Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van.

Krrish és a hollywoodi szuperhősök

 

 

A hollywoodi filmipar egyik legkedveltebb alműfaja a fantasyn belül a szuperhősfilm. Mind a mai napig népszerűek a főleg képregényekből adaptált félistenek, akik valamilyen képességük (mentális, fizikai) révén kiemelkednek a tömegből, és az emberiség, illetve a rend érdekében ezt fel is használják. Superman, Batman vagy Spiderman korunk „mitológiai hősei”, s az időnként fel-felbukkanó fércmunkák (Batman és Robin, Fantasztikus négyes, Catwoman pl.) sem képesek népszerűségüket halványítani, világszerte rajongótáboruk, sőt, már-már vallásos tisztelettel övezett kultuszuk van. Minthogy Bollywood filmjei szeretik kölcsön venni, vagy inkább átformálni a nyugati (hollywoodi) filmek sémáit (kulturális mimikri1), így várható volt, hogy előbb-utóbb Indiában is lesznek szuperhősfilmek. Ugyan már korábban is jellemző volt, hogy egy filmben esetleg a főhős valamilyen erős érzelmi hatás miatt szinte természetfeletti képességekkel ruházódott fel (pl. a Dilwale Dulhania Le Jayenge című film végén a főhős immunis lesz a düh hatására az ütésekre és kb. 8 emberrel verekszik egyszerre), és a csoda soha nem volt természetellenes egyik filmben sem (pl.: Amar Akbar Anthony – a vak édesanya egy istenségtől visszanyeri a látását), de konkrét szuperhőse a bollywoodi filmnek a Krrishig még nem volt. Azonban e filmnél is látni fogjuk, hogy Bollywood nem pusztán Hollywood-másolást jelent, hiszen a Krrish nem egyszerűen egy szuperhősfilm, hanem inkább egy összefoglalása mindannak, amit ezalatt értünk – természetesen a bombayi filmesek és nézők szája íze szerint.

 
 

Írta: Benke Attila

Az alábbi szöveg az ELTE BTK Filmelmélet és filmtörténet szakán 2008 őszén tartott „Bollywood: Kulturális identitás, globalizáció és műfaji kérdések” című kurzusra írt házidolgozatként készült. A dolgozatban azt a kérdést kellett vizsgálni, mennyiben követi a Krrish a nyugati szuperhősfilmek mintáit, illetve mennyire marad meg bollywoodi filmnek.

 

 

A címről és a főszereplő nevéről

Még mielőtt bármilyen tartalmi elemzésbe belemennék, szükségesnek tartom tisztázni a címadást és a főhős nevének jelentését. Ugyanis ennek megfejtése adja a Krrish erős bollywoodi jellegét, s ragadja ki a „pusztán hollywoodi másolat” kategóriájából.

A névadás nagyon fontos a bollywoodi filmekben, mivel ezek már kimondáskor meghatározhatják a szereplő személyiségét, melyet a nézők tudnak is dekódolni, hiszen a vallás Indiában a mai napig erős és fontos szerepet játszik2. A Krrish már első hallásra sejtethette a hazai közönséggel, hogy a film valamilyen kapcsolatban lesz Krishnával. A főhős neve pedig már rögtön el is hangzik a film elején (Krishna), így megvan a tökéletes azonosság Krishna alakjával. Erre a Krrish rá is játszik, azonban ezt tényleg csak az indiaiak érthetik meg, illetve akik ismerik a hindu vallás istenségeit. Hiszen Krishna egy istenség, vagy inkább egy isten földi megtestesülése (avatárja). Egy csodálatos vallási alak, neve jelenthet „sötét”-et (sötét bőrűekre is használják a szót) is, vagy „a legvonzóbbat” is. Sokan csak „a legfőbb létezőnek” nevezik, vagy „szvájam bhagvan”-nak, melynek jelentése: „az úr maga”3. Tehát a lényeg, hogy bármilyen értelemben is használják s bármilyen alkotásban is jelenjen meg (irodalom, festészet), mindig valamilyen isteni erővel ruházzák fel s istenséggel hozzák kapcsolatba. Ez pedig már előrevetítheti, hogy itt vagy magával Krishnával, XXI. századi megtestesülésével lesz dolgunk, vagy pedig valakivel, aki Krishnához hasonló, s méltó arra, hogy így hívják.
A Krishna-mítoszhoz való kapcsolódást végig fenntartják a filmben. A sztori is hasonló. Krishna egy királyi családba született, azonban a család elvesztett a rangját azáltal, hogy egy zsarnok (Krishna anyjának unokafivére) bebörtönözte őket, miután puccsal magához ragadta a trónt. Egy jövendölés szerint halálát a 8. fiú fogja okozni (ez Krishna). Ezért a király úgy dönt, kiirtja a születő gyermekeket „érkezési sorrendben”. Ettől megijedve kimenekítik a megszületett Krishnát a börtönből, és vidékre küldik nevelőszülőkhöz. A fiút ezután többször megpróbálják démonok megölni, azonban ő sikeresen veri vissza a támadásokat, s ezáltal a falu védelmezője is lesz. Amikor felnő, visszatér a királyi palotába és megöli nagybátyját. A Krrish sztorija ezt a vallási-mitológiai történetet ülteti át a mai világba. A gonosz király helyett őrült tudós, a prófécia helyett jövőbe látó számítógép tűnik fel, s nem konkrétan gyilkosság elől kell elmenekülniük, de közvetetten mégis ettől fél Krishna nagyanyja. Tehát már a fabula szintjén is található egy nagyon erős vallási referencia, mely a nyugati szuperhősfilmekre nem nagyon jellemző (talán a Spiderman említhető meg, vagy a Conastantine). Itt specifikusan hindu mitológiával elegyítik a megszokott, hollywoodi alapsztorit. 
 

A Krrish építőkockái – a szuperhősfilmek

Rengetegféle természetfeletti képességekkel rendelkező hősünk van már mind a képregények, mind a filmek jóvoltából. Azonban minden ilyen film egy jól meghatározott alapvázra van felépítve, s így a szuperhősfilmekben bizonyos elemek vissza-visszatérnek, melyektől radikálisan eltérni nem lehet, vagy legalábbis nem szerencsés, már csak közönségsiker szempontjából sem. Ezek a jellemzők teszik a Krrisht is szuperhősfilmmé, vagy legalábbis szuperhősfilm-elemeket hordozó bollywoodi alkotássá. A továbbiakban ismert hollywoodi filmekre (Superman, Spiderman, Batman, Hulk, Darkman, X-men stb.) támaszkodom, illetve másodlagos forrásként Király Jenő fehér fantasztikumról szóló írását4, valamint Varró Attila szuperhősökről szóló cikkét5 használom.
A mítoszok, legendák szereplőinél is fontos volt a hátterük, eredetük, születésük ismerete, hiszen akkor válhattak igazán példaértékűvé, s esetleg követhetővé is, ha már születésüktől fogva ismertük őket. A szuperhősöknél is mindig jellemző, hogy legalább említés szinten megtudjuk, honnan származnak. Ezzel egyfelől mélységet adnak a figurának, másfelől képességeikre, esetleg motivációikra is magyarázatot kapunk. Ezért a legtöbb hollywoodi szuperhősfilm több részből áll, s ebből az első általában valamilyen eredetmítosz. Superman egy távoli bolygóról származik, s apját, Jor-Ellt is megismerhetjük az 1970-es években készült filmben, majd a film kb. 1/3-ában azt láthatjuk, hogyan ismeri fel kilétét, képességeit. Tim Burton és Christopher Nolan Batman-filmjeiben egyaránt magyarázatot kapunk arra, miért kezd el Bruce Wayne háztetőkön ugrálni éjszaka, bűnözők után kutatva (Nolan filmje, a Batman: Kezdődik  ilyen szempontból kidolgozottabb). A Krrish is végigviszi ezt a koncepciót, viszont sajátos helyzetben van, hiszen egy másik filmre hivatkozva határozza meg szuperhősét. A Koi… Mil Gaya (2003) című sci-fi a referencia alapja, ami ugyan kevert műfajú bollywoodi film, de domináns benne a sci-fi. (Ennek ellenére már e filmben is láthatunk egy szuperhős-archetípust, de az ő akciói nagyban magánjellegűek, s az igazi csoda mégis inkább Jadoo. A Krrishben viszont már Krishna karakteréé a központi szerep, mint „csodalény” is.) Itt közel 3 órában gyakorlatilag egy komplett „előtörténetet” kapunk, melyben megszületik a szuperhős apja, akitől Krishna szuperereje származik. Superman esetében nem kaptunk túl sok információt a bolygójáról, nem volt egy film, mely csak arról szólt volna, hogy néz ki a szülőhaza. A Krrish esetében azért lehetett ez fontosabb, hogy egy ilyen „átvezetés” legyen, mert eddig nem volt szuperhősfilm Bollywoodban, míg egy Superman előtt már azért jóval előbb léteztek ilyenek. Illetve sajátosság az is, hogy az eredet sokkal jobban a családhoz kötött, érzelemmel telibb, mint a nyugati megfelelőknél. Spidey is rendelkezik egy nagybácsival és nagynénivel, de Peter Parkernek a 2001-es filmben legfőbb célja a függetlenedés, az önállósulás és a felnövés, hiába szereti „nevelőszüleit”. A Krrishben viszont előjön a család kiemelt fontossága, az érzelmi kötődés erős volta. Nem nagynéni vagy nevelőszülők vannak jelen, hanem a nagymama, s előjön a tradicionális hála-kapcsolat is. Krishnában fel sem merül a családi idillből való kiszakadás, s mikor elmenne, akkor a düh mellett lelkiismeret-furdalása van, hogy ő ezzel esetleg hálátlan lesz mélyen tisztelendő szülőjével szemben. Illetve elmenni is csak azért akar, hogy újabb családot alapíthasson. Peter Parker barátnőt akar, Krishna feleséget. 
 
 
 

Emellett pedig ott van a jellegzetes reinkarnációs motívum is. Ugyan ez filmen kívüli döntésből is származik, de nyilván a reinkarnáció is benne van a dologban, hogy Krishna teljesen úgy néz ki, mint az apja, Rohit. S amíg nem derül ki, hogy az apa él, addig ez a hit érződik a nagymamán: nem akarja, hogy Krishnát úgy kihasználják, mint egykoron fiát, s azért is félti ennyire, mert a fiát látja benne. Végig ki van hangsúlyozva az, hogy mennyire az apja szellemét „örökölte”, mennyire hasonlít rá. A végső bosszú is mutatja a reinkarnációs-törekvést: mintha csak a magatehetetlen apuka született volna újjá Krrishben a film végén, s tulajdonképpen arcuk hasonlósága miatt is a néző úgy érzékelheti, mintha maga Rohit állt volna bosszút. Így pedig a Krrish „reinkarnáció”, tehát maga a film is: a Koi… Mil Gaya-é. A sci-fi újjászületett szuperhősfilmként a Krrishben. 
Az eredetmítosz mellett e filmekben fontosak a képességek, melyek kiemelik a karaktert a tömegből, s „Übermansch”-é teszik. Varró Attila cikkében6 2 típust különböztet meg a szupertulajdonságok megszerzése alapján: 1. vele született vagy valamilyen szerzett emberfeletti képességekkel rendelkező hős, 2. a hérosz, aki a sci-fi technikai csodáit állítja saját szolgálatába. Krishna elég fura helyzetben van, hiszen, ha csak a Krrisht nézzük, képességei vele születettek, igaz, később meg van magyarázva egy flashbackben pontosabban. Közvetve persze hasonló helyzetben van, mint Hulk vagy Spidey: szerzett a képessége. Ez is jellegzetes bollywoodi vonás: több elemből építkezik a film. Különféle hollywoodi filmekből vesz át motívumokat. Közvetetten egy űrlénytől vannak neki is a képességei, de ez racionalizálva van: genetikai úton örökölte őket apjától. Groteszk módon azt is mondhatnánk, hogy Krrish Spiderman és Superman fia.

Az adottságok tekintetében is sok helyről emel át és túloz el motívumokat. A hollywoodi filmekben általában a fizikai erő és a mentális képességek szét vannak választva. Vagy nagyon erős, különleges fizikai tulajdonságokkal rendelkezik a főhős (s ez jellemző a szuperhősök többségénél), vagy nagyon okos (pl.: Komputerzseni teniszcipőben). Persze Superman okos, de inkább ereje miatt emlékszünk rá, ez van kihangsúlyozva a filmben. Peter Parker is elég jó matekból, de inkább a hatalmas ütések és felhőkarcolókon való himbálózás miatt vált ismertté. A Krrishben a kettőt összevonták: nagyon erősen ki van hangsúlyozva, hogy itt a hős tudásban is fölötte áll mindenkinek. Ez is indiai (hindu) hagyományokra vezethető vissza, hiszen sok bollywoodi filmben elhangzik a tűrés, passzivitás elsőbbsége a fizikai erővel, akcióval szemben (pl.: a Lagaanban is azt láthatjuk, hogy a parasztok nem akarnak harcolni, inkább tűrnek, vagy legfeljebb beszélni próbálnak meg a vezetőkkel). Persze ugyanolyan fontos lesz itt is már a fizikai erő. Ugyan a Mátrix nem szuperhősfilm, de rengeteg momentumot vettek át onnan is, formailag is (pl.: bullet time fényképezés, lassítások). Folyamatosan repülni nem tud Krrish, de hatalmasakat ugrik, szinte szárnyal futás közben. Leginkább a Spiderman-filmek hatása érezhető, hiszen Spideyhoz hasonlóan tud falat mászni, ugrándozni. A Hegylakóból véltem átvettnek azt a jelenetet, mikor Krishna a lóval fut „versenyt” a film elején – nagyon hasonlít arra a képsorra, mikor MacLeod és Ramirez a Hegylakóban együtt rohannak a szarvassal. Ezzel is erősen jelzik, milyen fontos eleme lesz a Krrishnek mint bollywoodi filmnek, hogy a főhős a természethez tarozik. Mintegy párhuzamot vonnak azzal a jelenettel Krishna és a fehér ló között, így a fiú és a természet között is. A vidéki táj, a tradicionális motívumok pedig magát Indiát jelentik – a város ráadásul még külföldön is van. Így erős ellentétet teremtenek már a film elején a város és a vidék, India és nem-India között.

 
 

A szárnyaló futáson kívül Krishnának rendkívül erős az ütése is: ha eldob egy labdát, máris sziklák roppannak szét. Ütésétől pedig úgy hullanak a katonák, mint Neo kung-fu-rúgásaitól a Smith ügynökök a Mátrix 2-ben. Azonban ezeket is eltúlozva, formailag is sarkítva kapjuk meg: minden olyan pillanatban, amikor a szuperképességeket látjuk „használatban”, jellemzőek a közelképek, gyors zoomolások, illetve lassítások, kimerevítések. A nyugati filmekben is szép számban vannak jelen hősies beállítások, de a Krrishben talán még a Mátrixnál is sűrűbben láthatunk lassított, illetve hirtelen felgyorsított képsorokat. 
Király Jenő a már említett könyvében7 azt írja a fehér fantasztikum központi alakjáról, az „istenségről”, hogy ereje eleinte nem egyértelműen fehér vagy fekete. Ez az erő elsősorban kontroll nélküli, a hős a filmek elején nem tud vele mit kezdeni. Sokszor a szuperhős nem is egyértelműen a jó oldalán áll, motivációját, amiért szuperhős lesz, ki kell dolgozni. Ezért is szánnak a filmek jó 20-30 percet ennek bemutatására a filmek elején. Superman ugyan egy nyálas hérosznak van beállítva, de benne is van hezitálás, sőt, a 3. részben ugyanúgy „kettéosztódik”, mint Spidey a Spiderman 3-ban (2007). Vagy például Batman mind külső-, mind belső tulajdonságai alapján kissé ördögi karakter. Krrish azonban nem egészen. Ugyan ő sincs tisztában a film elején képességeivel, de bollywoodi filmhősként ő nem hezitál, hogy jót vagy rosszat cselekedjen-e. Ő abszolút jó karakter. Képességeinek visszafogása és szuperhőssé válása nála nem abból fakad, hogy belső küzdelmet vív, hanem egy melodramatikus vonatkozásból: a nagyanyja félti őt, s az iránta érzett mérhetetlen tisztelet miatt nem meri használni az erejét a jó ügy érdekében. Batman pl. még a mostani The Dark Knightban (2008) sem jutott saját magával dűlőre, a film is azzal zárul, hogy ő nem is hős, csak esetleg egy őrangyal. Hulk is hezitál, hogy csak romboljon, mint egy monstrum, vagy pedig egy magasabb eszme érdekében használja az erejét. Krishnánál nem kérdés, hogy ő jó-e. Neki két nemes ügy között kell választania: vagy a tradicionális kötelezettség nagyanyja irányába, vagyis a tisztelet, vagy pedig a kiszolgáltatottakon való segítés az erejével. A Krrishben világosan meg vannak rajzolva a körvonalak, hogy ki a rossz, ki a kételkedő és ki az abszolút jó. Persze egy esetleges folytatásban itt is előjöhet, hogy Krishna esetleg összecsap „gonosz, eddig fel nem fedezett ikertestvérével”, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy esetleg ő maga rossz útra tévedne, és elszállna az agya a dicsőségtől, mint például Peter Parkernek. Egyszerűen a jó példamutatás miatt egy bollywoodi hős, az általam eddig látott filmek alapján, nem lehet úgy szuperhős, mitológiai alak, hogy hezitáljon. Vagy ha esetleg félrelép, az lenne az utolsó megjelenése a filmvásznon (hiszen a Sholay vagy a Deewaar óta tudjuk, hogy a csapongó főhős csak az újjászületés által tisztulhat meg – vagyis meg kell halnia), de Hrithik Roshan karrierje Krrishként még nagyon az elején van, így ezt szubjektíve nem tartom elképzelhetőnek.
A képességek kontrollálását a szuperhősfilmekben elsősorban a jótettekkel tudják megmutatni. Ezért fontos, hogy a film során olyan epizódokat mutassanak be, melyekben a hős valakit megment. Superman rögtön azzal kezdte karrierjét, hogy egy lezuhanó helikoptert elkapott, Batman a 2005-ös változatban pedig egy drogbárót juttatott börtönbe. A Krrishben ez szintén erőteljesen ki van hangsúlyozva. Nem csupán epikus tettekben nyilvánul ez meg, sőt, csak a film kb. utolsó háromnegyed órájában látjuk igazi szuperhős-akcióban Krrisht. Kisebb momentumokból rakják össze a „jótevő hőst”, mely szintén a hindu vallási hagyományokhoz igazodik. A nyugati hősök elsősorban a negatív szereplők elkapásával vagy valamilyen katasztrófa megfékezésével (melyet sokszor a negatív hős okoz) bizonyítják rátermettségüket. Krishna ezzel szemben beáll például egy amúgy más nemzetiségű harcművész helyett, aki a húga műtétjére gyűjt pénzt. Tehát itt fontosnak tartották az alkotók, hogy ne csupán katasztrófakor legyen jelen a hős, maszkban, hanem egyszerű, hétköznapi ruhában is legyen megmentő. Ne olyan legyen, mint Superman, aki Clarck Kentként egy totálisan béna alak, mindent elhibáz, s csak maskarát húzva lesz nemes cselekedeteket végrehajtó szuperember. „Az a hős, aki nemes célért küzd” – mondja Krishna Kristiannak, a harcművésznek, amikor neki adja a maszkját. Ez is a bollywoodi filmek jó példamutatásához tartozik hozzá, hiszen így arra sarkallják az embert, hogy ő is küzdjön nemes célért. Nem kell tűzbe mennie gyerekekért vagy maszkot húznia ahhoz, hogy segítsen. Vállalja fel magát, és forduljon azok felé, akik rászorulnak, s akár egy nem-indiai számára is nyújtson segítséget. Így igazából a Krrish egyfajta kritikát is mond a nyugati hősökről: nekik maszkot kell húzniuk ahhoz, hogy hőstetteket vigyenek véghez. Bruce Wayne, ha megpróbálná Rachelt szmokingban elkapni zuhanás közben, valószínűleg tolókocsis Batman lehetne csak. Krrish viszont álarc nélkül is hős. A maszk neki nem azért kell, hogy szuperhőssé váljon, hanem azért, hogy nagyanyja kérésének eleget tegyen.

 

 
 
Ehhez kapcsolódik a jelmez problémája is. Szinte mindegyik hollywoodi szuperhőshöz kapcsolódik valamilyen szimbólum. Legyen az egy pók vagy egy „S” betű, illetve maga a maszk: egy macskaszerű jelmez, denevérálarc vagy ördögjelmez (Daredevil). Ezek elkészülése, létrejötte mindig nagy hangsúlyt kap a filmekben, hiszen amikor ezekbe belépnek a hősök, akkor válnak szuperhőssé. Mint már előbb említettem, Bruce Wayne a jelmez nélkül nem Batman, s Superman is hiába rendelkezik képességekkel, egyszerűen nem fedheti fel kilétét, így Superman-maskara nélkül ő csak Clarck Kent. A Krrishben azonban ez a maszkos dolog szándékosan nem kidolgozott. Lehet, hogy egy későbbi folytatásban esetleg kap valami mesterségesen elkészített ruhát, de itt csupán egy törött cirkuszi maszk és egy kifordított kabát szolgáltatta az álcát (ami erősen bőr-hatású így kifordítva, s emiatt nagyon emlékeztet a Mátrix-filmekben látottakra). Ez is azt igazolja, hogy igazából Krishnának nincs szüksége maszkra ahhoz, hogy hős váljon belőle. Kristian is lehet Krrish, vagy bármelyik másik ember, aki nemes célért küzd – a film minden ízében ezt sugallja. Akik beülnek a moziba és nézik a filmet, azok szinte felhívást kapnak, hogy legyenek bátran Krrishek, nem kell ahhoz még maszk sem. Kristian ünneplése is magában hordozza ezt a mondanivalót. S ő nem minden érdem nélkül állhatott ki a színpadra. Valójában ő is hős, hiszen azért küzd az utcán nap mint nap, hogy húgát megműtethesse. Kell ennél nemesebb cél? Krishnának csupán azért kellett az álca, mert nagymamája kérését tiszteletben akarta tartani. 
Az álarc átruházása is lehetséges, ezzel is ráerősítenek arra, hogy Krrish bárki lehet. Batman a The Dark Knightban kifejezetten ellenzi, hogy egyesek Batman-maszkot húznak, és mint egy „Batman Team” járják az éjszakát, hogy segítsenek neki. Batman önző, ő egyedül akarja az utcákat járni, ő az egyetlen, s mintegy szimbolikusan le is üti az imitátorokat: „ti nem lehettek szuperhősök, csak én”. Bollywood szuperhőse ennek pont fordítottja: ő nem is „szuper”, esetleg csak a képességei miatt. De bárki magára a öltheti maszkját, főleg, hogy semmilyen speciális elkészítési módja nincs. Iron Man jelmeze csakis Tony Stark számára kezelhető, hiszen ő a feltalálója. Superman „pizsamáját” az ingje alatt hordja, ahogy Spiderman is. Krrish maszkja bármilyen cirkuszi jelmezből és egy hétköznapi kabátból előállítható. S érdekes megnézni a maszk színét is: sötét. Ezzel szintén megerősítik a karakter Krishna-jellegét, hiszen Krishnához a sötét bőrszín kapcsolódik a mítosz szerint. Persze a nyugati mintákból való építkezés itt is látszik. Leginkább Batman és Venom (Spiderman) stílusa köszön vissza, illetve, mint általános referencia, a Mátrix is megjelenik, hiszen az a film terjesztette el a XXI. századi látványos akciófilmekben a hősök kötelező viseletét, a sötét (hosszú) dzsekit8 (és a napszemüveget – bár az itt nem jelenik meg, hacsak nem tekintjük az álarcot hasonló „dizájnnak”). 
 
 


Érdekes még a szuperhős névválasztása. A nyugati filmekben általában a „man” mindegyiknél ott van. A férfiasság, a testkultusz ezzel már a névben is jelezve lesz. Supermannél egyszerűen csak lefordították Nietzsche „Übermansch” szavát, vagyis egyszerűen ő az, aki az emberek fölött áll. Batmannél a denevérek egy pszichológiai félelemből, depresszív érzésből származnak, Spidermannél pedig a szuperképességek forrása és jellege van a névvel jelezve. Mindegyik valamilyen szinten tudatos, és jellemzi a főhőst. Krishna neve, a Krrish a már sokat említett bizonytalanságból származik. Ezt a névválasztást is uralja a nagymama iránti tisztelet, hiszen az égő sátorban nem meri kimondani a teljes nevét a kisgyereknek, csak ennyit „Krrish”. A véletlen műve tehát, hogy Bollywood első szuperhőse Krrish lesz. De Krishnának a saját nevén kívül nincs is szüksége másra. Hiszen abban, hogy Krishna, már eleve benne van az, amit a név jelentésénél már tárgyaltam, hogy ő „a legfőbb létező”. A nyugati hősök polgári neve átlagos, nem jelent semmit, szuperhősnevük a szimbolikus. Krrishnek a szuperhős neve az átlagos, ami igazából semmit nem jelent, csak egy nyelvbotlásból származik, míg polgári neve az igazán jelentős, mely jellemzi őt, és magában hordozza, ki is ő. Tehát itt is láthatjuk, hogy mennyire ki van hangsúlyozva az, hogy nem kell itt se maszk, se különleges név ahhoz, hogy hősök legyünk.

Miután a szuperhős karaktere megvan egy filmben, mindig kell mellé egy karakter, akit rendszeresen megmenthet, s ezzel mintegy a gonosz „paralizálhatja” őt. Ez a figura általában , vagy legalábbis egy olyan alak, aki érzelmileg köti a főhőst. A Superman-, Batman-, Spiderman-filmek például nagyon kedvelik a „damsel in distress” klasszikus női figurát. Lois, Rachel, Vicky vagy M. J. – mindegyikért odavan a szuperhős (és olykor a főgonosz is), s feláldozná értük az életét is. A Krrishben is kijátsszák ezt. Krishna már a film elején megmenti párszor a főszereplőnőt, s a negatív hős a film végén a lányt használja fel arra, hogy paralizálja Krrisht. Azonban itt érzelmi fokozásként Krishna apját is túszul ejtették. Kettős célért küzd tehát: a szerelméért és az apjáért. S mindkettőhöz erősen családias küldetés kapcsolódik. Hiszen ezzel Krrish tulajdonképpen a családját szeretné helyreállítani, amennyire lehet. Eképp felfogható ez egy családi történetnek is, hasonlóan pl. a Kabhi Kushi Kabhie Gham…-hoz. Egy új generáció tagjának meg kell találnia a párját, új családot kell alapítania, azonban a hiányzó „láncszemet”, az apukát is vissza kell állítania a helyére, hogy a régi család teljes legyen.

 


 

A Spiderman-Superman-Batman trióban megfigyelhető, de még a mostani Iron Manben is, hogy fontos a média szerepe. Legtöbbször egy újságíró a főhősnő, vagy maga a főhős is dolgozik valamilyen lapnál (pl.: Clarck Kent, Peter Parker). Ezek célja, hogy a szuperhőst népszerűsítsék. A negatív főhős pedig szintén felhasználja a médiát manipulatív célokra, mint például az 1989-es vagy a mostani The Dark Knightban Joker is. A Krrishben szintén megtalálható a média-vonatkozás. Azonban itt vigyáztak a készítők, hogy a média, a modern város ne Indiában, hanem Szingapúrban, külföldön legyen. A technika, a nagyváros, a modern élet amúgy is negatív fényben van a filmben feltüntetve, s kontrasztba van állítva a vidékkel, Krishna lakhelyével. A negatív hős, amikor színre lép, önreflexív módon szembefordul a kamerával, és tévétudósítást ad világuralmi terveiről. Tehát itt a médiát összekapcsolják a várossal és a „nem-indiaiaval”, illetve a nőkkel, akik külföldre mentek karriert csinálni. A főnökasszony például lenézően jegyzi meg a két lánynak9, azért még meg-megjelenik filmekben, jó példa erre a Krrish is, habár itt nem „elnyugatiasodott”, hanem „elkülföldiesedett” a megfelelő kifejezés. A pozitív női karakter, Priya, pedig egy „megmentendő” nő ilyen szempontból, hiszen a média hazugsággyárából, az ámítás világából, a városból, külföldről, a karrierizmusból jó feleséggé, indiai nővé kell vissza/átalakítania Krishnának. Tehát itt jóval nagyobb szerepe van annak, hogy a média feltűnik a filmben, mint a nyugati társdaraboknál. 

Persze egy szuperhősfilm mit sem érne egy igazi nagy, epikus összecsapás nélkül. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha van megfelelő ellentettje a szuperhősnek, akivel kontrasztba állítható. Így fontos a negatív hős megfelelő kidolgozása is. A hollywoodi filmeknél időben előrehaladva láthatjuk, hogy nő a gonosz fontossága. Lex Luthor sem volt egy kidolgozatlan alak, de jóval felszínesebb, mint mondjuk a „Zöld Manó” a Spidermanben, aki már-már antihős-jellegűvé vált, s a „sötét oldalra” állása csupán véletlen szerencsétlenségek következménye. Joker pedig a The Dark Knightban szinte lemosta Batmant a vászonról, karaktere jóval kidolgozottabb volt, mint a főhősé. (Ezért is érthetetlen, hogy pl. a Spiderman 3-ban miért nem lehetett egy normális főellenséget keríteni, s miért kellett helyette 3 abszolút gyenge negatív hőst rázúdítani Spidey-ra?) A Krrishben viszont a gonosz abszolút gonosz, s nem is kell különösebb háttér neki. A filmben a jó karakterek felé billen a mérleg nyelve, s inkább koncentrál a szerelmespárra és a lány „indiaivá tételére”. A gonosz késleltetve van, s csak a film utolsó harmadában tűnik fel jobban. Addig azt hihetnénk, a tudós jó is lehet, s tényleg csak baleset történt. A volt testőr feltűnései sem túl hangsúlyosak, sőt, azt hihetnénk, ő is egy negatív figura lesz. Azonban az mindenképp jellemző, ami általában a hollywoodi filmekben is: a gonosz ellentettje a jó figurának. Önző, szuperhatalmát a technikai vívmányokkal akarja kompenzálni, s bárkin átgázol céljai érdekében. Mint bollywoodi filmben, a Krrishben is kitüntetett jelentősége van annak, hogy a gonosz egy olyan indiai, aki külföldön csinál karriert, tehát nem Indiát, a hazát szolgálja, hanem saját önös érdekei előbbrevalóak. S egy másik nagy bűne is van: nem fogadja el azt a sorsot, ami születésekor neki rendeltetett, tehát a hagyományt, a vallást is megsérti. „Isten leszek” – kántálja mindig feltűnésekor. Nem elégszik meg azzal a kaszttal, amibe született, sokkal nagyobb akar lenni, mint ami, tehát a vallást sem tiszteli, ez pedig egy hithű hindu számára valószínűleg felháborító lehet. Családja sincs, vagy legalábbis e tekintetben titkolózik a film, s gépek veszik körül – teljesen mentes az érzelmektől. Tehát igazi bollywoodi gonosz ő, a klasszikus fajtából, aki iránt az egyszeri indiai nézőnek igen mély undora támadhat a film során. Nem kell ismernünk túlzottan, nem kellenek neki bonyolult motivációk vagy a „káosz ügynöke” titulus. Ő csak hatalmat akar, isten akar lenni, és semmilyen szolidaritás nincs benne honfitársaival szemben sem. Pedig a diaszpórában élő indiaiaknak segíteni kellene egymást – de ő kihasználja Rohitot is. Visszaél jóhiszeműségével. Kell-e ennél nagyobb gonosz?

Tehát a Krrish megállja a helyét mint szuperhősfilm, ott van benne minden, ami a nyugati társaiban is: megmentendő nők, különleges képességek, jó és rossz kontrasztja stb. Azonban ezek el vannak túlozva, több helyről vannak összeollózva és meg vannak hintve „maszálá” fűszerkeverékkel, vagyis fellelhetők a speciálisan bollywoodi elemek: a család, a hagyomány tisztelete, a jó karakter abszolút jósága, a gonosz jellegzetes, hagyományt nem tisztelő mivolta, a nő problematikája stb. 

 

A Krrish mint bollywoodi film

A bollywoodi filmek műfaji behatárolása problematikus10. Leggyakoribb a kevertműfajú filmek típusa, a maszálá-film. A 70-es években élte virágkorát, s ugyan mára már kezdenek „tisztulni” a bombayi filmek is, azonban a Main Hoon Na is jó példa arra, hogy 2004-ben is lehet még maszálát készíteni. A globalizálódó filmkultúrához igazodva a bollywoodi filmgyártás is kezd átalakulni, s megjelennek a domináns műfajok a filmekben. Románc, melodráma, vígjátéki elem így is lehet a filmekben, de jóval kisebb arányban, mint mondjuk a 70-es években.11

A Krrish is hasonló helyzetben van. Egyértelműen a szuperhősfilmek irányába nyit, s a fantasztikum lesz a domináns a filmben. Viszont a film tartja a bollywoodi hosszúságot: majdnem három órás, s ez már önmagában is sejtet valamit. A Krrish annak ellenére, hogy a fantasy-vonulat erősebb benne, véleményem szerint továbbra is jól keveri a műfajokat. 

A film nem hiába ilyen hosszú. Míg egy tisztább nyugati szuperhősfilm maximum 2,5 óra, s az is nagyon sűrű, addig itt sokat elidőznek egyéb dolgoknál. A Krrish majdnem fele arról szól, hogyan alakul ki a romantikus kapcsolat Krishna és Priya között. Jellemzően sok időt kap tehát a páros bemutatása, s így a románc erősen jelen van. A megoldás kezdete előtt szinte háttérbe szorul a szuperhős-vonal. Krishna rájön, hogy hazudtak neki, s a szerelem nem is volt igazi, a nő csak áltatta, hogy feleségül megy hozzá. Itt a néző egy pillanatra meg is feledkezik arról, hogy a főhős szuperhős. A románc itt dominánssá válik, s azért izgulunk, hogy Priya helyre tudja hozni hibáját, s a pár nehogy szétmenjen.

 

 
 

A romantikus szál mellett a melodramatikus elem is szokás szerint szerepet kap. Krishna és nagymamájának kapcsolata a melodrámák passzív szenvedőjének és az elnyomó erőnek a kapcsolatát juttatja eszünkbe. A fiú szeretne várost látni, társat találni magának, szeretne olyan lenni, mint a többiek. Tehát a szuperképességek lesznek tulajdonképpen a „melodráma” okozói, ami miatt nagymamája nem engedi, hogy nyilvánosság előtt mutatkozzon. S ez a konfliktus a végsőkig megmarad, hiszen Krishnát a nagymama iránti tisztelet sokáig passzivitásba kényszeríti. Még az utolsó, nagy összecsapás előtt is hezitál, hogy vajon merjen-e aktív lenni, vagy pedig legyen engedelmes fiú, mint eddig.
A komikus elemek is a helyükön vannak: Bahadur ügyetlenkedése, illetve a film elején a szellemmel való játék mind-mind ezt szolgálják. Illetve a film közepén, mikor a majommal kellene Krishnának versenyt másznia, akkor is megjelenik a komikum. A melodramatikus szálat, tehát közvetve a szuperképességeket is kifigurázzák, és felhasználják arra, hogy poénokat süssenek el. 

 


 

A műfaji keveredésen túl a másik legfőbb bollywoodi jellegzetesség is megtalálható a filmben: a zenés-táncos jelenetek. Egy klasszikus bombayi közönségfilmben átlagosan 4-6 dal fordul elő, amiben pedig nincsenek „klipbetétek”, azokat a közönség művészfilmnek tartja12. Nos, a Krrish nem művészfilm ilyen szempontból. A filmben pontosan 4 zenés-táncos jelenet található, melyek a film cselekményét „megtörik”. Persze ez valójában nem törésként jön át e filmben sem. Az első dal a lány és a fiú utazását mutatja be, s közben a táncjelenetből, a mozdulatokból látjuk, kapcsolatuk hogyan kezdődik el. A második Krishna „örömdala”, amikor kiderül, hogy a Priya meghívta Szingapúrba – ez szintén érzelmi fokozás, alátámasztás céljából került be. A harmadik a cirkuszi táncjelenet, melyben Hrithik Roshan ismét megmutatja, hogy ő táncban is „szuperhős” (ezt a Koi… Mil Gayaban már megtette egyszer), s egyfajta átkötésként szolgál, kb. ez választja el a „hezitáló” Krishnát és a cselekvő Krrisht. A negyedik pedig a szerelem „beteljesülése” Priya és Krrish között, tehát ismét egy érzelmi átkötés, magasabb szintre emelés lesz a funkciója. Így e bollywoodi jellegzetesség is megtalálható a filmben. Azonban ezek jóval „indokoltabbak” és kevésbé zavaróak már egy nyugati néző számára is, mint a korábbi filmekben. Míg egy Hum Aapke Hain Koun..!-nál egy európai néző már megőrülhet, hogy örökké csak táncikálnak, dalolnak mindenféle indok nélkül, vagy a Borderben is igen meglepő, hogy két csatajelenet között táncra perdülnek a katonák, addig a Krrishben ezt jobban elfogadjuk, egyszerűen azért, mert jobban érződik ezek szükségessége. Ha beindul a tánc, akkor érezzük, hogy ez nem öncélú, hanem az érzelmeket támasztja alá. Például az első jelenetben (az utazáskor) ez egy átkötés, s tulajdonképpen azt mutatja meg a film, amit egy nyugati lehet, hogy nem tenne meg, kihagyásos szerkesztéssel élne. Persze itt is vannak túlzások: például a cirkuszi táncban ruhát vált a főhős, vagy az egyik szerelmi dalbetétben hirtelen elered a hó. A táncok irreális jellege tehát megmarad, de jóval indokoltabbak lesznek és emészthetőbbek egy európai néző számára, mint a korábbi bollywoodi filmekben.

 


 

Emellett a filmben domináns a non-diegetikus aláfestő-zene, főleg az akciójeleneteknél vagy a hős bemutatásánál. Pl. Krishnának általános leitmotivja a heroikus zene. Ebben és az összes zenében (tehát a táncos jelenetek alatti szólókban) szintén érződik a szokásos bollywoodi jelleg. A nyugati motívumok keverednek a hagyományosabbakkal, azonban itt mintha a nyugatiak dominánsabbak lennének. A főcím egyértelműen a Spiderman „main theme”-jének átalakítása, továbbgondolása. De általánosságban jellemző az elektronikus zene használata, dominanciája, melyet pl. a Mátrix 2-3-ban ismerhettünk meg.

A zenén és a műfaji jellegzetességeken kívül az általános indiai, hindu értékeket közvetítő jelleg sem veszett ki a filmből. Mint mindegyikbe, ebbe is bele kellett vinni Indiát mint szeretett „őshazát”, anyaföldet. Ugyan sokkal kevésbé játszanak szerepet a tradicionális motívumok (szinte csak az anyák vannak indiai öltözékben, illetve Krishna is jellegzetes bő nadrágot visel), s a házasság problémája sincs annyira kihangsúlyozva. De az indiai tájak jelenléte, s ezek szembeállítása a külfölddel, a várossal, a modern technikával itt is feltűnik. Krishnát már maga a táj is jellemzi, illetve ő maga is a tájat minősíti. A főhős az abszolút jó, neve, lénye egybeforr a tájjal, az indiaisággal, míg a város a züllött, a főgonosz lakhelye, s ráadásul külföldön van.

 


 

A Krrishről elmondható, hogy egy nagy újító, ugyanakkor klasszikus értékeket tükröző, hagyománytisztelő alkotás. Újít, mert egy olyan műfajt honosít meg a Koi… Mil Gaya folytatásaként, ami eddig nem létezett az indiai filmben. A csodaszerűség, fantasztikum persze jelen volt már sok korábbi filmben, hiszen a vallás, a hit nagy szerepet játszik mindmáig az indiai valóságban csakúgy, mint a médiumokban is (pl.: az imdb-n olvasható az egyik „Tudtad-e?” rovatban a Krrishnél, hogy Hrithik Roshan leesett a háztetőről a forgatáson, s azt hitték, hogy meghalt vagy legalábbis nagyon súlyosan megsérült, azonban mégis megúszta pár karcolással. Ezt sokan az istenek jelének vélték s isteni beavatkozásként kezelték). Viszont konkrét szuperhős, modern mitológiai alak, mint Superman vagy Batman, nem emelkedett ki eddig még. A Krrish megfelel a műfaji követelményeknek, s nem hiába népszerű globális szinten is, hiszen a nyugatias műfaji sémák miatt abszolút nézhető az európai és amerikai nézők számára is. Viszont ezeket az elemeket az indiai kultúra szerint veszi át. A hős lehet, hogy különleges képességekkel bír, de az álarc neki nem szükségszerű, s igazából a film üzenete az a nézők felé, hogy még képesség sem kell, csak egy cél, mely nemes, s hogy ezért harcoljon az ember. Emellett pedig igazi bollywoodi film is tud maradni, hiszen a műfaji keveredést, a dalos-táncos betéteket ugyanúgy felvonultatja, mint bármely más elődje. Hogy lesz-e folytatása, s ez is tartja-e a bollywoodi sémákat, arra csak tippelni lehet. Mindenesetre nagy kár lenne, ha egy esetleges második rész (illetve, ha a Koi… Mil Gayat nem csupán prequelnek tekintjük, akkor a harmadik) csupán a szuperhősfilmek sémáit másolná, s nem tartaná meg a bombayi filmgyártás sajátosságait. Persze érdekes lenne megnézni egy Krishna nevű hőst, aki esetleg morális válságba kerül, mint mondjuk Spidey vagy Batman. Véleményem szerint ott lenne vége a Krrish-sorozatnak… 

 

Jegyzetek 

 


 

Hozzászólások   

 
#1 Zsikee 2011-02-25 15:43
FILM+2: Vasárnap (Február 27.) 0:15 - lesz a TVben.
 

A hozzászóláshoz be kell lépned.

Vetítések

2016. július 1. 18:00
Hawaa Hawaai  (2014)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 15. 18:00
Prem Ratan Dhan Payo (2015)
Indiai Kulturális Központ

2016. július 29. 18:00
Shool (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. augusztus 19. 18:00
Hum Saath Saath Hain (1999)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 2. 18:00
Iqbaal (2005)
Indiai Kulturális Központ

2016. szeptember 16. 18:00
Koi Mil Gaya (2003)
Indiai Kulturális Központ

2016. október 28. 18:00
Phir Milenge (2004)
Indiai Kulturális Központ

Legújabb hozzászólások
Filmajánlók véletlenszerűen

Lakshya (2004)

Lakshya (2004)

 Hrithik Roshan málészájú lézengőként, Priety Zinta fiúsan rövid hajjal, Amitabh Bachchan érző szívű, kemény katona-szerepben, vagy Kasmír csodálatos tájai idealizálás nélkül, realistán megmutatva? A Lakshya számos, az indiai filmekben szokatlan dologgal szolgál, miközben sok érzelemmel és zenével körítve, bollywoodi...

Don (2006)

Don (2006)

Indiában a 2006-os év egyik szenzációja a Shah Rukh Khan főszereplésével készült Don volt. Az indiai közönség kíváncsian várta, milyen lesz a hetvenes évek egyik kultuszfilmjének a remake-je, a nyugati közönség pedig rácsodálkozott, hogy Indiában is tudnak pörgős, a nyugati...

I Hate Luv Storys (2010)

I Hate Luv Storys (2010)

  Íme még egy igazi bollywoodi romantikus film azoknak, akik a címmel ellentétben igenis szeretik a szerelmes történeteket, kiemelten is azon hölgyek számára, akik egy magánéleti válság megélésekor nem a Bridget Jones naplóját nézik rongyosra fagyimajszolgatás közben, hanem a Dilwale Dulhania...

Swades - We, The People (2004)

Swades - We, The People (2004)

A Swades a bollywoodi fősodorból erősen kilógó film. Komoly problémákat feszeget a nagyközönség számára is élvezhető tálalásban, miközben egy sokak számára ismeretlen és egzotikus Indiát tár a szemünk elé.