófilmes sémák, a kortárs bollywoodi filmben.

A 70-es évek filmjeinek akciójeleneteiben általában a dühös fiatalember adta (és kapta) a pofonokat, Bud Spencer stílusában. A 90-es évek domináns filmjeiben kevés az akciójelenet; ha van, az inkább régi stílusú. A 2000-es években viszont látványos üldözési és verekedős jelenetek váltogatják egymást az akciófilmekben. Egy filmen belül rendszerint több üldözéses betét is van, melyekben általában a rendőrök kergetik a bűnözőket. Üldözöttek és üldözőik a legkülönfélébb járműveket használják a hajsza során. Vannak állandó elemek, mint például a drága luxusautók, a nélkülözhetetlen sportmotorok, a helikopter és a jet-ski, de előfordulnak extrémebb esetek is, így a gördeszka, az ejtőernyő és a forma 1-es versenyautó a Cash-ben, a kamiont üldöző motorcsónak a Dhoomban, vagy a sivatagban szörföző, esetleg görkorcsolyával menekülő tolvaj a Dhoom:2-ben. A harcok koreográfiái gyakran kölcsönöznek különböző keleti harcművészetek kelléktárából, ezáltal bizonyos szempontból sokkal valószerűbbnek hatnak, mint a 70-es évekbeli megvalósítások. Persze ezzel a kijelentéssel azért óvatosan kell bánni, mert bár a verekedés elemeinek többsége hihetőbbnek hat, gyakran előfordulnak olyan helyzetek, amelyekben a fizika törvényszerűségeivel mit sem törődve fittyet hánynak a gravitációra. Ilyen például az a jelenség, hogy a szereplők akár több méter magasra is képesek felugrani; vagy hogy száguldó kamion, esetleg vonat vagy busz tetején abszolút stabilan állnak, miközben a különböző akrobatikus elemekkel tarkított harcművészeti tudásukat szemléltetik az ellenfélen. Ez persze nem csak a verekedős jelenetek sajátja. Ugyanígy van ez az üldözések esetében is, amikor például a tolvaj görkorcsolyával ugrat át egy forgalmas kereszteződésben a kocsik felett a Dhoom:2-ben; vagy amikor Ali és Jai teszi ugyanezt a Dhoomban, csak ott motoron ülnek és az üldözőik felett repülnek át; vagy akár a Cash azon jelenetében, amikor a három fiatal a rendőrök elől menekül, és Danny a kocsi tetején hasalva felugrik (vagyis inkább felrepül), így a golyó a hasa alatt megy át. Az ilyen jelenetek megvalósítása némiképp problémásabb, mint a többi, mert minden bizonnyal nagyobb technikai felszereltséget követel. A Cash esetében a készítők nagyon kreatívan jártak el, amikor a speciálisabb akciók megjelenítését egyszerűen animációval oldották meg, hiszen jóval egyszerűbb valamit megrajzolni, mint betanítani a kaszkadőröket és beszerezni a megvalósításhoz szükséges felszerelést.

 

Általánosságban elmondható tehát, hogy az alkotók keresik a szokatlan helyzeteket, igyekeznek minél látványosabbá tenni az akciójeleneteket. Eközben pedig egyre nagyobb hangsúly helyeződik a speciális effektekre. Gyakoriak például a robbanások, amik rendszerint egy-egy hosszabb üldözés során következnek be, de egy verekedés „záróakkordjaként” is megjelenhetnek (Cash). A jelentősebb, nagyobb látványosságot ígérő akcióbetétek szinte kivétel nélkül mindig lassítva zajlanak, hogy a nézőnek legyen ideje gyönyörködni a kivitelezésben.

Ezekben a filmekben az akciójeleneteknél figyelhető meg leginkább a más filmekre való utalás, a különböző motívumok átemelése. A film nemcsak hogy megőrzi a korábbi bollywoodi filmekre való utalásokat, de ki is terjeszti azt a nyugati filmekre, miáltal immár a nyugati közönség is bevonódik a játékba. A Cash-ben például Shania első megjelenésekor határozottan Lara Croftra emlékeztet, de a bevásárlókocsiját tologató hajléktalan és a felé száguldó autó sem ismeretlen (hasonló jelenetet láthatunk például a Batman visszatér és a Mindörökké Batman című filmekben is), illetve a Mission: Imposible egyik híres jelenete is visszaköszön ránk, komikus kontextusba ágyazva. Hasonlóan egyértelmű utalást találunk a Dhoomban, amikor a motoros rablók úgy tűnnek el a rendőrök szeme elől, hogy behajtanak egy mozgó kamion rakodóterébe, épp úgy, ahogyan azt Michael tette éveken keresztül a Knight Riderben. Talán csak a véletlen műve, de az is lehet, hogy a Dhoom-széria készítői nagy rajongói David Hasselhoffnak, ugyanis a Dhoom:2-ben könnyen ráismerhetünk az egykor nagy népszerűségnek örvendő Baywatch című sorozatra.

A nyugati filmekre történő utalások mellett azonban a szokásokhoz hűen más bollywoodi filmekből is idéznek. Ilyen utalás a Cash-ben a fekete távirányítós kisautó, amit Lucky az egyik rablásnál használ, és ami nagyon hasonlít arra, amivel Aryan rabolt a Dhoom:2-ben, vagy a Sholay utolsó verekedős jelenetét utánozó küzdelem, amelyben Karan zsebre tett kézzel harcol a négy fiatal ellen, akik korábban megpróbálták lejáratni a barátnője előtt. A Sholay című klasszikus a Dhoom:2-ben szintén megidéződik, amikor az Abhishek Bachchan által alakított Jai édesapja érmefeldobását emlegeti; emellett pedig a Dhoom:2 tele van az első részre vonatkozó utalásokkal, illetve a moziban megjelenő Aryan kinézetét valószínűleg a Koi… Mil Gaya című filmből kölcsönözték. 

A technikai fejlődés azonban nem csak az akciójelenetekben mutatkozik meg. A mobiltelefon, a laptop, a különböző elektronikus berendezések állandó kellékei a filmeknek. A rablók és a rendőrök a legújabb technikával vannak felszerelkezve, és természetesen nem csak használni tudják őket. A Dhoom:2 intelligens rablója például a berendezések megalkotásában is jeleskedik. 

A modernizálódás a zenés-táncos betétek esetében is jelentős mértékben érzékelhető. A legszembetűnőbb változás a daljelenetek számának csökkenése, illetve hogy a táncos betétek helyét kezdik átvenni azok a jelenetek, amelyekben a dal csupán aláfestésként funkcionál. Az akciójeleneteket általában a kimondottan e célból komponált aláfestő zene kíséri. Az is megfigyelhető, hogy egyre kevesebb olyan dal van, amely klasszikus indiai dallamokból épül fel. Helyettük egyre gyakoribbak a nyugatias vagy latinos jellegű dalok, melyek ebből adódóan nem tradicionális indiai hangszereken szólalnak meg.

A dalok átalakulásával együtt jár a tánckoreográfia megváltozása is. Persze azért fellelhető egy-egy indiai kézmozdulat vagy csípőmozgás, de ezek általában keverednek a nyugati vagy latinos táncok elemeivel. A dalos-táncos betétek a narratíva szerves részét képezik, általában bárokban, diszkókban vagy koncerteken hangzanak el. A Dhoomban és a Dhoom:2-ben ugyan előfordul olyan dal, amely a szereplő vágyát vagy lelkiállapotát a klasszikus bollywoodi megoldással szemlélteti (mindkét esetben Alihoz köthető), de ettől eltekintve a dalok többségének beillesztése minden esetben indokolt.

A párok egymásra találása korábban egy szerelmes dal eléneklése és eltáncolása közben történt, általában szakadó esőben, és a jelenetből nem hiányozhatott a vizes szári sem. Mostanában ez egyre kevésbé kerül bele a filmekbe. A Dhoomban például a szerelmesek egymásra találási jelenete a kertben zajlik, eső helyett pedig Jai slaggal locsolja Sweetyt, és a szári is hiányzik. Később megjelenik ugyan az esős jelenet, de a szári ismét csak hiányzik, ráadásul (akkor még) nem is találnak egymásra a szerelmesek. A Dhoom:2-ben pedig jelen van ugyan az eső, ami a klasszikus bollywoodi filmekben betöltött funkciójához hasonlóan itt is egy új kapcsolat kezdetét jelzi, de a dalos-táncos jelenetet felváltja a zenére történő kosárlabdázás. 

Szemmel látható tehát, hogy a klasszikus bollywoodi narratíva is kezd átalakulni. A dalok számának csökkenésével rövidül a játékidő, és mivel nincsenek 8-10 perces kitérők, a történet sokkal követhetőbb, kialakul az ok-okozati szerkesztés. Ezzel párhuzamosan megszűnik a filmek korábbi maszálá-jellege. Bár a négy fő összetevő (románc, melodráma, akció és humor) továbbra is megmarad, bizonyos motívumok hangsúlyosabbá válnak, nagyobb arányban szerepelnek. A Dhoom:2-ben például a történet több mint felét az akciójelenetek teszik ki. Az akciófilmek másik hangsúlyos eleme általában a romantikus szál, de ez lényegesen kisebb mértékben van jelen, mint az akció. 

A nyugatiasodás a szerelmi kapcsolatokon is észrevehető, ami valószínűleg a szereplők nyugatiasabbá válásával van összefüggésben. A férfiak esetében megfigyelhető, hogy sokkal árnyaltabb személyiségekként jelennek meg, mint korábban. Mintha maszkot hordanának: van egy olyan arcuk, amit a külvilág felé és egy másik, amit a szeretett nő felé mutatnak. A legszemléletesebb példa talán Karan a Cash-ben, aki Shania előtt érzékeny íróként mutatkozik, emellett viszont hírhedt bűnöző is, de hasonlóan jó példa Jai a Dhoom-szériában, vagy akár Aryan a Dhoom:2-ben. A legszembetűnőbb változás talán mégis a nők megjelenítésében következik be. A nyugatias női figura már a korábbi filmekben is jelen volt, ott azonban csak úgy válhatott ideális nővé, ha, miután megszabadult a nyugatias tulajdonságoktól, áldozatkész feleséggé és családanyává vált. Ezzel szemben a mostani filmek női főszereplői kivétel nélkül önállóak, határozottak, sikeresek a férfiak körében és a munkájukban egyaránt, ami általában olyan munka, amit a korábbi filmekben kizárólag csak férfiak végezhettek volna (Shania a Cash-ben például biztonsági főnök). Általában festik a hajukat és kihívó nyugati ruhákat viselnek, gyakran van rajtuk miniszoknya és magas sarkú cipő.

Úgy tűnik, a modern bollywoodi akciófilmeknél a szerelmi kapcsolatokban kezdenek felcserélődni a férfi és a női szerepek. A Dhoomban például ez a humor egyik fő forrása: a kemény zsaru, aki ha normális vacsorát akar, kénytelen maga megfőzni, vagy éppen az a jelenet, amikor Sweety munkába viszi Jait. A Cash-ben szintén megfigyelhető ez a jelenség: miközben Shania sziklát mászik, Karan a kocsiban várja, aztán pedig hisztizik, hogy Shaniának dolgoznia kell és emiatt nem tudnak együtt reggelizni. A párkapcsolatok esetében abszolút eltűnik a hagyományos ábrázolás. Bár a házasság ugyanúgy jelen van a filmekben, a megjelenítés átalakul. Elég csak a Dhoom első daljelenetére gondolnunk: sokkal intimebb környezetben mutatja a fiatal párt, mint ahogy az korábban elképzelhető lett volna, nem is beszélve a dalszövegről. Ugyanennél a házasságnál maradva, a Dhoom:2-ben felmerül a feleség megcsalásának lehetősége is. Megjelenik a „másik nő” Shonali személyében, aki konkrétan flörtöl a férjjel Sweety szeme láttára, ráadásul a saját otthonukban. Aztán ha már a Dhoom:2-nél tartunk, érdemes megemlíteni a bírósági pert eredményező csókjelenetet is Aishwarya Rai és Hrithik Roshan közt, ami a korábbi filmekben szóba se jöhetett volna. A párkapcsolat modernizálódása talán mégis a Cash esetében a legradikálisabb: Shania és Karan együtt élnek, annak ellenére, hogy nem házasok.

A nők szerepe egyébként egy kicsit hasonlít a „film noir”-ban jelen lévő „femme fatale” jelenségre. Ebben a három akciófilmben ugyanis a női főszereplők ugyanúgy kihasználják a férfiakat saját céljaikra (legalábbis kezdetben), annyi különbséggel, hogy az ötlet nem tőlük származik, hanem egy másik férfi bízza rájuk ezt a feladatot. Dhoomban Sheena az ujja köré csavarja Alit a bandavezér utasítására, hogy a rablást sikeresen végrehajthassák. A Dhoom:2-ben Sunehri Aryan bizalmába férkőzik, és képes lenne elárulni saját szabadságáért cserébe. A Cash-ben pedig Pooja az, aki a végrehajtandó rablás sikerének érdekében kihasználja, hogy Lucky és Danny is szerelmes belé. 

A hagyományos családábrázolás is eltűnik a filmekből. A szereplőknek nincsenek szülei, testvérei, vagy ha vannak, akkor nem kerülnek szóba. A Cash-ben ugyan szerepel egy unokaöcs-nagybácsi páros, de az a kapcsolat közel sem szeretetteljes. A leginkább családnak nevezhető jelenség a Dhoom-filmekben jelenik meg, és mindössze két emberből áll: Sweety és Jai alkotják, illetve a második részben sejthető, hogy érkezik a legifjabb családtag is. Ugyanígy a testvérek szerepeltetése is csak a két Dhoom-filmben figyelhető meg: az első részben a motoros banda két tagja alkot egy testvérpárt, a másodikban pedig Shonali és Monali, az ikerpár, akik valószínűleg szintén csonka családból származnak, de legalábbis életük egy jelentős részét egymástól távol töltötték, hiszen Shonali Indiában járt egyetemre, Monali viszont már olyan régóta van Brazíliában, hogy hindiül is elfelejtett.

A család eltűnésével párhuzamosan a vallás és ezzel együtt az indiai tradíciók is elveszni látszanak. A szerelem minden esetben individualizált, nem a család, hanem a szereplők maguk választják ki párjukat. A vallással kapcsolatos szokások is kezdenek elmaradozni, a szereplők otthonaiban nincsenek vallási kegytárgyak vagy házi oltárok, mint ahogyan azt korábban megszokhattuk. A Cash odáig merészkedik, hogy a két főszereplőt, Karant és Shaniát keresztény vallásúként ábrázolja, sőt Pooja nyakában egy kereszt alakú medál lóg, Lucky pólóján pedig szintén kereszt díszeleg.

Mindezek ismeretében felmerül a kérdés, hogy vajon mi lesz a bollywoodi filmgyártás sorsa. Meg tudja-e őrizni egyediségét, vagy egy idő múlva teljesen átveszi a nyugati (elsősorban főleg az amerikai) mintákat. Szerintem nagy kár lenne, mert bár a nyugati filmeken szocializálódott nézők számára elsőre egy kicsit bugyutának, vagy legalábbis nagyon szokatlannak tűnnek ezek a filmek, de nekem pont az tetszik, hogy annyira mások, nem csak egyfélék.

Szerintük az ember fehéren születik és az élete során színekkel töltődik fel, ezáltal pedig egyre értékesebbé válik. Szerintem a bollywoodi filmek színei a történetmesélés eszközei: a dal, a tánc és a próza, illetve az egymással keveredő motívumok és műfajok.